Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-11-16 / 46. szám
416 EVANG ÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 420. elkedvetlenítik. Gyorsabb ós alaposabb tárgyalás jobban tudná biztosítani a szükséges ér, illő figyelm et — és kevesebbe is kerülne. Kinos jelenetek. Érdemekben gazdag egyetemes felügyelőnk egy pillanatra sem kételkedhetik, hogy őt a legáltalánosabb tisztelet és megbecsülés környezi. De ezt nem szabad neki sem kockáztatni olyan jelenetekkel, mint amilyen pl. az ő hirtelen, váratlan leköszönésének bejelentése és megokolása volt. E leköszönés komoly oka a zsínattartás kérdésében való nem egyezés. A felügyelő nem akarja, a közvélemény sürgeti a zsinatot. Teljesen megtudjuk érteni, ha ily fontos kérdésben való eltérés miatt egy olyan jellemű és egy olyan felelős állásban levő férfiú, mint Prónay báró, levonja magára nézva a következményeket. De ez már csakis kinos és visszás érzéseket kelthet fel, ha a zsinattartás lehetetlenségét nem a készületlensóggel, hanem azzal okolja meg, hogy az ország alkotmánya végső veszedelemben van, mert fegyveres erővel vezetik ki az ellenzéket az or-zág házából. A politika semmiféle formájában nem való az egyházi ügyek intézését végző testületeknek. Kinos volt a nagygeresdi egyesség tárgyalásánál és az egyik püspök úrral szemben való kitörésben megnyilatkozó elnöki idegeskedés is, aminek egy olyan komoly testületben, mint az egyetemes közgyűlés soha ós semmiféle körülmények között nem volna szabad előfordulnia. A nagygeresdi egyesség. A dunáninneni kerület az egyházegyetem közönségének általános nézetét és kangulatát juttatta kifejezésre abban a feliratban, amelyben indítványozta, hogy a nagygeresdi egyességet fel kell mondani. A református atyafiak ennek az egyességnek a kezelésében semmikép sem nézik a testvéries jó viszony érdekeit, sem a köteles kímélet és méltányosság követelményeit, hanem önző módon és jogtalanul erőszakoskodnak. Mintkogy a széltében ós több ízben felhangzott panaszokra sem változtatták meg eljárásuk módját, alig van más hátra, mint a szerződés felbontása. Kéler Zoltán dr. ezt okolta meg ügyes és föltétlenül kényszerítő érvekben gazdag beszéddel. De azért mégis bölcs dolog volt elfogadni azt az elnöki indítványt, hogy az ügy a kerületekhez boosáttassék le, addig pedig a református konventet szólítsák fel az esetleges revízión való * gondolkodásra. Bizony szégyen, hogy ilyen nehéz klerikális időben sem tudunk testvériesen karöltve haladni, s még nagyobb szégyen, hogy lassankint belegyökerezik az evangelikus közvéleménybe az a tudat, hogy a református testvérek irtóbb hadjáratot kezdenek az „ágostaiak" és a „lutheránusok" ellen indítani, mint maguk a pápások. Mikor ébrednek már a testvérek a testvériség igaz tudatára? A 400000 korona. A testvórietlenség egyik kiáltó bizonysága annak a 400000 koronának önző kijárása, amelyet az idei állami költségvetésbe tisztán a református egyház számára vettek fel Szomorúan jellemezi a két egyház testvériségét! De szomorúan jellemzi azt a tervtelensóget is, a mely egyházunk vezetésében mutatkozik. A napilapok szerint a az országos pénzügyi bizottság legutóbbi ülésén Münnich Kálmán ebbeli kérdésére azt a mentséget hozta fel a miniszter, hogy idejében csak a református egyház terjesztette szükségleteinek kimutatását, a mi pgyházunk beadványa pedig csak most október 27-én évkezett be. Kit terkel itt a felelősség! Mert valaki felelős a mulasztásokért! Lelkészfizetés. Mióta, az 1848. XX kérdése napirendre került, annak középpontjában mindig a lelkészfizetós ügyét látjuk. Hogy ez nem jól van igy, az bizonyos. Ha e törvényt ugy hajtották volna végre, amint a dolog természete és evang. egyházunk érdeke kívánná, akkor a lelkészfizetés régen rendezve voina már. Nem lett volna szabad sem a kongruat, sem az intézetek államsegélyét ugy fogadni el, amint felkínálták és amint ki is adják, hanem az egyetemes egyház pénztárába egy összegben kellett volna befizetni. Akkor az egyházegyetem a szükségleteket m 12a fedezhette volna s ma nem kellene lelkeszfizetési alapról tervezgetnünk, sem a 150 lelkésznek a merőben téves irányban indított s ezért is nem domináló tervezetével bíbelődnünk. A? a Sztehlo-féle indítvány, hogy az államsegély bizonyos részét más fontos céloktól elvonjuk és egy nagy alapot teremtsünk, nem jogászi elme szüleménye. „Kicsinyes skrupulusok" helyett megdönthetetlen érvekkel mutatta ki ugy Gryurátz, mint különösen Geduly püspök, hogy a Sztehloféle terv kivihetetlen. A jó szándékot azonban mi is „dicsérettel halmozzuk el." A lel készfizetés nagy kérdésének helyes megoldását azonban mi a most megalakult Lelkészegyesülettől várjuk. Püspöki fizetés. Ha annyi koronával emelkednék a püspöki fizetés, mint a mennyi szót erről az ügyről elszavaltak, kétségtelen, hogy azóta mindenik püspökünk inassal a bakon, négyes fogaton hajthatna fel az egyetemes gyűlésre. Nézetünk szerint azonban külön erre a célra államsegélyt kérni akkor, amikor legfontosabb intézményeink sorvadoznak, egyházközségeink elszegényednek,
