Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-12-14 / 50. szám
EVANG ÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 456. kötve 3 marka. — A wittenbergi theologiai seeminárium igazgatója teszi közzé ezen könyvben azan beszédeit, melyeket Máté 13. fejezete alapján intézett az intézetben gyakorlati kiképeztetés végett időző ifjú theologusokhoz. Ott ugyanis az a régi szokás áll fenn, hogy az igazgató minden szombaton este, a heti munka végez tével, maga köré gyűjti a theologusokat s ilyen vallásos elmélkedéseket intéz hozzájuk. A jelen könyvben ezen elmélkedéseket kibövitette a nagyközönség számára s az igazság után kutatók érdekében főképen az u. n. .modern" theologiai irányzatok félszeg kinövéseivel is sikra száll bennük. A fiatal theologusok nálunk is haszonnal forgathatnák ezt a könyvet, melyből még az öregek is sokat tanulhatnának. 4. H. Martensen-Larsen. ZwfÁfel und Glaube Erlebnisse und Erfahrungen den Suchet den gewidmet. 21 iv; fiizve 4 50 mk., kötve 5'50 márka, —Hány ember szivén rág ma a kétely és pedig nein csak az u. n. müveitek, hanem az egyszerű nép között is, és bizony mi lelkészek sem maradunk tőle megkímélve. A jelen műben, mely a dán eredetiből nagy gonddal lett lefordítva németre, a szerző saját élményei és tapasztalatai alapján mutatja ki, hogy miként szabadult meg kételyeitől s lett hivővé. Ez a személyes vonatkozás különösen vonzóvá teszi előadását s önkéntelenül rávezeti az olvasót, hogy vizsgálat tárgyává tegye saját hitét és életét: vájjon megállhat-e vele Isten és az emberek előtt? A mü következő fejezetekre oszlik: A kétkedők fajai. Előleges bátorítás. Mi okozza a kételyt? A kétkedés elleni küzdelem. Személyes élmények. Némi eredmény. A kételytől a hithez vezető ut. Tanácsok kereső kétkedők számára. A hit győzelme a kétely felett 5. Prof. D. Ph. Buchmann. Abriss der Kirchengeschichte. Für höhere Lehranstalten. 10 ív; fűzve 2 20 mk , kötve 2.50 márka. — Az erlangeni egyetem történésze ezen tankönyvvel, sok évi tapasztalata alapján, régen érzett hiányt akar pótolni A könyv fő jellemvonásai ezek: A múltból főképen azt tárgyalja, a mi a jelen egyházi élet megértéséhez szükséges; kiváló súlyt helyez az életrajzi momentumokra; mindég vonatkozásba hozza az egyháztörténetet az általános történettel. Mivel ezen könyv főgimnáziumi és tanítóképző intézeti használatra íratott, ilynemű intézeteinken működő vallástanáraink összehasonlítás céljából haszonnal forgathatják. 6. Prof. D. Wilh. Walther. Die Gebetserhörung. Wie ist sie zu denken? Fűzve 2 márka. — Az ima meghallgatásáról szól a jelen mü, melyben szerző először is azon kérdésre felel, hogy mi értendő „meghallgatás" alatt? Miután a Szentírás alapján kifejti, hogy Istennek közvetlen belenyúlása sorsunk intézésébe, ezen ujabb kérdést, veti fel: Elképzelhető-e az ima meghallgatása a természeti rend törvényszerűsége, Is. tennek fensége s annak dacára, hogy ily módon az ima hasonlít a varázsláshoz? A III. fejezetben azt a kérdést •eti fel, hogy meggyőződhetünk e imáink meghallgatásáról, végül pedig arra felel, hogy mitől függ az ima meghallgatása? Oly tárgy ez, mely méltán felköltheti minden imádkozó lélek érdeklődését. Mindezen könyvek ezen cim alatt rendelhetők meg: „A. Deichert'sehe Verlagsbuchhandlung. Inhaber Werner Scholl, Leipzig u, a mely cég nagy szolgálatot tett kiadasukkal egyházunknak. Sokan nem tudják, hogy milyen ajándékkal kedveskedjenek a közelgő karácsonykor lelkész ismerősüknek. A német nyelvet is beszélő lelkész számára alig képzelhető értékesebb és jobb meglepetés, mint ezen kiváló müvtk egyikenek vagy másikának megrendelése. S. Ö. B E ü É ü E T. A kiadóhivatal kérelme. Tisztelettel kérem azon hátralékos előfizetőket, a kiket voltam bátor külön levélben felszólítani s hátralékaiknak összegét velük közölni, legyenek kegyesek ezen öszszeget posta fordultával beküldeni. Az év végével nekem is kell kötelezettségeimnek eleget tenni. KIADÓ. Felhívás és tájékoztatás az egyetemes énekeskönyv tárgyában. Egyetemes enekügyi bizottságunk a dallamok kiválogatása és az egyetemes koráikönyv szerkesztése mellett az étiekszövegek nehéz es láradságos gyüjlésevel is több éven at foglalkozott. Nagy szolgálatott tett neki e részben az 1911 ben megjelent dunántuli uj énekeskönyv, mely régebbi és ujabb énekkincseinknek javát foglalja magában s mint ilyen már az első évben hét kiadást ért meg. Éppen ezen gazdag és értékes tartalmára való tekintettel már múlt évi gyűlésén is 5. jkönyvi pont alatt legutóbb ped'g f. é. november hó 7-én tartót gyűlésén egyhangúlag kimondta a bizottság, hogy az egyetemes énekeskönyv alapjául is az uj dunántulit fogadja el, de kiegészíti oly énekekkel (Kyrie, Gloria, Credo), a milyeneket magyarosodó tót gyülekezeteink nem nélkülözhetnek ; ujabban is átnézi továbbá a nevezett énekeskönyv egész tartalmát s egyes énekek helyett esetleg ujakat is fog javaslatba hozni különös tekintettel a tótajku gyülekezetekben kedvelt dallamokra. E pótlást, illetve kiegészítést pedig oly módon óhajtja a bizottság megtenni, hogy egyes talan kevésbbé szükséges énekszámok helyébe másokat illeszt be s ezen kivül rövid függeléket is csatol a könyvhöz. Kettős celt akar ily módon a bizottság elérni. Kiakarja elégíteni egyrészt a vegyes ajkú gyülekezeteknek az eltérő történeti fejlődésből folyó külön hyrnnologiai szükséglétét. Másrészt pedi^ egyházi éneklésünknek egységét is lehetőleg biztosítani akarja, midőn a tervezett pótlásokat és kiegészítéseket oly módon leszi meg, hogy ezek mellett is két legújabb magyar enekeskönyvünk (egyetemes és dunántuli) a tartalom túlnyomó részében megfog egyezni. Ezt a megegyezést még a külső formában is szembetűnővé tesszük az által, hogy ugyanazon énekek mind a két könyvben ugyanazon szám alatt lesznek találhatók, és igy közös egyházi ünnepeinken együttesen énekelhet mindenki a maga könyvéből. E kiegészítő munkálat vezetésére főszerkesztőnek a bizottság Kemény Lajos osgyáni lelkészt választotta meg, az egyes részek vezető munkásait pedig következőképen jelölte ki: I. Dicséretek és könyörgések Szerkesztő Sztehló Gerő. Biráló: Kemény Laios. II. Reggeli, déli és esti énekek. Szerkesztő: Margócsy József. Biráló: Jeszenszky Károly. III. Az egyházi esztendő ünnepei. Szerkesztő: Kovács Sándor. Biráló: Sántha Károly. IV. Az egyház és a kegyelmi eszközök. Szerkesztő: Jeszenszky Károly. Biráló: Payr Sándor. V. A keresztyén hitélet. Szerkesztő : Kemény Lajos. Biráló: Csengey Gusztáv. VI. Különféle