Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-11-30 / 48. szám
1912. EVANG ÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 4 62. csaknem valamennyi gyülekezetében bevezettünk. Ezen gyermekistentisztelet által vetette megígyülekezetében a ma oly virágzó egyházi életnek alapját. A gyermekistentiszteletből kinőtt leányokból alapította a leányegyletet, majd a nőegyletet s ezek utján fért a férfiak szivéhez. Már a kisdedekben felköltötte az Istenországát szolgáló intézmények iránti szeretetet s áldozatkészséget, ami aztán átterjedt az egész gyülekezetre, ugy hogy az alig 800 lelket számláló Locsmánd ma egymaga többet áldoz a Gyámintézetrj, mint egyik másik lélekszámra tekintélyes egyházmegye. Csak a templomi persely, melynek eg ik felét a Gyátmntézetre, másik felét pedig a pogányok közötti misszióra fordította 2—300 koronát jövedelmezett évenként. Ez mutatja egyúttal az istentiszteletek nagy látogatottságát is. De gyönyörűség is volt alatta a locsmándi templomba járni. A felemelő ének, a gazdag liturgia melyet németországi mintára ő vezetett be s mindenek felett a hivő szívből fakadó, bibliai alapon felépült igehirdetés odavonzotta a hivek apraját nagyját csak ugy, mint az istenháza maga, melyet a nőegylet költségén a templom százéves jubileuma alkalmával oly felemelő egyszerűséggel s mégis oly megnyerő szépséggel renováltatott Alig hiszem, hogy akadna hizai egyházunkban hamar még egy, főképen falusi gyülekezet, de városi is, amely oly gazdagon, oly stílszerűen s annyira a liturgiái érdek s az egyházi év követelményeinek megfelelően volna felszerelve, mint Locsmánd. Ő volt az első, aki hazánkban falusi gyülekezetben diakonisszát alkalmazott, először csak a gyermekkert vezetésére, amiből azonban a tavaly felépített „Bethania" fejlődött, ahol most már három nővér gondozza a betegeket és árvákat s gyűjti maga köré a kisdedeket ugy mint a hajadonokat, hogy Jézushoz vezessék őket. Itt töltötte Lőw legboldogabb óráit, mivel azon nagy veszteségért mely egyetlen leánykája elhunytával érte, a nővérek körül sürgő forgó gyermeksereg ártatlan örömében talált némi kárpótlást. Azt az igaz és mély vallásosságot mely a locsmándi gyülekezetet egy uj „Herrnhut"-képen jellemzi a vallásos irodalom legjelesebb termékeinek buzgó terjesztésével is fejlesztette. Gyülekezetében alig les/, ház, melybon nem találnának egy kis könyvtárra való könyet, melynek javarésze vallásos tartalmú. De nem feledkezett meg arról sem, hogy gyülekezeteink jövőjét anyagilag is biztositani kell, mivel nem tudhatjuk vájjon a jövő fejlődés nem vezet-e nálunk is újra az egyház és állam szétválasztásához, a mikor csak ugy kerülhetjük el a nagyobb megrázkódást, ha gyülekezeteink megfelelő alaptőkével rendelkeznek. Lelkészkedése alatt közel 30 ezer korona tőkevagyont gyűjtött gyülekezetének. Mái* ezen tulajdonképeni működési terén kifejlett tevékenységéből is láthatjuk, hogy eleme a megmentés, élesztés és fejlesztés volt s azért gyülekezetén tul is azon munka apostolának szegődött mindenütt, amely ugyanezt célozza. Csakhamar a soproni felső egyházmegye gyámintézeti elnöke lett, mely esperességi gyámintézet alatta emelkedett az összesek között a második vagy harmadik helyre. Ugyancsak az ő kezdeményezésére alakult meg ezen esperességben a „belmissziói egylet", a melynek mintájára már másfelé is alakultak ilyenek. De rá irányult a dunántuli egyházkerületi gyámintézet figyelme is, amely őt választotta meg egyházi elnökévé. Ahol a bölcsek értelmes belátása volt döntő, ott Lőwöt nem is lehetett elkerülni. S jobb választást nem is tehetett volna a dunántuli gyámintézet. Fáradhatatlan buzgósággal felkereste a szegény, segélyre szoruló gyülekezeteket, buzdította fokozott mérvű adakozásra a jobbmóduakat, rendezte s vezette a kerületi gyűléssel kapcsolatos gyámintézeti ünnepélyeket s az egyetemes gyámintézetnek is legszámottevőbb tényezőjévé emelkedett, mert hosszú időn át ő volt az egyedüli összekötő kapocs hazai Gyámintézetünk és a Gusztáv Adolf egylet között. Hogy a Gusztáv Adolf egylet közgyűlésein tartott előadásaival s a legkiválóbb német egyházi férfiakkal kötött személyes ismeretsége sőt benső barátsága által mily nagy szolgálatot tett hazai egyházunknak, azt nem lehet szóban kifejezni. Az utóbbi években magam is töboször részt vettem a GusztávAdolf egylet s a Lipcsei Misszió ünnepélyein s nem volt rá eset, hogy számosan ne tudakozódtak volna nálam Lőw után, kinek a magyar lutheránus diasporáról tartott tanulságos, szellemes s az evangelikus összetartózandóság érzetét fejlesztő előadásai maradandó beny©mást gyakoroltak reájuk. Legutolsó lipcsei tartózkodásom alkalmával a nagyhírű Luthardt volt egyetemi tanár anyósánál, Felix őnagyságánál tartott ebéden, melyen az európai kontinens csaknem minden országából összesereglett lutheránus egyházi férfiak vettek részt, az épen akkor nyugalomba vonuló dr. Pank Oszkár szuperintendens s a Gusztáv Adolf egylet volt nagyhirü elnöke igy szólt hozzám: „Üdvözölje Locsmándon Lőw barátomat. Önök nem is gondolják, hogy milyen nagy szolgálatot tett ő a közöttünk ápolt lelki szövetség által a magyarországi evangélikus egyháznak." Ezen a téren lesz talán a Lőw elhunytával hazai egyházunkat ért nagy veszteség legnehezebben pótolható. Ezen lelki közösséget „Evangelische Glocken" cimü lapjával is ápolta, melynek szerkesztését évekkel ezelőtt vette át a lap alapitójától, Hollerung Károly modori lelkésztől, s mely finom Ízléssel s a legnemesebb evangeliomi szellemben vezetett lappal hazai egyházunk német anyanyelvű gyülekezeteinek is rendkívül értékes szolgálatot tett. Egyébként is buzgó irodalmi tevékenységet fejtett ki s több németországi evangelikus lapban és füzetes vállalatban is közölt hazai vonatkozású ismertető dolgozatokat. A theologiai tudományok minden ágában otthonos volt, de kivált a gyakorlati theologiai szakot művelte nagy buzgósággal, mivel, mint többször emiitette, valamely gyakorlati theologiai tanszékünk elnyerése lett volna legfőbb vágya. Persze, nem „folyamodott" érte, mivel nem akarta magát kitenni annak, hogy valamely az életbe alig kilépett kezdővel, vagy protezsált fiatalabb egyénnel szemben elbukjon. Mi pedig — sajnos — még nem tartunk ott, hogy tanszékeinkre ilyen kiváló erőket felkérjünk és meghívjunk. Pedig milyen áldás lett volna egyházunkra, ha Lőw nagy hitét, mély tudományát, gyakorlati érzékét és gazdag tapasztalatát beleolthatta volna ifjú lelkészeink síivébe s lelkiösmeretébe. Őrök kár, hogy nem történt meg. Theologiai képzettségét gazdag könyvtárából merítette, melyre egész vagyont áldozott s mely a positiv tehát épitő evangelikus theologiai irodalomnak úgyszólván minden számottevő termékét tartalmazza. Mennyit kellene még irni jószívűségéről, fenkölt gondolkodásmódjáról szeretetreméltóságáról a mely tulajdonságaival mindenkit megnyert és lebilincselt; mennyit önzetlen kollegiális érzületéről minek folytán mindenki bizalommal fordult hoazá s örömmel hallgatott utbaigazitó tanácsára. Hányan vagyunk, akik az ö lelkes buzdítására s irányítása szerint tettük a gyakorlati egyházi munka terén az első szárnypróbálgatást s szívesen hallgattunk reá akkor is. ha mérsékletre intett, mikor aa ifjúi hév talán kissé messzébb ragadott volt,
