Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-02-10 / 6. szám

48. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912 a nap, mindfényesebben világit, világit minden politikai tendenciától mentes hithűségével, püspöki lelkületével, vezéri hivatottságával, melyet a legutóbbi egyetemes gyűlésen mondott szép beköszöntőjében adott programmjában is láttunk, amelytől mi még mint ragyogó, melegitő naptól sokat várunk ós bizton reménylünk! „A danáninneni egyházkerületben egy jobb, egy békésebb életnek még egy ily előrevetett fénye sem volt meg, mint a tiszaiban. Vezetői néhány év előtt, mint az egvház ,, sírásói* jelöltettek meg s ehhez a mesterséghez, erre a szerepre adta magát most az egész egyházkerület. Az aug. 24 én tartott egyházkerületi közgyűlés az egyházi életnek csak kialvó mécsét mutatja. Emlékezetes nap ez az aug. 24. Valamikor 1572-ben (Bartolomäus éjén) e napon vérzett el az egész francia evangelikusság Golignyval az élén, 1874-ben ugyanazon napon záratott be a nagyrőcei tót gimnázium s ugyan e napon f. évben húzta az egyházkerület nyakunkra a kötelet (tót past, kof.-ra vonatkozó határozat). Risum teneatis! Tristissima facies!" — mely mosolyra kelt. A dunáninneni egyházkerületnek ősz püspöke és érdemes felügyelője, akik éppen az elmúlt években ünnepelték lelkészi és felügyelői hivataloskodásuk 50 évét, mely alkalommal nemcsak az egész magyarhoni evang. egyház romlatlan közvéleménye meghajtotta az elismerés lobogóját ezen kiváló köztiszteletben és közszeretetben álló vezéralakjai előtt, akik igazán az igazság mértékével mérnek mindenajku egyházközség és hivei részére, akiknek hithűséget és istenes érzelmet bizonynyal nem kell most tanulni, hanem emelt fővel, tiszta lélekkel végzik hivatásukat mindenki közmegelégedésére. A tristissima facies az, hogy ily önzetlen működésről ily méltatást irni, hogy lehet! Az a Baltik püspök kora reggeltől késő estig dolgozik, minden gondolata, evang. hithűsége mindig az egyház javára dolgozik. Róla csak az ügyeket nem ismerő ember irhát ugy, mint a G. L. teszi, amit ezennel vissza kell utasítanunk. „A bányakerületnek— irja tovább a cikk— amije volt, azt is elvesztette. Szept. 13-án Zsilinszky visszavonult. Nem nézhette ama pusztító utálatosságot, mely a szent helyen áll." Lelkiismerete tiltotta, hogy ő mint egyházi vezér álljon az egyháziatlan egyház élén. Vei« az egyház fejei között az egyetlen fényes csillag kialudt! Szegény Zsilinszky, az ő tiszteletében egyetértünk C. L.-vel, mi tudjuk hogy fl nem azért vonult el, mert talán az egyházi élet oázisait ott a felsőbb régiókban találta volna meg s itt lenn az Alföld sikságain, pusztító utálatosság lett volna, hanem gyengélkedése mellett tényleg elkeseríthette az egyházi élet pangása minden vonalon, fenn és lenn, a Kárpátok alján és az Alföldön egyaránt, szomorúságát csak fokozta az, hogv a G. L.ben megnyilatkozó szellem, melyről a politikai vonás letörülhetetlen, bomlasztólag hat a magyarhoni evang. egyház egyetemére. Igenis az a szellem, mely a most kritika alá vett cikkben is megnyilatkozik, határozottan a separatisztikus törekvések ismérveit viseli magán, melyek a hivatalos egyházzal szemben mindig erősebben és erősebben kezdenek fellépni s a hivatalos egyház pasztaságában egy külön oázist akarnak alkotni s esetleg majdan szervezetileg is külön válni. Erre látszik agitálni a G. L. S ezért szomorú kép — tristissima facies ez! Igy testvéreinkkel megérteni egymást soha nem fogjuk! Ahol nemzetiségi szemüvegen keresztül elfogulva egyházi vezéreink bemocskolását, lekicsinylését adjuk hiszékeny ós könnyen hajló hiveink elé, ez lelkiismeretlensóg, ott nem az evangeliumi szeretet vezeti az iró kezében a tollat, ott nem a munkának elismerése és megbecsülése, hanem csak a gyanúsítások vezethetik a lelkeket. Nem szabad lekicsinyelni, bemocskolni egyházunk vezéreit, hiszen azzal magunkat mocskoljuk be s ha tetteiket birálat tárgyává tesszük is, tegyük azt azzal a jó akarattal, amely az ügynek használ s azokat pedig munkálkodásukban megbecsüli. Hegyeshegyi. Theológiai iroöalom. A 7. számban Caspari erlangeni magántanár (52. 1. ára 60 f) a farizeusokról ir, a 8. számban pedig Heinrici lipcsei tanár „Hellenismus und Christentum" (50 1. ára 72 f) cim alatt a hellenista kulturának és vallásnak a keresztyénséghez való viszonyáról értekezik. Heinrici e téren elsőrangú tekintély és ezen ujabban sokat emlegetett kérdésben legjobb vezetőnk. A 9. számban Kögel greifswaldi tanár a tékozló fiúról szóló hasonlattal foglalkozik (36 1. ára 60 f), melyet a negativ theológia azon célra szeret kihasználni, hogy kimutassa Istennek a bűnök bocsánatára való készségét Jézus megváltása nélkül is. (Pl Jälicher s Joh. Weiss.) Kögel avval, hogy a hasonlat tartalmának mélységébe merül, igen elmés módon feltünteti, menyiben nem zárja ki hasonlatunk Krisztus életét és halálát, hanem követeli azt annak teljes értelme. A 10. füzetben Lötz erlangeni tanár kimutatja Ábrahám, Izsák és Jákob történeti voltát (50 1. ára 72 f), mig Knieschlce lelkész a 11. füzetben a Korán megváltási tanával foglalkozik (39 1. ára 60 f). Végül jelentős megint a 12. szám, Girgensohn dorpati tanár dolgozata: „Die geschichtliche Offenbarung" (39 1. 60 f) Ezen dolgozat tartalmát nehéz volna röviden vázolni, inkább azt mondjuk az olvasónak: tolle, lege; annak ellenére, hogy minden kijelentését alá nem irh tnók. A 6. sorozatnak előttünk levő 3 számából az első megint Heinrici lipcsei tanár tollából való. A jeles exe geta itt Pál apostolt mint lelkipásztort mutatja be: „Paulus als Seelsorger" (34 1. ára 60 f.) Az összes füzetek közül legkevésbbé érthetünk egyet a 2. számúnak, Hahn dorpati tanár dolgozatának tartalmával. A szerző itt „Die Bibelkritik im Religionsunterricht" c. alatt (20 1. ára 60 f) inkább csak odavetett megjegyzésekben, mint alapos fejtegetésekben a bibliai kritikának az alsóbb és középfokú vallásoktatásba majdnem oly módon való bevitele mellett foglal állást, amilyet a negativ kritika minden józan pedagógia ellenére követel. Füzeteink közül az utolsó a 3. szám Frey dorpati magántanár dolgozata: Die letzten Lebensjahre der Paulus" (54 1. ára 84 f), melyben Zahn nagy uj-testamentumi bevezetésének idevonatkozó jeles fejtegetésének jó népszerűsítésével van dolgunk, A szerző a mellett érvel, hogy Pál apostol római fogságából kiszabadult s csak egy második fogság után halt meg vértanú hálálával Rómában. Ezen kérdést az úgynevezett pásztorlevelek hitelességének kérdésével nem komplikálja, de világos, hogy az apostol 2. római togságának állítása az erre a kérdésre adandó igenlő felelethez egy lényeges lépést jelent. Amint látjuk, a szerzők különfélesége itt is azt okozza, hogy az egyes füzetek tartalmának értéke nem egyforma. De azért általában mégis pozitív szellemű, tudományos dolgozatokkal van dolgunk, melyeknek tanulmányozását különösen lelkészeknek, de érdeklődő világiaknak is melegen ajánlhatjuk. ^ (Folytatjuk.)