Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-09-14 / 37. szám
1912 EVANG ÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 321. res melegen pártolja a segélyezés fenntartását. Wágner föesperes pedig a bácsi egyházmegyei lelkészi értekezlet módosításait ajánlja elfogadni. Ezen részletekre vonatkozó módosításokba azonban kerületi lelkészi értekezlet nem ment bele, mert azokat majd az egyesület fogja bizonyára figyelembe venni, csak az elvekre vonatkozólag állapodott meg s azért az előadó javaslatát elfogadta s a^következőhatározatot hozta : az értekezlet kimondja, hogy kívánatosnak tartja ugy a kerületi lelkészi értekezlet, mint az egyetemes lelkészegyesület megalakítását; a részletek és alapszabályok kidolgozására, — illetőleg átvizsgálására egy bizottságot küld Scholtz G. püspök elnöklete alatt, tagjai Kaczián, Raffay, Broschko, Morhács, Geduly L. és Noszkó István lelkészek, ez utóbbi mint jegyző. A bizottságot püspök ur fogja egybehívni. A lelkészi fizetések tárgyában megbízta az értekezlet Kovács Andor lelkészt, hogy a kerületi közgyűlésen terjessze elő a lelkészek kívánságait: és pedig kongruaemelés, korpótlékés családi pótlék sürgetése által * Szept. 12-én dé.előtt félkilenc órakor qyámintézeti istentisztelet tartatott a kerületi kiküldöttek igen élénk részvétele mellett. Az egyházi beszédet Blatniczky Pál cinkotaí lelkész, kerületi tanügyi előadó tartotta, a ki s^ép gondolatokban gazdag beszédjében elismeri ugyan a közjótékonysági intézmények hatását, de a viszonyok gyökeres javulásat tőliik nem várja, mert igazi jótékonyság az, mely nem csak a test szenvedéseire néz, hanem a lélek vergődését is észre veszi s melynél a szeretetben munkás hit a hitből fakadó szeretettel ölelkezik. Hogy a nyomor oly nagy, annak oka nem az anyagi támogatás hiánya, hanem az az oka, mert sok szívben a hit és szeretet elsorvadt. A hitbe kell az embert viszszavezetnünk. E hit Isten igéjéből támad, hirdessük azért a tiszta krisztusi evangéliumot s vigyük azt azok közé, kik lelkipásztoruk szavát csak ritkán vagy sohasem hallják. Ezt a magasztos missziót végzi a gyámntézet, melynek nemes céljait támogatni mindnyájunk szent kötelessége. Az öntudatos, buzgó, hithii ev. keresztyénnek szive, lelke ezt a munkát készséggel végzi s addig mig a gyámintézet a szeretetben munkás hitnek alapján áll és mig a mostani nehéz időkben is egyházunk érdekében tevékenységét kifejti, addig zughat a hitetlenség és Istentagadás tengere, Isten egyházunk sajkáját nem engedi elmeriteni: az a biztos révbe jut. Isteni tisztelet után a deáktéri díszteremben Dr. Radvánszky György cs. kir. kamarás, kerületi gyámintézeti világi elnök a ker. gyámintézeti közgyűlést nyitotta meg. Majd Famler Gusztáv Adolf egyhá/i elnök adta elő évi jelentését, a melyben a zólyomi egyházmegyét emeli ki, a hol a gyámintézeti munka a legintenzívebben folyik. A torzsai árvaház történetét elmondva jelzi, hogy most már 36 árvát gondozott benne, de az anyagiakban folyton szűkölködnek, u^y hogy meleg áldozatkészségébe ajánlja a kerület minden egyes tagjának. Jelenti végül, hogy a mult évi Gusztáv Adolf egylet frankfurti közgyűlésén részt vett, a hol az egyetemes gyámintézet 2000 koronás adományát nyújtotta át. A Gusztáv Adolf Egylet most is többet tesz értünk, mint mi magunkért. Felemlítette még Földváry Elemér 250 kor.-nyi és a világi elnök: Radvánszky 100 korona adományát s jelenti, hogy a kerüteti összes gyűjtés eredménye 28222 kor, 79 fillért tett ki. Ez összegből 1381 kor. 70 fillér áll szabad rendelkezésre. Ebből a bizottság javaslata a :apján 181 kor. 70 f.-t a pazuai árvaháznak és 10 egyháznak egyenként 120 koronát szava zott meg a közgyüiés, u. m. Simonyifalvának, Zombornak, bánsági missiónak, Gádorosnak, Rádnak, Nagyszentmiklósnak, Bingulának, Apostagnak, Alsóstubnyának és Szászpelsőcznek. A 800 kor. szeretetadnmányra Hontkirályfalu, Bachát-alap kamataira Újpest lett kijelölve. A torzsai árva-szeretetház a megtakarított 1400 koronát kapta. Délelőtt 10 órakor Dr. Zsigmondy Jenő kerületi felügyelő megnyitotta a kerületi közgyűlést. Midőn először foglalta el e rendes közgyűlés elnöki székét, szives támogatást kér a kerület tagjaitól. Az egyházmegyék üdvözleteit itt nyilvánosan köszöni s üdvözli a püspököt, a ki aug. hónapban töltötte be 70-dik évét. Nem kívánja hosszabb beszéddel a drága időt vesztegetni de két kérdésre még is kitér. Majd igy folytatja: „Évek óta napirenden van az 1848 t.-c. végrehajtásának kérdése. Évről évre sürgetjük a kérdés elintézését, egyik felirat a másikat követi, egyik küldöttség a másiknak nyomába lép. az eredmény alig több — mint semmi, vagy legjobb esetben ígéret, melynek beváltását hiába várjuk. Nem mondom, hogy az egymást felváltó kormányokban teljesen hiányoznék a jóakarat; a minek bizonyítékát képezi az állami dotátiónak habár csak igen szerény, de állandó felemelése. De igenis állítom, hogy a fel- és letűnt kormányok egyike sem tulajdonított e kérdésnek olyan nagy jelentőséget, mint a mily nagy jelentőséggel és fontossággal az tényleg bír. Mert nem férhet kétség hozzá, hogy protestáns egyházaink rendkívül nagy fontosságú kulturális feladatokat teljesítenek a népnevelés és az erkölcsnemesités terén. Ugy az egyik, mint a másik az állam legerősebb oszlopa, mert az állam a melyben a nép sötét tudatlanságban marad, és a nép erkölcse züllésnek indul, soha sem lesz képes ugy fejlődni és megerősödni, mint azok az államok, a melyek az állami hatalom első és fő feladatának tekintik, a népességnek általános miveltségi színvonalát minél inkább emelni. Az állami hatalom és tekintély emelésére, az államoknak egymásközti versengésében sikereknek elérésére sokkal kisebb jelentőségű a katonaság nagy serege, az öldöklésre szánt, de gyakran hasznavehetetlennek bizonyuló fegyvereknek és ágyuknak óriás mennyiségben való beszerzése, mint az a csendes munka, a melyet a kultura szerény napszámosai, még szerényebb ellenszolgáltatásért, a nép felvilágosodása és erkölcsi érzékének fejlesztése érdekében napról napra, vajmi gyakran anyagi gondoktól üldözve és sanyarú nélkülözések között végeznek. Én egyáltalján nem zárkozom el annak felismerése elől, hogy a mai viszonyok között, a mikor minden állam főtörekvése a fegyveres erőnek fejlesztése, és a mikor egyik állam a másikon akar túltenni a fegyveres hatalom erejének tüntetésével, a mi államunk ís — akarva nem akarva — kénytelen ebben a versenyben a szomszéd államokkal lépést tartani. De ha képesek vagyunk ágyuk beszerzésére és draeilnougthok építésére évenként több száz milliót költeni és áldozni, ha látjuk, hogy a kormányok, mint delegátusaink készséggel felajánlják a száz milliókat a katonai kormánynak azon a cimen, hogy a véderő fejlesztése ezt okvetlenül megkívánja; ugy méltán kérdezhetjük, miért zárkóznak el kormányaink ama nem csekélyebb fontosságú másik állami feladat felismerése elől és ennek nyomán, miért nem tekintik szintén el-