Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-10-12 / 41. szám

1912 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 321. maga előtt; hanem a művészi becse is magasra emel­kedik az által, hogy a középső hagoknak is sima, dal­lamos a menete. 6. Nagy érdeme végül az uj könyvnek, hogy min­dent. a mi felesleges, hibás és Ízléstelen (sorközi játék, hibás kvintás lépés sat.) elhagyott. Egyik strófa végéről a másiknak elejére áivezető közjátékok, a melyeknek már ezen értelmük, s minden korál után egy megfelelő saóp befejezés ugy is van mindenütt. Hát mit kivánjunk még egyebet ? A biráló követeli még a liturgikus énekek felvé­teléi is, a melyeknek még szövegi részére sem tudott aa egyetemes egyház megegyezni. Az előszó jól mondja, hogy az uj egyetemes agendában lesz ezeknek a helye. S ezen kivül még praeludiámokat is várni a korái­könyvtől, melyet a három nyelvű gyülekezetek koráljai ugy is vaskosra növelnek, bizony nagyon túlzott kí­vánság. A négy fővádra igy megfelelvén, egyes kicsinyes­kedő észrevételekre, melyekben sok tévedés van, nem terjeszkedem ki. Egy dolgot azonban nem hagyhatok szó nélkül. A biráló ur sokféle követelménye között a 346. lapon ott áll ez is : szelid kivitel. No hát ezt sze­retném én látni a bírálatban is. A koráikönyvben meg­van, azt ne féltse, de nincs meg a bírálatban. Már pedig vannak egyházunknak olyan kiváló ér­demű, önzetlen, munkás és szelíd papi jellemű világi tagjai, mint például a koráikönyv főszerkesztője és ér­demes munkatársai, a kik azt a sértő hangot lelkiisme­retes, buzgó ós szakavatott fáradozásukért meg nem érdemlik. Ne űzzük el mi is magunk közül a Zsilinszky Mihályokat ós idősb Kapi Gyulákat, mert bizony-bizony kevesen maradnak a hivatott, lelkes munkások. Az evangelikus papnak az illetlen beszédet még az ország­házban sem bocsátják meg. Itthon a szentegyházban meg épen hogy meg kell egymást becsülnünk Micsoda hangon vonja itt kérdőre a biráló a szer­kesztőket ! „Hol veszi bárki is a bátorságot ahhoz — kérdezi — hogy ezrekbe kerülő müvet megjelentessen a közegyház költségén sat." Tegyék a saját rizikójukra", kívánja tovább. S azután kisül, hogy gondos előkészület után nagyon is törvényes és megtisztelő formában kapták a megbízást. „Kézírat ez?" — kérdezi a kész díszes könyvről! És nem furcsa dolog-e, midőn országszerte elismert és tisztelt zenészeinknek mondja : „A ki arabusul lép fel beszélni, az tudjon arabusul." Nem fél, hogy ilyen go­romba fegyver visszafelé sül el? És mi szükség nekik mondani, hogy „a menydörgés, békabnekogés és malom­zörgés nem zene." Ezt a dilettánsok is tudják. És szabad-e jeles szakértőknek komoly müvét igy honorálni: „Ha sem ezt, sem azt nem lehet rbből a könyvből megtanulni, mire való hát ez a könyv?* Há­lát ad nagy ostentatióval, hogy „Nyíregyházán az ének lés, orgonálás sokkal magasabb színvonalon áll már, sokkal gazdagabb és színesebb, mint a minőt ebből a korálkönyvböl leket elsajátítani." Kár, hogy ez a birá latból is ki nem látszik. És viszont, midőn az úrvacsora szerzési igéinek kótáit nem találja, gúnyosan kérdi, hogy a kezdő kán­tor minden egyes alkalommal Sopronba szaladjon e, hogy azokat ott megtanulja? A szerzési igék éneklését Sopronba bizony nem fogja megtalálni. És nagy kér­dés, hogy a mai nagy igényű, kevés idejű és ideges világban kivánatos-e a szerzési igéket végig énekelni, különösen akkor, ha a papnak rossz a hangja és zenei hallása. Hanem azért, ha némelyek olykor ide szalad­nának Sopronba, nem tennék hiában. Itt Sopronban alapította ugyanis éppen a korálköinyv főszerkesztője az egyházi ének- és zenepártoló egyesületet, mely első ilyen az országban és nagy áldással működik a kerü­letben. Itt hallunk évenként magas színvonalú egybázi hangversenyeket. A soproni tanítóképzőben rendeznek év&nkint o.y jeles zenészek, mint idősb. Kapi Gyula és Altdörfer Viktor a tehetségesebb növendékek számára magasabb zenei tanfolyamot, hogy a városok számára is kiváló orgonistákat és karmestereket neveljenek. Szó­val Sopronban is tudn?k énekelni, orgonálni, ha talán nem is olyan „szívesen, finomul és magasan" Akármily érdes formában adnák is be az igazsá­got, elfogadnám, meghajolnék előtte. De mint entebb kimutatni törekedtem, a biráló urnák nincs igaza. Ezért kényszerültem korábbi bírálatomnak védelmére kelni. Egy kis jóakarattal az uj koráikönyv bizony egye­temessé válhatik, a minek szánva volt. De nem jó szol­gálatot tesznek az ügynek, akik mig egyfelől a magyar némzeti szempontot hangoztatják, másfelől elriasztják tőle a tót gyülekezeteket. p ajyr Sándo r Kérelem. Mivel még mindig igen sokan van­nak t. olvasóink közül, akik a küldött utalványt fel nem használva, az ez évi előfizetésüket nem küldték be, szeretettel kérem ezen késedelmezőket, hogy a lap ez évi diját mielőbb beküldeni kegyes­kedjenek. A nyomdával szemben fenálló kötelezett­zégeimnek különben nem tudnék eleget tenni. Hit­testvéri üdvözlettel Szerkesztő-kiadó. BELÉLET. Alapkőletétel. Esztendők hosszú sora óta táplált édes reménység vált valóra, amikor a pozsonyi ág. hitv. evang. egyház­község szeptember hó 23-án d. u. 4 órakor az uj dia konissza-, árva- és kórház alapkövét tette le. Az ünnep­ség az evangeliumi egyszerűség s közvetlenség jegyében folyt le a gyülekezeti tagok tömeges és lelkes részvéte­le mellett. Az ünnepséget a gyülekezeti vegyeskar, mely­nek Frühwirth Samu, nyug. ev. népiskolai igazgató a vezetője, kezdte meg Händel „Ha a Krisztus az Ur, le néz mireánk" kezdetű koráljával. Utána Lie. Schmidt Károly Jenő, esperes-lelké z, a diakonissza intézet ve­zetője s lelke méltatta az ünnepség jelentőségét I. Péter 2, 5—8 alapján. Uj .épületet emelünk — mondotta, hogy benne uj diakonisszákat képezzünk az egyház szolgála­tára s a régiek, mint egy keresztény testvéri közösség tagjai, uj otthont nyerjenek, hogy a keresztény árvák­nak menédéket és a kt-resztény betegeknek gondos testi ápolást s lelki vigasztalást nyujtsunk. Ha ezt a célt akarjuk szolgálni az uj épületben is, akkor az ő alapja is csak keresztyén lehet, vagyis: Krisztus. Persze az épület maga csak jelképies értelemben épülhet erre az alapra. A lényeges az, hogy milyen az épületben uralkodó szellem. Benne csak a keresztyén evangelikus szellem uralkodjék, amely gyülekezetünkben már kez­dettől fogva tevékeny. Az atyáktól öröklött hitvallásunkat a maga tisztaságában kell megőriznünk, hogy az utódokra csorbítatlan épségében s régi fényében hagyhassuk. De

Next

/
Oldalképek
Tartalom