Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-12-14 / 50. szám
1912. EVANG ÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 4 62. alkalmi én »kek. Szerkesztő: Payr Sándor. Biráló : Sztehló Gerő. VII. Halál és örök élet. Szerkesztő: Sántha Károly. Biráló : Kirchner Elek. Az egyes részek szerkesztőinek feladata lesz a szükséges pótlásokat és kiegészítéseket megtenni, e célból jelesebb énekköltőinket a szükséges dallamok megjelölésével külön is felkérni. Ezen kivül pedig jelen sorainkkal nyilvánosan is felkérünk minden az énekügy iránt érdeklődőt, első sorban pedig a lelkész és tanitó urakat, hogy kívánságaikat, észrevételeiket és ajánlott kiegészítő énekeiket az illető részek szerkesztőivel minél előbb, legkésőbb pedig a jövő évi junius hó 1 ig közölni szíveskedjenek. A beérkezett anyagot, vagyis a kiegészítésül ajánlott énekeket az egyetemes énekügyi bizottság jövő évi augusztus hó 1 ig bírálat alá veszi s az elfogadottakat külön próbafüzeíekben további bírálat és hozzászólás céljából minél szélesebb körben közzéteszi. Ily módon reméljük, hogy a jogos kívánalmakat kielégíthetjük és 1914-re, vagyis még a jubileumi év előtt az egyetemes énekeskönyvet is napvilágra bocsáthatjuk. A munkában való részvételre egyh ízünk ezen szent ügyének érdekében minden érdeklődőt ismételten is bizalommal és testvéri szeretettel felkérünk. Kelt Bulap3sten az egyetemes énekügyi bizottságnak 1912. évi november hó 7 én tartott üléséből. ifj. Kapy Gyula Gyurátz Ferenc biz. jegyző. biz. elnök. Szeretetvendég-ség. A budapesti egyetemek és főiskolák protestáns hallgatóinak Bethlen Gábor Köie 1912. évi december hó 1*2 én, csütörtökön este fél 7 kor a Skót Misszió dísztermében (Vl. ; Vörösmarty-u. 51) a Bethlen Ház javára szeretetvendégséget rendezett, igen gazdag és változatos műsorral. A monori ág. hitv. ev. fiókegyház pedig f. évi december hó 15-én a Vigadó nagytermében tartott Bartos Pál lelkésztestvérünk buzgólkodása folytán vallásos estét. Ádventi estély. A balassagyarmati evan. Egylet dec. hó 8 án nagyszámú közönség jelenlétében adventi felolvasó estélyt tartott a következő programmal: 1. Megnyitó. Kardos Gyula m. lelkész egyl. elnök. 2. VIII. zsoltár Szabolcska Mihály átdolgozásában, szavalja: Lukács Rózsika 3. Énekszó. „Tehozzád óh Uram . . Kapi Gyulától. Énekli Petrovics Irmuska, csellón kiséri dr. Fajnor Iván, harmóniumon. Berczes Lajos ev. tanitó. 4. „Magunkról.-' Előadás. Wolf József losonci lelkész. 5. „Magamról" Szavalat: Reviczky Gyulától. Előadja: Kotulyák Mártuska. 6. Énekszóló ^Úristen, nagy Király". . . Bereczky Endrétől. Énekli : Petrovics Irmuska csellón kiséri dr. Fajnor Iván, harmóniumon Bérezés Lajos. 7. „Uj élet* „Monológ." Irta: . . . . előadja Krejcsovics Ilonka ev. tanítónő. Zárószó : D. Baltik Frigyes püspök ur. A rákoskeresztúri ev. gyülekezet dec. 15-én d. u. 5 órakor tartotta ádventi estélyét a templomban igen változatos műsorral. A templom tömve volt áhítatos hívekkel. Lelkészválasztási hir. A honti esperességbe kebelezett Dacsólam egyháza f. hó 4-én tartott közgyűlésén egyhangúlag Osusk.y Sámuel eddigi trencséni segédlelkészt választotta meg rendes lelkészévé, kinek ünnepélyes beiktatása a közeli hetekben lesz. Papavatás. Scholtz Guusztáv bánya kerületi püspök Peér Peter lelkészjelöltet nov. 30-án pappá szentelte. Peér az orosházi gyülekezetbe Kotacs Andor mellé megy segédnek. Hitoktatási dijazás. A vall. és közokt. minisztérium legutóbb egyik ev. főgimnáziumunknál működő róm. kath. hitoktatónak a vallásalapból és „tárcájának terhére" rendes hitoktatói dijat utalványozott ki. Jól értsük meg a szóban forgó ügyet: ev. főgimnáziumnál működő kath. hitoktatónak utalványoztatott a honorarium és nem csak a vallásalapból, hanem a kultuszminiszter tárcájának terhire is. Abba már-már kezdünk beletörődni, hogy a vallásalapból csak katholikus hitoktatók nyernek jutalmat, de ha a felekezeti középiskolánál működő róm. katn. hitoktatók kapnak munkájuk után díjazást, a kultusztárca terhére, — miért nem kapnak evangelikus hitoktatók ugyancsak a vallás és közoktatásügyi minisztériumtól díjazást azért, hogy hasonlókép felekezeti — pl. református, róm. kath. — középiskolánál teljesítenek hitoktatás? Amikor az állam az állami iskoláknál végzett, hitoktatásért felekezeti különbség nélkül minden hitoktatónak nyújt dijazáf-t, falhivjuk egyházunk vezéreit, szorgalmazzák azt, hogy a felekezeti iskolákban teljesített hitoktatásért is az állam gondolkodjék a megfelelő méltányos díjazásról. ja minisztérium ez elöl aligha fog elzárkózni, nem is zárkózhatik el. mert íme s tatualt praecedenst azzal, hogy egyik másik kath. hitoktatónak, nem állami, hanem felekezeti iskolánál végzett munkájának javadalmazásához hozzájárul. Locsmánd. Boldog emlékű nagynevű lelkésztestvérünk, Lew Fülöp özvegye született Bieberauer Hermina urnő szép és maradandó emléket emelt elhunyt férjének, amennyiben az őt megillető félévi özvegyi fizetésjárulékot nagylelkűen a gyülekezetnek ajándékozta, felerészben a temetési költségek fedezéséi e, felerészben pedig egy „Lőw Fülöp árvaalap' létesitéséie. Ugyancsak elengedte a n< mosszivü özvegy a gyülekezetnek azt a 2000 koronát is, melyet a boldogult a „Bethania" szeretetház költségeinek fedezésére a sajátjából előlegezett volt s amely összeget a gyülekezetnek egyébként vissza kellett volna téríteni. A fenkölt lelkű özvegy ezen tette méltó nagynevű ffrjéhez s maradandó emlékül szolgál mindkettőjük;e nézve a hálás gyülekezetben. Az „Evang. Glocken" kiadói teendőit újévig Weber Erzsébet locsmándi diakonissza végzi a boldogult végső akaratához képest, inig a szerkesztést ugyancsak az ő utolsó kívánságára Beyer Teofil kőszegi lelkész vette át^ Csengey Gusztáv alapítványára érkezett ujabb adományok: Jamriska János ev, lelkész (C^all) 10 kor. Hallát János ev. lelkész (Ratkó) és ívén 22 korona Trompler Ernő ev. lelkész (Tiszaszentmiklós) és ívén 5 kor. 38 fillér. Kath. autonomia s protestáns dotáció. Küszö bön áll a kath. autonómiáról szóló törvényjavaslatnak tárgyalása és szentesilése. Ez a körülmény a magyarhoni protestán ; felekezetekre indirekt veszélyt rejt magában. S a mint Szerbia részéről a háborús magatartás drága hazánkra nagy veszélyt jelent: ugy protestáns egyházunkra a kath. autonomia törvényhozásilag való szentesítése anyagi veszélyt és hátrányt jelent. Vésztjósló felhők fenyegetik hazánkat s közegyházunkat egyaránt. Erre szeretném irányadó köreink figyelmét jelen soraimmal felhívni.