Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-02-10 / 6. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 53 8. §. A szóbeli tárgyaláson az elnöktől megbízott előadó szóval ismerteti az ügyet. Az előadás befejezése után a megjelent ügyfelek, illetve azok képviselői észrevételeiket megtehetik. A tárgyalás menetéről jegyzőkönyvet kell vezetni. 9. §. Az ügy előadása és az esetleges felszólalások megtörténte után a biróság tanácskozasra visszavonul és lehetőleg nyomban meghozza az ítéletet, amely, ha az érdekelt felek csak egyike is jelen van, nyilt ülésben kihirdetendő és az egyházi főhatóságoknak, valamint az érdekelt feleknek kézbesítendő. 10. §. Ha a választott biróság bizonyítást tart szükségesnek, az Ítélet meghozatala előtt a bizonyítás felvételt rendeli el. A választott biróság jogosítva van a tanukat a biróság előtti megjelenésre megidézni, ha azonban célszerűbbnek mutatkozik a tanuknak lakóhelyükön való meghallgatása, vagy birói szemlére van szükség, a biróság két tagját, akiknek egyike reform., a másika evang., küldi ki a helyszínére a bizonyítás felvétele végett és megkeresi a panaszos fél egyházi helyi hatóságát, hogv a kiküldötteknek a tagok előállítása és a szemle tárgyának megtekinthetése tárgyában segítségükre legyen. 11. §. A választolt biróság állapítja meg az eljárási költségeket és azokban a vesztes felet marasztalja. Joga van azonban méltányosságból a perköltségeket kölcsönösen megszüntetni, amely esetben azok a két egyház főhatóságai általegyenlő felerészben viselendők. 12. §. A választott biróság ítélete ellen nincs helye jogorvoslatnak. 13. §. Az ítélet végrehajtásáról az elmarasztalt fél főhatósága köteles gondoskodni. A nagygerezsdi egyezség álöásai. v. „Nem fogadjuk el a nagygerezsdi egyezséget!" Ezt mondotta a zombori református fiókegyháznak gondnoka, ki egyúttal az alsóbaranya-bácsi református esperességnek is gondnoka és zsinati tag. Pedig az egyezség szabályrendeletében biztosított előnyöknél többet ajánlottam fel nekik s szimpatiájokat is bírhat am volna, mert református leányt vettem feleségül s bár utóbbi önkényt át akart már hozzánk térni, a reformátusokra való tekintettel magam mondtam, hogy ne siessük el a dolgot. De akárhogy is kívántam mint berlini theológus az uniót s mint kezdő zombori lelkész az egyezséget, s bár feleségem még ma is református még, ma — a református vezetőkkel való gyakoribb érintkezés után — ugy érzem, hogy »sie haben einen anderen Geist" s talán mégis csak jobb, ha külön portáról köszöntik egymást a „testvérek*, minthogy egy portán hánytorgassák fel a békét. Sokat lehetne e kérdésről írni, de nem kívánok, mint volt unionista tört remények cserepein gázolni, csak azért szólalok fel röviden, hogy — amit talán az elején kellett volna jeleznem — figyelmébe ajánljam az egyezség megfejelőinek, hogy magát az egyezséget is előbb (mert a szabó mellett a suszter is tisztes iparos) kaptafára kellene húzni, mivel paraszti szólásmód szerint az sincsen még „helybenhagyva". A fent hivatkozott református gondnok ugyanis többet is mondott: „Nem fogadjuk el a nagygerezsdi egyezséget, mert az egyetemes gyűlésnek és konventnek nem volt joguk egyezséget kötni, ahhoz az egyházközségeknek is van hozzászólási joguk, már pedig minket meg sem kérdeztek." Ha már mindenáron nyomdafestékre kell elkölteni azt a közigazgatási államsegé yt, ám nyomassák ki az uj egyezségi megállapodásokat, én részemi ől nem töröm magama'. az itteni reformátusok csatlakozása érdekében, mert nein kívánok testvérharcot szítani azzal, hogy az egyházközségek negligálásával a „magasságban" szerkesztett alkotmányellenes rendelkezéseket egyházközségemmel végrehajtassam. Ez nem házasság, amit az Égben kötnek! Zombo

r- Lombos Alfréd, lelkész. „1911. év." E cini alatt a „Cirkevné Lisly" című lap egy áttekintést közöl a magyarhoni evang. „hivatalos" egyház 1911. évi-fontosabb eseményeiről s arra a konklúzióra jut, hogy a magyarhoni evang. hivatalos egyház nem áll „az Istenbe vetett hit sziláid fundámentumán, nem uralja a sziveket buzgó istenes érzelem hanem a muló, ingadozó politika játsza a legfontosabb, talán egyedüli szerepet." Nem térnénk ki a cikk ismertetésére, ha egyházszerető lelkünk, amely nem tesz különbséget az egyetemes egyház egyes szervei, egyházközségei között azért mert az egyikben nem ugyanazon nyelven hirdetik az igét, mint a másikban, aggodalommal nem telne meg s nem féltené azt az egységet, amelyben nekünk evangélikusoknak élnünk kell s nem szülne elkeseredést azok szivében, akik egyházunkat egy jobb jövő felé vezetni s érte áldozni, dolgozni készek. Mert amikor a cikk az egész egyházi élet terén nem lát egyebet, csak sivár pusztaságot, Szahamt s egy-egy oázist csakis a felsőbb régiókban levő tót egyházakban lát s az egyházi züllésért a hivatalos egyház vezéreit támadja meg és vádolja azzal, hogy sziveiket a politika irányitja, nyilván elkeseríti azon buzgó vezéreinKt t, akiknek pedig a legnagyobb töiekvése volt és lesz, hogy az egyház teréről a politikát kizárják, mert annak ott semmi keresni valója nincs s azon fáradoznak, hogy a szeretet uralkodjék mindenek felett. Már maga az érdekes, hogy a cikkben a cikkíró csakis a mi három egyházkerületünkről (tiszai, dunáninneni, bányai egyházkerületek) beszél, t. i. ahol nagyrészt tótajku lakosság van, a szegény dunántúli kerület nem esik mérlegbe, annak eseményei nem érdeklik a cikkírót, mert az nem az „ő

u egyházkerületük. Különben boldog lehet a dunántuli egyházkerület nagyérdemű püspöke és az egyházkerület érdemes vezetősége e mellőzésért, mert nem. olvassa róluk a C. L. olvasója azt a sok épületes dolgot, ami irva vagyon a többi három egyházkerület püspökéről. A tiszai egyházkerületben lefolyt máj 16-iki püspöki installációról megemlékezvén a cikk, írja, hogy ez egy uj hajnalhasadásnak a reményét ébresztette a szivekben, de — sajnos — e hajnalfény egy félév leforgása alatt esti bolygóvá változott. Líptó és Árva hiába sir Ámossal, hiába védi az igazságot, hangja visszhang nélkül marad kiáltó szó a pusztában. Kétségbe kellene esnünk, ha a drákói szigorral megirt ítélet, mely dodonai jóslat sejtelemszerű varázsával van bevonva, igaz volna s ha elfogadnánk a cikknek téves állításait. Utalnunk kell arra, hogy a magyarhoni egyházi közvélemény előtt ama hajnalfény, mely Geduly püspök hivatalba lépésével felcsillant, alkonyra nem borult, hanem mint _