Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-09-28 / 39. szám

VIII. év. Rákoskeresztúr (Budapest mellett) 1912. szepterr]b^r 14. 37. szám. 111 EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik hetenkint egy iven. Kéziratokat, előfizetési dijakat, hirdetések szövegét és diját a

z Ev. Őrálló szerkesztősége eimére Rákoskeresztú

r Pestmegye, kell küldeni. — A bel- és külmissióra vonatkozó közlemények Seholtz Ödön lelkész, rovatvezető cimére Ágfalvára (Sopronmegye) küldendők, m BS OH ^ FELELŐS SZERKESZTŐ: NOSZKÓ ISTVÁN rákoskeresztúri lelkész. Főmunkatárs: EH SCHOLTZ ÖDÖN ágfalvi lelkész. A lap ára: Egész évre .... 12 K Félévre 6 K Negyedévre .... 3 K Egyes szám ára 40 fillér. El Hirdetés ára oldalanként 40 korona, f TARTALOMJEGYZÉK: VEZÉRCIKK: Az ünnepnapok redukálásának kérdéséhez. Kiss Béla. — CIKKEK: Az E E. E. Gyámintézet rendes évi közgyűlése Pápán. — Az uj koráikönyv. Paulik János. — Belélet. — Pályázatok és hirdetések. Az ünnepnapoh redühálásánah kérdéséhez. Irta Kiss Béla. A róm. kath. egyház az ünnepnapok száraának apasztásával a protestáns egyházakat egy igen fontos kérdés tisztázása elé állította, nevezetesen: hogy minő álláspontot foglaljanak el ez egyházak saját, jelenleg érvényben levő ünnepnapjainak számával szemben? S igy ma önként vetődik fel a kérdés: váljon a pápa űnneptörlő intézkedése a protestáns, közelebb az evang. egyház hasonló intézkedésének szükségességét nem von/a-e maga utánf -v E kérdésre adandó feleletemnél nem szándékozom kitérni arra, hogy vizsgáljam, miszerint egyáltalán volt-e szükség a róm. kath. egyház keretében e reform életbe léptetésére. Követem én is ezt az elvet: Roma locuta, causa finita. Annyit azonban szükségesnek tartok már jóelőre leszögezni, hogy az ünnepnapok szamának csökkentése nem tartozotí azon napikérdések megoldása közzé, melyeknek taglalását az egyház keretén kivül álló életfejlődés szükségképenség követelte volna. A dogmadöntögető theológusok épp ugy megünnepelték a dogmákon alapuló ünnepnapokat, mint aminő előszeretettel viseltettek e szünnapok iránt a munka szentségéért küzdő szocializták. Sőt a minden egyházi rendelkezés ellen harcoló munkásnép a piros lobogó alatt túllicitálta az egyházat az ünnepnapok számának kérdésében, amikor május 1-ét is szünnappá avatta s a vasárnapot megtoldotta a jól ismert „Blaumontag

u-gal, amazt a „szórakozás és múlatás", emezt a „pihenés" napjává avatván fel. Csak egy pár nyughatatlan nemzetgazdász volt elégedetlen a sok ünneppel. A munkanapok szaporítását gazdaságosabbnak vélték. Eltekintve, hogy e kérdésben ez a szempont csak másodrangú jelentőségű lehet, mi lelkészek tudjuk legjobban, mert látjuk, hogy még^ a rendes vasárnapok is belefuladnak a munka verejtékébe s már most is a testi munkálkodás a lelki élet útvesztőjévé let, miből következik, hogv immár a nemzetgaszdászok követelése is elvesztette igazságát, jogszerűségét. Külső körülmények nem forszírozták tehát e kérdés azonnali megoldását s igy természetes, hogy nagyon váratlanul érintette a róm. kath. egyházat a pápa rendelete, melylyel 7—8 ünnepnapot hatályon kivül helyet zeit. E rendelkezés az egyház kőién kivül mindenüt nagy örömet keltett. Tapsoltak ennek a szocialisták' mert ez intézkedésben a róm. kath. egyház hierarchiai uralmának épületét látták megrázkódni; tapsoltak a nemzetgazdászok, mert szerintük a megélhetés hódított vissza a maga részére a lelki élet számára jogtalanul elrabolt néhány napot, ujjongott a sajtó, mely a pápa ez intézkedésében „szociális szabadelvüséget" fedezett fel, csak az egyház szolgái nem, kik a néppel állván szoros összeköttetésben, ismerték a népnek azt a konzervativizmusátí, melyet ex intézkedés a legszélsőbb elégedetlenséghez fog vezetni. Ezért próbálkoztak meg az egyházi főhatóságok e rendelet esetleges megváltoztatásának kivívásával, de sikertelenül Szerencse azonban, hogy a hatalmas reformnak maradt egy nyitott ajtója, mely nyilt ajtó a róm. kath. egyház ünnepmegtartásának sajátos jelentőségében gyökerezik. Ezen az ajtón keresztül könnyen vihető ki a régi gyakorlat s hozható be a reform. Ez pedig nem más, mint a mise megtartásának kötelezettsége a mise hallgatásának kötelezettsége nélkül. Vagyis az eltörölt ünnepeken, mint eddig, ugy ezután is lesz misemondás a pap részéről — íme a forma —, de nem lesz kötelező a hivek részvétele e miséken — ime a lényeg. Egy szóval meg lesz az ünnep külső formája, belső tartalom és jelentőség nélkül. Mert e napokon már a misének nem lesz meg az a jelentősége, mint a többi ünnepnapokon, melyeken a miséről elmaradni: bün. A nép tulajdonképen észre sem veszi a változást, legfeljebb a naptárban látja az eddigi piros betűt feketé nek nyomva. Ezt kell tehát nekünk szem előtt tartani protestánsoknak akkor, mikor a mi egyházunk körén belül is az ünnepnapok számának csökkentési kérdésével akarunk foglalkozni. Azt a kérdést vetjük fel: szükséges-e az evang. egyháznak — a pápa ismert rendelete után — az ünnepnapok redukálásával foglalkozni? Eltekintve azoktól a félszeg állapotoktól, melyek az egyházmegyékben avagy egyházközségekben, mint helyi szokások még érvényben vannak, de amelyek a hivatalos egyház egyetemének szigorúan megállapított ünneprendszeróvel nem azonosíthatók, kimondhatjuk, hogy evangelikus egyházunknak ezidőszerint nincs oka változtatni at