Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-02-24 / 8. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 akkor azokkal tömörülök, akiket tgy és ugyanaz a Szellem hat át, akikben egy e'< ugyanaz a lélek lakozik, akik velem együtt egy és ugyanazt a hitet vallják, egy és ugyanazt, az Urat imádják. Kö/eledik 1917. Luther esztendeje lesz ez a jubi láris esztendő. „Akkor ünnepeljük ezt a nagy eseményt Magyarországon a legméltóbban és legáldásosabban, ha megcsináljuk a két prot. egyház" Sztehló által tervezett szövetségét Hát csak annyira gyújt, melegít már Luther szelleme, hogy felélesztéséhez a szövetségesnek vonzalma, támogatása, hűsége szükséges? Ugy látszik életének nagyszerű történeti mozzanatai iránt még elég nagy a feliobbanás, hisz Wittenberg, Worms, Wartburg a protestáns imádatnak megannyi zsámolya, de hitének lényege és ereje, vallásos élotének evangeliumi középpontja iránt, már teljesen eltompult a vallásos érzék. Amikor Luthert, mint a hit hősét magasztalják, legtöbbje a maga hitét tulajdonítja neki és a maga hitének képzelt magasztosságát és nagyságát dicsőíti. De mi más ez a dicsőítés, mint a vak emberi önhitnek bűnös imádata. Vigyázzunk, hogy Luther ünnepünk akkor, amikor az antikrisztus ellen készülünk demonstrálni, ne legyen demonstráció maga Luther ellen! Vigyázzunk, hogy annnk a férfiúnak, aki azt mondotta: „Itt állok, máskép nem tehetek!" — évszázados jubileuma napján ne bizonyítsuk cselekedeteinkkel épp az ellenkezőjét: „Itt állok, máskép is tehetek!" Ultramontán fülek számáia ez lesz a legédesebb zene, de számunkra a legbúsabb melódia. Ezért, ha már szövetséges társat keresünk s bizony keresnünk kell nekürk is, mert erőnk gyenge, akkor kérjük annak a segítségét, aki Lutherrel is küzdött s akiről harci dala azt mondja: Mi erőnkben nincs segítség, Bizony hamar elveszünk; De mellénk állt maga az ég, Isten hőse küzd velünk. Kérded, hogy ki az ? Jézus Krisztus, az Éq Ura Isten. És más Isten nincsen! Övé a diadalom. Pozsony. Rátz Vilmos, ev. lelkész. Ai nagygerezsöi egyezség álöásai. VI. Hol is van az a testvéri megértés. (Kicsi adit a nagygerezsdi egyezség ügyéhez.) Az alábbi jellemző kicsi esetke bizonyítja, hogy sok helyt még idegenül tekintenek bennünket. Ez év január havában történt, hogy egy alföldi nagy ref. városban egy vegyes házaspárnak, hol az apa evangelikus, az anya pedig református, elhalt előbb egy kis leánykájuk, majd pár nappál később követte húgát a kis fitestvéve is. Ez az apa vallását követvén, temetése körül kész volt az incidens. Evang. lelkész nincs a városban, a református lelkész ur pedig kijelentette, hogy a harangoztatást meg nem engedheti az idegen vallásunak. Az apának erélyes fellépése után hajlandó volt harangoztatni a kis „eretnek"-nek, de csak kétszeres dijért. Az apa ebbe sem nyugodott bele, azt mondta, hogy ő olyan községből jött ide, hol ref. lelkész nincs, s a ref. hívek ottan mindenben az evang. hívekkel egyformán részesülnek aí evang. lelkész részéről. Azt hiszem, hogy az az igazság, hogy azután elállott az illető lelkész ur a „dupla stóla" követelésétől, de elég az, hogy már annyira is kísérletezett a testvériség kétségbevonásával. Igy nem lehet közelebb jutnunk egymáshoz, mert ahoz csakugyan más szellem szükséges. ^ r „Szózat a prot. ií]uságtioz" cimü cikhhez. (Befejező közlemény.) Szeretetet hirdetni hit nélkül épp annyira idegen a Krisztus evangéliumától, mint hitet szeretet nélkül. Amilyen veszélyes volt a múltban a római katolicizmus merev dogmatikus hite. mely megengedte, sőt parancsolta a gyűlölséget szeretet helyett, éppen olyan üres és frázisos azoknak a követelése, akik a szeretetet prédikáljak s a másik lényeges kellék, a hit alapjait megrendítik. Mert azt teszik, midőn természetfölötti világot nem ismernek, csudákat apriori nem ismernek, a kinyilatkoztatást, melyen az egész kereszteny hit nvug

czik, tagadják; minden tekintélyt, igy Jézus Isteni tekintélyét is elvetik. Jézus élete csodás, emberi mértékkel meg nem mérhető, emberi értelemmel meg nem fogható. Élete, kijelentései, Ígéretei hitet követelnek. E hit nélkül erkölcsi tanítása sem válhat meggyőződésünkké. Ám tagadhatja valaki Jézus csudáit, feltámadását, testünknek feltámadását, örök jutalmat és büntetést, tagadhatja a szentháromságot, Jézus halálának megváltó jelentőségét, s a keresztyénség egyéb hitigazságait, a melyek egyházunk hitelveiben, dogmáiban jutnak habár nem adaequat kifejezésre, az az ő privát dolga; de ha valaki, mint Sztehló úr, magas egyházi pozícióban, ev. egyházunk bizalmát élvezve minden kínálkozó alkalommal erőnek erejével azon van, hogy egyházának azon elveit, melyek az ő felfogásának nem felelnek meg, discredit.álja, s az ifjúság előtt olyan tisztelettel szól az egyház hítelveiről, melyekről mint „rája diktált pozitív tantételektől*, „sablonos fogalmaktól* minél hamarabb szabadulni igyekezzék, a szabad kutatást ajánlja nekik, „mely nem ismer semmi tekintélyt", „csudákban nem hisz" „természetfölötti világot nem ismer és a tudás határait a kinyilatkoztatással szemben a tapasztalatra alapítja" — mely elvek tisztán tudományos téren érvényesek is, de nem a hit sejtelmes mezején —, ezen nyilvános működéséhez már igen is köze van mindenkinek, a kinek még szivén fekszik ev. egyházunk s az igazi protestantizmus érdeke és még ad valamit azokra a betanult sablonos fogalmakra. A protestantizmust ugy fogják fel sokan, mintha az csak merőben valami negatió volna, tiltakozás minden lelkiismereti kényszer ellen. Sokan telivér protestánsoknak hiszik, vallják magukat, akik az evangéliumi keresztyénség hitelveivel máskülönben minden hitbeli közösséget megtagadnak, s vallási ál'áspontjuk merő negatioban áll. A protestantizmus fogalmában nemcsak az foglaltatik, hogy mi nem, hanem mi tényleg. A speieri gyűlésen levő urak s utódjaik nem csak az ellen foglaltak állást, a mi a róm. katholicizmusban keresztyén ellenes volt, hanem vallomást tettek a Kr. egész evangéliumához való ragaszkodásukról, s nem mondták, ebből ezt fogadjuk el, ezt pedig elvetjük. Nem ugy csinálták, mint Tolstoj vagy pedig korunk protestánsai, hogy a szentírásból közelebb