Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-10-12 / 41. szám

364 EVANGÉ LIKUS ŐRÁLLÓ. 368. A dunántuli magyar és a pozsonyi német uj éne­keskönyveket, mint mind jobban kiterjedő uj müveket redukált számú dallamaikkal igen is külön kellett figye­lembe venni éppen az uj koráikönyv kelendősége érde­kében. És ha a töt gyülekezeteknek is volna ilyen ujabb könyvük szintén redukált számú dallamokkal, ezek is mind belekerültek volna az uj kiadványba bizonyára. De itt az a baj, hogy a tót korálok ismerői, a mint tapasztaltuk, maguk sem értenek egyet abban, hogy melyek a legkedveltebb s ezért nélkülözhetetlen dal­lamaik. Az egyetemesség és magyarság mellett a korálok elterjedtsége, zenei szépsége és történelmi értéke vol­tak azok a szempontok,vmelyek a bizottságot vezérelték. Igy tehát nagyon is céltudatos Volt a munkája. Harmadik vádja, hogy a dallamok kiválasztása nem megfelelő. Ha a teljesség szempontjából tenne kifogást a biráló, azt elfogadnók, mert a három nyelvű gyüle­kezetek teljes melódia készletét kimeríteni és minden tót dallamot felvenni csakugyan lehetetlen és felesleges is volna. De ezt a biráló maga sein kivánja, sőt azt mondja: inkább 200 korál legyen a könyvben, mint 1000. Akkor hát minek fájlalja annyira egyes tót dal­lamok elmaradását? Hiszen a magyar, német és francia dallamoknak is kellett a hely. Mindig az éneklés ma­gyarosítását emlegeti és miért itéli meg mégis az egész gyűjteményt a tótajkuak szempontjából? Kifogásolja, hogy nem a kedvelt és nem az érté­kes dallamokat vették fel. Nagy jóhiszeműséggel mondja : »Hogy melyik a becses és melyik az értéktelen dallam, azt az egyházi zenében jártas ember könnyen megálla­píthatja." És ime választott szakembereink, a kerületek bizalmi férfiai: Kapi, Frühwirth, Kirchner, Keviczky ezt mégis oly rosszul végezték, hogy Paulik szerint a ko­ráikönyv egyharmadát bátran ki lehetne hagyni. Bámu­latos Itt mégis a zenei Ízlésben lehet a külömbség, erről pedig nem kell disputálni. Én azt hiszem, hogy a bányai, dunáninneni és tiszai kerületek szakértői mégis csak tudták, hogy a tót gyülekezetekben melyek a ked­velt és nélkülözhetetlen dallamok. Ha pedig csakugyan maradtak volna ki értékes tót dallamok, azokért azok is felelősek, a kik a dallamjegyzék és felhívás közzé­tétele után nem szólaltak fel. Negyedik vádja a bírálónak, hogy az uj korái­könyv egyházi zenénkben nem mutat haladást s ezért az elterjedése nem is kívánatos. Talán bizony még ár­talmas is? Óvni kell tőle, ugy-e bizony, a tót gyüle­kezeteket, melyekben e téren, sajnos, oly nagy hajlan­dóság nem a separatióra, hogy a brezovai Kutzky Mihály nem régiben megjelent vastag tót koráikönyvében csak némi tájékoztatásul sincs egyetlen magyar szó sem. Magyar szerkesztőkben mindig volt annyi testvéries ér­zés, hogy a korálok címeit német és tót nyelven is kö­zölték. Ha valaki a magyarságot annyira hangoztatja, minek ijeszti hát el már az első ilyen egyesítő kísér­lettől a tót gyülekezeteket? És hát miért nincs haladás az uj könyvben ? Mert nincsenek benne transitiók, azaz minden sor után a dallam egységét megrontó sallangos közjátékok. Ezt jó lett volna el nem mondani. Visszaesés volna ebben, nem haladás. A te í plomi zene minden jobb izlésü barátja megrémül tőle. Hálát ad minden kántor és gyülekezet, a melyik szerencsésen megszabadulhatott tőle. Gon­doljuk csak el, egy 8—10 soros korálban annyiféle cikornya. Csak a megrögzött rossz szokás tarthatja ezt még fenn egyes gyülekezetekben. Kényesebb izlésü or­gonista el nem játsza. És siralmas mentsége az a sor­közi játéknak, hogy ezek eltakarják a sorok végén el­nyujtogatott éneklést. Más orvossága van ennek. Tessék élénkebb tempóban orgonálni. Nincs haladás továbbá a koráikönyvben, mert mes­terkélt a taktus beosztás, midőn a szerkesztő „a hang­jegyekből egyet elől kivág." Ezt művészien magyarázza meg a nadragszárról vett hasonlattal. Különben pedig itt a felütésről (Auftakt) van szó. Idegen dallamokban a jambusokban irt szövegnél ez el nem kerülhető. De ilyen elől kivágott hanggal kezdődik Erkel Bánkbónjá­ban Vörösmarty bordala is: Ha férfi lelkedet . .. Igaz, ez a felütés nem magyaros s ezért a szerkesztő el is hagyta, a hol csak lehetett. De mindenütt nem lehet, mert egészen kiforgatná jellegéből a dallamot. A felütés elhagyásával ugyanis hangsúlyos helyre kerül a nem hangsúlyos szótag s ezt sokszor a harmonizálás sem engedi meg, mert hangsúlyos helyen az akkordok is mások. Hiányoznak továbbá, kifogásolja a biráló, a forte és piano erőjelzések. Ez egy koráikönyvben sem szo­kásos. Az orgonanyomó bizony csak egyforma erővel fujtat Az orgonista a regiszterekkel szabályozhatja já­tékát, de ezek használatát az iskola tanítja, nem a ko­ráikönyv. A f. és p. jelzéseknek csak akkor lenne si­kere, ha éneklő atyánkfiai kezébe is hangjegyeket adunk és dirigáló karmestert állítunk közibök. De ennyire még nem vagyunk. A gyülekezeti ének még nem koncert. Beszél a biráló két helyen a hangszerelésről is. De instrumentióról csak ott lehet szó, a hol hegedű, klarinét, kürt, dob és egyéb hangszerekre irják a zene­darabot. Több kicsinyes kifogásáról nem is szólok. Evvel az utolsó fővádjával szemben én éppen el­lenkezőleg azt állítom hogy nagy haladást találunk az uj koráikönyvben, melynek bizonyságait a következők­ben foglalom össze. 1. Ebben nyertünk végre egy oly egyetemes gyűj­teményt. melyet egy kis testvéries jóakarattal mind a három nyelvű gyülekezeteink használhatnak Ez volna arra hivatott, hogy az egyházi zene terén is az egyesí­tést vagy legalább a közeledést előmozdítsa. 2. Az uj koráikönyvben a magyar nemzeti szem­pont érvényesül a nélkül, hogy a gyakorlati célt figyel­men kivül hagyná és igazságtalanul háttérbe szorítaná a német és tótajkuak koráljait. Nagy nyereség benne a szép számú régi és uj magyar korál, melyeket a biráló egyéni izlése szerint ok nélkül kicsinyelt le. Megfelelnek reá az iskolák és gyülekezetek, naelyek többet belőle már most is nagy örömmel énekelnek. 3. Művészeti szempontból a legszebbet, legértéke­sebbet nyújtja. Kiknek az Ízlésében és kritikájában bíz­zunk "meg, ha egy Kapi, Kirchner, Frühwirth nem tud­nák a készlet legjavát kiválogatni. Egyes korálok felvé­telénél azonban, megengedjük, inkább a gyakorlati cél volt a döntő. 4. Az összhangositás a korálok külön egyházi stí­lusának megfelelően, szigorú művészeti szabályok sze­rint történt. Holmi sallangos vagy rikító világos harmo­nizálásnak ezen a téren nincs helye. Mintául szolgált Altdörfernek koráikönyve, a melyet olyan tekintély, mint Volkmann Róbert éppen egyházi stílusáért emelt ki nagy dicsérettel. 5. Az uj koráikönyvet több régitől eltérően oly művészi gonddal szerkesztették négy hangra, hogy ugy a mint van, vegyes karra (szoprán, alt, tenor, basszus hangokra) is könnyen el lehet énekelni. Az ilyen szer­kesztésnek nem csak a gyakorlati értéke nagy, mert a kántor egyszersmind kész vegyeskar-gyüjteményt talál

Next

/
Oldalképek
Tartalom