Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-10-05 / 40. szám

338 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912 végrehajtására s aprotestáns dotáció törvénybeiktatására, létesitessék junktim a kath. autonomia azaz a kath. vagyon és alapok függetlenítése s a protestánsoknak egyedül szóló dotáció közt: akkor ezen az uton végrehajtható lészen a felekezetek közt eddig nem létező egyenlőség és viszonosság elve s egyúttal a lelkészi fizetések korszerű rendezése s azonfelül a protestáns kulturális intézményeknek fentartása és fejlesztése. Igaz, hogy a kormányra nézve olcsóbb volna ama megoldása a lelkészi fizetéseknek, melyet a 150 lelkész által kiadott fizetési tervezet hoz javaslatba; de evvel az 1848 évi XX t.-c végrehajtása még nem volna foganatosítva. .Nekünk pedig ez utóbbit kell minden vonalon követelnünk a viszonosság és egyenlőség elve alapján. Vezérférfiainknak s országos képviselőinknek főrendeinknek ós püspökeinknek oda kellene hatíiiok, hogy a protestánsoknak, mint az államnak iskoláikkal s kultúrintézményeikkel megfizetetien szolgálatokat tevő, államfentartó faktoroknak a nekik szóló dotáció mielőbb megadassék, hogy egyházaikat s intézményeiket a pusztulástól és enyészettől megmentsék s tovafejlesathessék. A 64. óv elég nagy veszteséget jelent a protestáns egyházaknak; most mihor a kath. egyház készül az autonomia örve al itt állameredetü alapokat ós javakat lefoglalni, legfőbb ideje, hogy az évtizedes mulasztások pótoltassanak és helyrehozassanak. Ha a protestáns dotáció biztositása a kath. autonomia létesítésével egy füst alatt nem sikerül: akkor bizonyára örök időkre befellegzik az 1848 évi XX t.-c. végrehajtásának. Ép azért most üssék a vasat protestáns főuraink s arany lesz belőle. S ha a protestáns dotáció-, vagy annak megfelelő évi államsegély kieszközlése nem volna kivihető: akkor hassanak oda vezérfórfiaink s a közös protestáns bizottság, hogy legalább a 150 lelkész által kiadott tervezet öltsön mielőbb testet; ez az államtól kisebb áldozatot követel. Az evang. lelkészek sérelme és elkeseredése tényleg nagy; már régen kellett volna a korpótlékokkal, vagy családi pótlókkal a legrosszabban dotált lelkészeken segiteni; nézetem szerint azonban most van alkalom a dotáció elérésére s az 1848 XX t.-c. végrehajtására. A lelkészhiányon nem lehet segiteni a theol. tanulmány ingyenesitósóvel, s teljes megkönnyitésével! A lelkészhiány nem fog előbb megszűnni, mig a lelkészi fizetések nem lesznek korszerűen rendezve s felemelve. A zsinati bizottság azonban ne azt javasolja, hogy a lelkészi fizetés minimuma csak papiroson legyen 2400 koronában megállapítva; hanem azt, hogy középiskolai tanárok fizetésének mintájára a valóságban rendeztessék. Követeljük tehát az evang. egyházak dotációját s a protestáns egyházak létérdeke s a lelkészek mindennapi kenyere biztosítva leend Aztán ránk virrad a szebb jövő! Grinád 1912 évi szeptember 27. Krahulecz Aladár lelkész. Lelkészi csaláöi pótlék. A fenti eszmével foglalkozó cikkem már be volt küldve az Evang. őrálló nagyérdemű szerkesztőjéhez, midőn másnap olvastam a napilapokban, hogy a bányakerület, illetve annak lelkészegyesülete erélyes állást foglalt a lelkészi családi pótléknak az államtól való követelése mellett. Beküldött cikkemben szinte keserű hangon fakadtam ki a miatt, hogy senki se meri szájára venni ezt a lelkészek részéről a nagy világ előtt horribilisnek tetsző, horribilis igényt jelentő, divatos jelszót; és hogy nem volt egyetlen esperességi, vagy kerületi gyűlés melyen e részben egy árva hang is emelkedett volna . . . Nem eszméiünk-e? . . . Aluszunk-e? . . . stb. Örömmel csalódtam hamarost. Cikkemet azonnal visszakértem. S most ez ujabb soraimban azon okokat kísérlem meg kifejteni, vagyis inkább nagyjában odavetni, amelyek szerény nézetem szerint a lelkészi családi pótlék követelését indokolttá teszik. Ezen okok: a kor haladó szelleme, a lelkésznek az államhoz való viszonya, a lelkészi állás anyagilag való sekélyes alapja, főként pedig a lelkészi hivatás fejlödöttsége, jelentősége és fontossága. A mai kornak ezerfelől ujabb meg ujabb és mind magasabb igények támasztásával haladó szelleme egyrészt szinte .összeroppanással fenyegeti a vagyon nélküli, hosszabb időre meghatározott javakból élődő egyéneket, testületeket és intézményeket, izmos marokkal fogja és szorongatja az egyének helyzetével sokszor nem számoló társadalmat, konok karokkal rázza és döngeti magának az államnak jelentősebbnél jelentősebb anyagokból megszilárdított és összerótt széles alapjait és hatalmas épületét. Nem vitázunk: hol van e hatalmas épületben a drágább és legdrágább, mert legszükségesebb anyag berakva, mely nélkül az egész építmény inog s mit sem ér? Egyként szükséges ugyan minden jó anyag, de van legszükségesebb is. Örök igazság: „minden államnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs!" Nos, ezen alapkövek egyedüli, kifogyhatatlan kincsei bányái az egyházak. Egyházak pedig nincsenek lelké' szek nélkül, akik pótolhatatlan — s mégis sztrájkmentes — bányamunkásai ama nélkülözhetetlen drágakövek nek, melyek az alapköveket képezik; mint nincs iskolí tanitó nélkül, község és vármegye hivatalnokok nélkül sőt állam állami tisztviselők nélkül. Ha hát az állán védi, támogatja, erősiti a maga épületében azon rész leteket, melyek inkább a falakat, tetőzetet, vagy tán a ornamentikákat képezik: sokkal inkább kell védeni é erősítgetnie a fundamentumokat! A családi pótlék ír tézménye pedig időszerüen alkalmazott védő és erő sitő eszköz, mint éppen ez, mert nem annyira az egyén az államópület falának ezen parányi, könnyebben póto ható kövecskéit, mint inkább a sok kövecskéből tömc rült falrészleteket: családokat, kisebbeket és nagyol bakat védi és támogatja. S mit ér, ha e védő és erí 1