Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-10-12 / 41. szám
1912 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 321. maga előtt; hanem a művészi becse is magasra emelkedik az által, hogy a középső hagoknak is sima, dallamos a menete. 6. Nagy érdeme végül az uj könyvnek, hogy mindent. a mi felesleges, hibás és Ízléstelen (sorközi játék, hibás kvintás lépés sat.) elhagyott. Egyik strófa végéről a másiknak elejére áivezető közjátékok, a melyeknek már ezen értelmük, s minden korál után egy megfelelő saóp befejezés ugy is van mindenütt. Hát mit kivánjunk még egyebet ? A biráló követeli még a liturgikus énekek felvételéi is, a melyeknek még szövegi részére sem tudott aa egyetemes egyház megegyezni. Az előszó jól mondja, hogy az uj egyetemes agendában lesz ezeknek a helye. S ezen kivül még praeludiámokat is várni a koráikönyvtől, melyet a három nyelvű gyülekezetek koráljai ugy is vaskosra növelnek, bizony nagyon túlzott kívánság. A négy fővádra igy megfelelvén, egyes kicsinyeskedő észrevételekre, melyekben sok tévedés van, nem terjeszkedem ki. Egy dolgot azonban nem hagyhatok szó nélkül. A biráló ur sokféle követelménye között a 346. lapon ott áll ez is : szelid kivitel. No hát ezt szeretném én látni a bírálatban is. A koráikönyvben megvan, azt ne féltse, de nincs meg a bírálatban. Már pedig vannak egyházunknak olyan kiváló érdemű, önzetlen, munkás és szelíd papi jellemű világi tagjai, mint például a koráikönyv főszerkesztője és érdemes munkatársai, a kik azt a sértő hangot lelkiismeretes, buzgó ós szakavatott fáradozásukért meg nem érdemlik. Ne űzzük el mi is magunk közül a Zsilinszky Mihályokat ós idősb Kapi Gyulákat, mert bizony-bizony kevesen maradnak a hivatott, lelkes munkások. Az evangelikus papnak az illetlen beszédet még az országházban sem bocsátják meg. Itthon a szentegyházban meg épen hogy meg kell egymást becsülnünk Micsoda hangon vonja itt kérdőre a biráló a szerkesztőket ! „Hol veszi bárki is a bátorságot ahhoz — kérdezi — hogy ezrekbe kerülő müvet megjelentessen a közegyház költségén sat." Tegyék a saját rizikójukra", kívánja tovább. S azután kisül, hogy gondos előkészület után nagyon is törvényes és megtisztelő formában kapták a megbízást. „Kézírat ez?" — kérdezi a kész díszes könyvről! És nem furcsa dolog-e, midőn országszerte elismert és tisztelt zenészeinknek mondja : „A ki arabusul lép fel beszélni, az tudjon arabusul." Nem fél, hogy ilyen goromba fegyver visszafelé sül el? És mi szükség nekik mondani, hogy „a menydörgés, békabnekogés és malomzörgés nem zene." Ezt a dilettánsok is tudják. És szabad-e jeles szakértőknek komoly müvét igy honorálni: „Ha sem ezt, sem azt nem lehet rbből a könyvből megtanulni, mire való hát ez a könyv?* Hálát ad nagy ostentatióval, hogy „Nyíregyházán az ének lés, orgonálás sokkal magasabb színvonalon áll már, sokkal gazdagabb és színesebb, mint a minőt ebből a korálkönyvböl leket elsajátítani." Kár, hogy ez a birá latból is ki nem látszik. És viszont, midőn az úrvacsora szerzési igéinek kótáit nem találja, gúnyosan kérdi, hogy a kezdő kántor minden egyes alkalommal Sopronba szaladjon e, hogy azokat ott megtanulja? A szerzési igék éneklését Sopronba bizony nem fogja megtalálni. És nagy kérdés, hogy a mai nagy igényű, kevés idejű és ideges világban kivánatos-e a szerzési igéket végig énekelni, különösen akkor, ha a papnak rossz a hangja és zenei hallása. Hanem azért, ha némelyek olykor ide szaladnának Sopronba, nem tennék hiában. Itt Sopronban alapította ugyanis éppen a korálköinyv főszerkesztője az egyházi ének- és zenepártoló egyesületet, mely első ilyen az országban és nagy áldással működik a kerületben. Itt hallunk évenként magas színvonalú egybázi hangversenyeket. A soproni tanítóképzőben rendeznek év&nkint o.y jeles zenészek, mint idősb. Kapi Gyula és Altdörfer Viktor a tehetségesebb növendékek számára magasabb zenei tanfolyamot, hogy a városok számára is kiváló orgonistákat és karmestereket neveljenek. Szóval Sopronban is tudn?k énekelni, orgonálni, ha talán nem is olyan „szívesen, finomul és magasan" Akármily érdes formában adnák is be az igazságot, elfogadnám, meghajolnék előtte. De mint entebb kimutatni törekedtem, a biráló urnák nincs igaza. Ezért kényszerültem korábbi bírálatomnak védelmére kelni. Egy kis jóakarattal az uj koráikönyv bizony egyetemessé válhatik, a minek szánva volt. De nem jó szolgálatot tesznek az ügynek, akik mig egyfelől a magyar némzeti szempontot hangoztatják, másfelől elriasztják tőle a tót gyülekezeteket. p ajyr Sándo r Kérelem. Mivel még mindig igen sokan vannak t. olvasóink közül, akik a küldött utalványt fel nem használva, az ez évi előfizetésüket nem küldték be, szeretettel kérem ezen késedelmezőket, hogy a lap ez évi diját mielőbb beküldeni kegyeskedjenek. A nyomdával szemben fenálló kötelezettzégeimnek különben nem tudnék eleget tenni. Hittestvéri üdvözlettel Szerkesztő-kiadó. BELÉLET. Alapkőletétel. Esztendők hosszú sora óta táplált édes reménység vált valóra, amikor a pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközség szeptember hó 23-án d. u. 4 órakor az uj dia konissza-, árva- és kórház alapkövét tette le. Az ünnepség az evangeliumi egyszerűség s közvetlenség jegyében folyt le a gyülekezeti tagok tömeges és lelkes részvétele mellett. Az ünnepséget a gyülekezeti vegyeskar, melynek Frühwirth Samu, nyug. ev. népiskolai igazgató a vezetője, kezdte meg Händel „Ha a Krisztus az Ur, le néz mireánk" kezdetű koráljával. Utána Lie. Schmidt Károly Jenő, esperes-lelké z, a diakonissza intézet vezetője s lelke méltatta az ünnepség jelentőségét I. Péter 2, 5—8 alapján. Uj .épületet emelünk — mondotta, hogy benne uj diakonisszákat képezzünk az egyház szolgálatára s a régiek, mint egy keresztény testvéri közösség tagjai, uj otthont nyerjenek, hogy a keresztény árváknak menédéket és a kt-resztény betegeknek gondos testi ápolást s lelki vigasztalást nyujtsunk. Ha ezt a célt akarjuk szolgálni az uj épületben is, akkor az ő alapja is csak keresztyén lehet, vagyis: Krisztus. Persze az épület maga csak jelképies értelemben épülhet erre az alapra. A lényeges az, hogy milyen az épületben uralkodó szellem. Benne csak a keresztyén evangelikus szellem uralkodjék, amely gyülekezetünkben már kezdettől fogva tevékeny. Az atyáktól öröklött hitvallásunkat a maga tisztaságában kell megőriznünk, hogy az utódokra csorbítatlan épségében s régi fényében hagyhassuk. De
