Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-10-12 / 41. szám

368 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912

. sa megszűnt: nem szabad 1918-ig várnunk, hanem azonnal kell az 53. §. alapján az összes dijakat „a mérleg egyensúlya által megkivánt szükséghez képest" ujböl szabályozni. Ezt várja s követeli mindnyájunk érdeke. Azért: Vjdeant Consules! Az evang. theológiai tanrendszer ügyéhez. Iria Wallrabenstein Jakab, komokosi lelkész. Ily cim alatt elmélkedett dr Zsilinszky Mihály ós Sztehló Kornél az „Ev. Lap" 1911. évi 18. számában, fejtegetvén a dr. Masznyik Endre által kidolgozott „Tanügyi rendszert." Mindkettő azt követeli az uj tanrendszertől, hogy a lelkészek gyakorlati kiképzésére helyezzen több suiyt és fordítson kevesebb időt a héber és görög exegesisre. Scholtz Gusztáv püspök ur pedig 1911. évi jelentésében szintén javasoljaa „gyakorlati tárgyak behatóbb tanulmányozását." Stráner Vilmos theol. tanár javaslatára pedig a főiskolai szakosztály ez idei, május 29-iki kögyülésén a lelkészképzés terén a gyakorlati életnek és jövendő élethivatásnak tekintetbevetelét hangsúlyozta. Az uj t.inreadáz-jraek tekintettel kell lenni „a körülöttünk tolyó nagy társadalmi és valláserkölcsi változásokra," tekintettel kell lenni arra, hogy a theológián tanultak és a reális élet között kapcsolat legyen. Ezt azonban csak ugy érheti el, ha a tudományos szempontból nem lesz a domináló és ha nem fél attól, hogy az alapos gyakorlhti kiképzés által „mesterembereket" nevel. Lássuk csak az uj tandrendszer mit tart inkább szem előtt! A Sztehló által kifogásolt héber és görög exegesisre hetenként 4—4, illetve 7—7 őra jut megint, mig a hasznavehétőbb tárgyakra, különösen a gyakorlati theológiára sokkal kevesebb. Az uj tanrendszer ismét a héber és a görög nyelvre fordítja a theológusok java idejét, ahelyett, hogy a mai kor igényeinek megfelelőleg inkább a gyakorlati tárgyakra fektetne nagyobb súlyt. Az egész tanrendszerből a tudományos szempont túlbecsülését lehet kiolvasni. Ugy tűnik fel nektm, mintha a theol. tudomány öncél volna és nem segédeszköz arra, hogy Istenországát segítse a földön terjeszteni. Pedig lelkésznevelésünknek mi a feladata? Röviden mondva az, hogy szolgákat neveljen, kiket el lehessen küldeni, hogy a hivatalosoknak megmondják: jertek el, mert immár mindenek elkészíttettek; hogy hirnököket neveljen, kik képesek az Ur országa számára polgárokat toborozni, elvivón széles e világba ama mennyei örömhírt; hogy tanítványokat nevelj en, akik elmenvén tanítsanak minden népeket önpéldájukkal arra, miként kell követni a Mestert. A lelkészek szolgák, de egyúttal vezetők, tanítványok, de egyúttal tanítók; Jézus követői, de egyúttal rájukbizottnyájpásztorai. „Sz.L." „Ev. Lap" szerint „ma megkövetelik, hogy papnak necsak hite legyen szilárd, hanem hogy a műveltsége is széleskörű s a tudománya is alapos legyen." Hozzáfűzi még, hogy „ehhez a theológiákon át vezet az ut!" Nos tehát, ha a hit, műveltség és tudáshoz a theológiákon át vezet az ut, akkor annak az útnak olyannak kell lennie, hogy minden egyes hadgató eljusson a sziklaszilárd hithez, alapos tudományhoz s általános milveltséghez. Ezt az utat a theol. tanrendszer van bivatva kijelölni és a hallgatókat rajta végig vezetni. Eddig a tudomány volt a domináló elem, mert a tanrendszer ugy hozta magával, hogy a sziklaszilárd hit ós meggyőződés háttérbe szoruljon, mellékszerepet játszón. Ezt nemcsak kiváló vezérférfiaink vették észre, hanek éreztük azt mindnyájan, kik a theológiákon át vezető utat megjártuk s „négy évi theológuskodás után 20—40 filléres füzetkékbe irva az előadásokat, a hónunk alatt elvihettük az összes tanultakat az életbe." (Sz. L." „Ev. Lap." Nemcsak nálunk, hanem az annyiszor feldicsért és követésre mindig előtérbe állított Németország is észrevette a legutóbbi években, hogy theológusait egyoldalúan neveli, mindig a theol. tudományt tartva szem előtt. Szakembereik nagy része beismeri, hogy a „theológia gyakorlati oldaia a tudományos oldal mellett teljesen háttérbe szorul" (Lechler); beismerik, hogy „a theológia a jelenhez nem közeledik, az igazi praxist meg nem érti és a jelenkor problémáit nem k irolja fel" (Drews). Mivel inkább tudós papokat, kitűnő héber és görög exegetákat képeztek, azért aztán náluk is azt lehetett és lehet észlelni, mi felett „Sz.L." panaszkodik, az „Ev. Lap"ban de mi felett az ő vezető embereikrégebben panaszkodnak : „hogy egyházunk épülete az ujabbidőben már erősen inog, annak oka az, hogy szolgái a határozott gyakorlati kiképzést nélkülözik, de ennek nem theológiai intézeteink vezetői az okai, hanem a tanrendszer" (Lechler). Éppen azért követelik a sok elmélet helyett a több gyakorlatot és különösen követelik a ,,gyakorlati theológiának

u helyes útra való terelését és a leendő lelkészek intenzivebb gyakorlati kiképzését. összehasonlítva a mi theol akadémiánknak „gyakorlati theológiáját' azokkal a követelményekkel, melyeket az élet állit fel a gyülekezetben működő gyakorlati lelkészszel szemben, ugy találjuk, hogy minálunk is inkább csak elméletileg foglalkoznak a gyakorlati theológiával, mint gyakorlatilag. Hogy mennyire csak az elmélet képezi a fősúlyt, azt a főiskolai szakosztály által elfogadott 10. tétel is igazolja, mikor azt mondja: „a gyakorlati theológiára s általában a gyakorlati lelkészképzésre nézve általános elvül elfogadtatik az, hogy a legjobb gyakorlat a helyes elmélet." Bocsánat, az élet ezt a szabályt feldönti! Szeretnék néhány ponthan rámutatni arra, mit vár a gyakorlatban álló lelkész az uj theol. tanrendszertől. I. Legelső sorban elvárja,- hogy a gyakorlati theológia keretén belül a leendő lelkészek megismerni tanulják a bibliát, még pedig alaposan. A biblia alapos ismerete nélkül gyengék vagyunk a harcban, a hitetlen ellenfél csakhamar kiüti kezünkből a fegyvert, szektáskodó hivünk pedig igen hamar zavarba hoz. De nemcsak a hitetlen és szektáskodó környezettel kell küzdenünk, hanem a saját lelkünkben támadó kételyek és az éle által felszínre vetett problémák ellen is sikra kell szállanunk s ha bibliánkat nem smerjük alaposan, akkor megint mi leszünk a legyőzött fél. A biblia ismeretével azonban nemcsak küzdeni, de épiteni is kell. Épiteni a magunk hitét, ópiteni a hallgatóink hitét. Ha Krisztus urunk azt mondotta hallgatóinak : „tudakozzátok az Írásokat!" — akkor ez a a parancs különösen áll manapság azokra, kik arra vállalkoznak és arra szánják életüket, hogy a Krisztusról és az ő evangéliumáról tanúbizonyságot tegyenek. Ha a lelkész azt akarja hirdetni az ő hallgatóinak, hogy