Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-11-30 / 48. szám

1912. mint kellett volni. Áldja, áldja meg még haló porában is az Isten érte. De már is túlléptem egy újságcikk keretét, azért befejezem a hálás kegyelet altal sugalt sorokat azon reraenyben, hogy hivatottabbak megfelelő helyen és alkalommal rendszeresebben és kimerítőbben ismertetik majd életmüvét s róják le a kegyelet adóját drága halottunkkal szemben. Befejezésül még csak Pál apostol ezen szavait idézem jellemzésere, melyek Löw jelszavát is képezték: „Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusiól, még pedig mint megfeszitettrő És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitető beszédeiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: hogy a ti hitetek is ne emberek bölcseségén. hanem Istennek erején nyugodjék." (I. Kor. 2, 2 es 4—5) Seholtz Ödön. B E ü É Li E T. Seholtz püspök ünneplése. A budapesti egyházak elnökségei Kaczián János esperes és Dr. z. YVáguer Géza egyházmegyei felügyelő vezetésével Seholtz püspököt 70. születése napja alkalmából, nov. 16 án lelkes ovacióban részesítettek, Egyházkerületünk ritka népszerűségnek örvendő püspöke a 35—40 tagból álló tisztelgő küldöttséget, amelynek soraiban ott láttuk: Sztehlo Kornélt, Seholtz Gyulát, Szmik Lajost, dr. Zelenka Lajost, Raffay Sándort, Sándy Gyulát, dr. Petz Gedeont, a budapesü egyházmegye valamennyi lelkészét, egyházfelügyelőjét és egyházi életünk sok illusztris vezérét, — a lakásán fogadta. Kaczián esperes az ünnepelthez érzéstől áthatott remek beszédet intézett,, kiemelve főpásztorunk jánosi szelidségtől, szeretettől áthatot egyház kormányzását, békeszerző áldott működését, amelyre egyházunknak még a jövőben is oly nagy szüksége lesz. A bud ai egyházközség nevében Sztfhlo Kornél egyházfelügyelő beszelt, az egyházközség hálájának és tántoríthatatlan ragaszkodásának adva kifejezést azért a közel félszázados, hűséges apostoli érzülettől vezérelt lelkipásztorkodásért, melyet Seholtz Gusztáv a budai egyházban kifejtett. Püspökünk könnyekig meghatva köszönte meg a tiszteletnek, a szeretetnek ezen impozáns megnyilatkozását, az elismerést ritka szerénységgel munkatársaira hárítva és az Ur kegyelmére utalva, amely munkálja bennünk mind az elhatározást mind a cselekedetet. Végül megfogadta, hogy az eddig járt uton kiván tovább haladni, és munkálkodni kedvenc eszméjének: a fővárosi egyházak egyesítésének megvalósításáért. A nagy tetszéssel fogadott szavak után a, küldöttség tiszteletére főúri villás reggeli volt. — A margonyai (Sáros m.) ág. h. ev. egyházközség mély fájdalommal jelenti szeretve tisztelt kántor tanítójának Koncsek Jánosnak november hó 16 án távol övéitől Karlsbadban életének 42. évében hosszú szenvedés után történt gyászos elhunytát. Émléke maradjon áldott közöttünk ! At egyházközség. Qt

o Ünnepély. A pozsonyi ág. hitv. evang. liceum 1912. évi november hó 30-án délelőtt 10 órakor a tanintézet jótevőinek emlékére hálaünnepet rendezett, igen változatos műsorral, melyen az intézet barátai ós pártfogói igen nagy számban jelentek meg. Templomszentelés. A nagybányai templomszentelésről mely nov. 17-én ment végbe megemlekeztünk röviden, most a templomszentelési aktus leáirását adjuk a következőkben: Kilenc es fél órakor megszólaltak a harangok, majd negyed óránként újra meg újra megkondultak s a felsőbányai utcán nagy sokaság hullámzott mindenfelé. Az első harangszóra megérkezett a püspök is, majd a papság, a presbyterium, a vendégek, a küldöttségek, akik többnyire a lelkészlakon gyHitek össze. Pont tiz órakor megindult, a menet a lelkészlakról. Elül az egyházfi aranyos párnán vitte a templomnak földiszitett kulcsát, utánna jöttek a lelkészek párosával és pedig Rédei és Duszik, eiőbb a keresztelő, utóbbi az urvacsorai kannát vitte, Bortnyik alesperes és Révész, a kelyhekkel és az ostyatartóval, (a remek szép kelyhet erre az alkalomra a Thaisz testvérek ajándékoztak Budapestről); Geduly Henrik püspök, Materny főesperes, a püspök a feszületet vitte, a főesperes a diszbibliát. A papi menetet Soltész és Erdős református lelkészek zárták be mindannyian teljes papi ornátusban, a felügyelő, gondnok, presbitérium, a főispán, a hivatalos küldöttségek folytatták a diszes csoportot, mely a templom főajtójához közeledett, a hol két díszes hajdú állott őrt. • A püspök intonálta a „Nyissátok meg az igazságnak kapuit" kezdetű megnyitó zsoltárt, mire a lelkészikar adta meg az énekes választ, erre Szabó Adolf rövid megható beszédben fölkérte a püspököt, hogy nyissa meg a templomot. A főpásztor a remekművű márvány főbejárat kapuját feltárta s a diszes menet bevonult a templomba, a lelkészek az oltár előtt helyezkedtek el, a közönség pedig a padokban és a rögtönzött padokon. Mondanunk sem kell, hogy zsúfolásig megtelt az épület előkelő, ünnepi közönséggel. Maga a templom belseje igen jó hatást tett a jelenvoltakra, az oltár hímzett takarókkal, a szószék piros drapériákkal volt díszítve, ez utóbbi Szmik Antal ajándéka, egy aranycsipkés bíboros brokát takaró ragyogott, melyet erre az alkalomra adott, maga az oltár és szószék iá igen diszes, finom kivitelű szobrász munka. A katedrái ablakok színpompában ragyogtak, a templom egyszerű festése kellemesen lepte meg a szem élőket, a stilizált tölgyfa padok szintén. A templom 8°-ra volt befütve, hogy a télikabátokat ne kelljen levetni. A villamos csillárok még nincsenek ugyan készen, ez azonban nem tűnt. fel senkinek, az oltáron négy hatalmas ezüst gyertyatartó állott. A mozaik padló szőnyegekkel volt borítva. És itt eszünkbe jut latorján és Nagy István építészek mellett boldogult Masztics Ádám mérnök, aki annyi gonddal és szeretettel fáradozott az épités körül s aki ezt a napot — fájdalom — nem érhette meg. A közönség rákezdett az „Oh vajha ezer nyelvem volna" kezdetű dicséretre s azt orgona szó nélkül énekelte, mivel az orgona még nem volt fölszentelve. Majd Szaucsek István karmester vezetése mellett megszólalt a karzaton a nagybányai dalárda s helyes, komoly felfogással énekelte az „Isten, kinek egy szavadra" cimü choraléneket. Ezután a püspök fölavató beszédje és imája következett. A püspök mellett állott a főesperes, az oltár első lépcsőjén a négy lelkész. Mindenkin meghatottság vett erőt, mikor, rövid előfohász után. a főpásztor fölolvasta a 118 zsoltár 23—24 versét. E gyönyörű, alkalomszerű ige alapjáig Geduly püspök az ő országosan ismert ékes. szólásával arr£l beszélt, hogy miért kell, hogyan kell és Iqri^ek Jcell templomot építeni? Erőteljes hangja betöltötté;a temploin-