Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-07-06 / 27. szám
191 2 EV ANGELIKU S Ő RÁLLÓ 233 mellé egy tanítói szakközeg is neveztessék ki, aki a dékánnal együtt állapítja meg a vizsga eredményét. A tanítói és kántori fizetések szétválasztására az 1907. évi XXVII. t. c. 11. § ának revíziója tárgyában felterjesztés megy az esperességi, kerületi és egyetemes gyűlés elé A családi pótlékban részesitendők a felekezeti iskolai tanítók is A közgyűlés végül elhatározta, hogy f. évi julius 2-án Budapesten tartandó egyetemes tanítói gyűlésen képviselteti magát s kiküldte Rónay Kálmán és Gsipkay Károly tanítókat ez ülésekre. A hegyaljai lelkészegyesület f. évi junius 24 én tartotta értekezletét Diósgyőrött. Czékus László egyesületi elnök az értekezlet egyhangú helyeslése mellett foglalt állást a lelkészek sürgős, már valóban elodázhatatlan fizetésrendezése mellett. Utal az illetékes tényezőknek e kérdés megoldására már több izben tett ígéreteire. Ama véleményének ad kifejezést, hogy fel sőbb testületeink utján a legerőteljesebben követeljük a jogos, de nem egyszer megígért korszerű fizetésrendezést s ezzel együtt a korpótlék megadását. Az értekezlet folyamán Wallentinyi hernádvécsei lelkész az egyetemes énekeskönyv szerkesztésének kérdéséről tartott érdekes előadást, hangoztatván a kérdés megoldását. Tóth Józset fancsali lelkész a gyermekistentiszteletek módozatairól, Csaba Gyula ujcsanálosi lelkész a reformáció 400 éves méltó megünnepléséről, Homola István kassai lelkész az egyet, lelkészegyesület alapszabálytervezetéről és a theológiai tanügyi szervezetről értekeztek. Csók György egyesületi tag indítványára az értekezlet felir a kerülethez, hogy egyházunk rövid és vallásunk tartalmának legjobban megfelelő evanyelikui elnevezés tárgyában tegye meg a lépéseket az egyetemes közgyü'ésnél. Tóth, jegyző. Terray Gyula állásban marad. Junius 23-án a rozsnyói ev. egyház közgyűlést tartott, m. lynek az volt az eredménye, hogy Terray Gyula főesperes lelkész, udvari tanácsos visszavonta néhány hét előtt az egyházhoz benyújtott lemondását s továbbra is állásában marad. Az egyházközgyülés hálás köszönetét fejezte ki Terray Gyulának, hogy önéidekének hátravelésével engedett az egyház kérelmének s határozatilag kimondta, hogy ezzel a meghirdetett pályázat tárgytalanná vált. A barsi evang. egyházmegyei lelkészértekezlet junius hó 20 án tartotta Léván összejövetelét Raab Károly esperes elnöklete alatt. Az egyetemes „Lelkészegyesüle'" alapszabályaiban megváltoztatni kívánja a 12 korona tagdijat évi 6 koronára. A felosztásban V 3-ot a kerületi, '/s-ot az esperességi lelkészegyesülelnek kíván juttatni. A segélyezést az egyesület feladatai közül kiküszöbölni kívánja. Könyvtár létesítését praktikusnak nem találja. A hivek csökkenésének az okát — bár arról Barsban nem lehet szó — abban találja, hogy a szórványok nem részesülnek kellő lelki gondozásban és az idegen iskolákban a valLástanitásra nem fektetünk kellő súlyt. A lelkészi fizetésre vonatkozólag csatlakozik a Lombos féle mozgalomhoz. Segélyegyleti közgyűlés. A pestmegyei ág. hitv ev. esperességi papi özvegy—árva segélyegylet julius 2-án tartotta évi rendes közgyűlését Budapesten. A számadások szerint ÖZ egylet mult évi bevétele volt 115,353 K, kiadása 74,894 K, jövedelme 22 135 K, költsége 18,528 K. Az egylet tiszta vagyona 277.837 K, tartaléktőkéje pedig 10.000 K. Müködö tagjainak száma 32 Ez évben egy nyugdíjazott tag vagy özvegy 825 K segélyben részesült. A közgyűlés mindezeket jóváhagyólag tudomásul vette s a felmentvényeket megadta, végül hosszú s beható tárgyalás után az egylet alapszabályait a mai igények szerint módosította. A. A trencséni ág. h. ev. egyházmegye közgyűlése. Ezen egyházmegye junius 25-én tartotta meg közgyűlését Trencsénben, Krizsan Zsigmond főesperes és Dr. Stur Károly esp. felügyelő elnöklete mellett. Előző napon gyámintézeti közgyűlés volt. Az esp. közgyűlés szokásos megnyitása után a főesperes jelenti, hogy Felső Szalatnának közel másfél éve nincs lelkésze s most Dr. Baltik püspök az egyház kívánságára is küldött oda administrátort, Raphanidesz István most felszentelt pozsonyi theclógus személyeben. Miután az egész tisztikar mandatumai lejártak, uj választás rendeltetett el. Az esp. nyugdíj intézet, évi 300 kor. segélyt nyújt a nyugdíjazott lelkészeknek és özvegyeknek. Ezen kivül fizeti a lelkészek helyett a 120 korona egyetemes nyugdíj intézeti belépési dijat, ez évtől kezdve 20 kor-t fog fizetni a lelkészi 72 korona tagsági illetékekbe. Tárgyalta az esp, közgyűlés az ev. hivek számbeli csökkenésének okait Vitéz Lajos bánluzsányi lelkész előadása alapján, aki statisztikai adatok alapján meg győzőén kimutatta kiveink nemcsak aránybeli, hanem számbeli csökkenésének okait, s megtette javaslatait, melyeket a közgyűlés elfogadott s az egyházkerületi közgyűlés elé a referádát teljes szövegében felterjeszteni határozta Nagy figyelmet és érde lődést keltett Vitéz Lajos bánluzsányi leJkész indítványa, mely a lelkészek korpótlékaira vonatkozik. Az esp. közgyűlés egyhangúlag elfogadta Vitéz azon indítványát, hogy az egyházmegye kérje fel az egyházkerüle i s ennek utján az egyetemes közgyűlést, méltóztassék a magas kormánynál odahatni, hogy nemcsak a kongruás hanem a nem kongruás lelkészek is, sőt az irodavezetők és másodlelkészek is, akik 1000 — 1400 K, javadalom közt nyomorognak, részesüljenek korpótlékban, hogy ekkép minden lelkész aminister tervei szerint 25 évi szolgálatutánelérhesse a 3000 kor. fizetést. Ha pedig az egyetemes közgyűlés későn tartatnék, a közös protestáns bizottság még az őszi országgyűlés megnyitása előtt tegyen a kormánynál ily értelmű felterjesztést. Ezzel a Krizsan Zsigmond főesperes bölcs és tapintatos vezetése alatt álló trencséni esp. közgyűlése békességben véget ért. V. L A dunántuli egyházkerület főiskolai nagybizottsága junius 20 án látogatott gyűlést tartott Sopron-, ban. Az első fontos határozat az volt, hogy a theol. akadémiai, főgimnáziumi és tanitóképezdei igazgatóknak 3 évenkénti választásától elkíván tekinteni a nagybuottság s azoknak e minőségben való véglegesítését javasolja. A thool. akad tanári kar javaslatára a következő tartalomu indítvánnyal járul a nagybizottság a ker. gyűlés elé : Mondja ki az egyházkerületi közgyűlés, hogy tudatában azon sek jónak, a mi a soproni theol. akadémiánkról a kerületre kiáradt, nem szívesen mord le róla, de tekintettel a theol. akadémiák egyesítéséből folyó nagy előnyökre, hajlandó az egyesítési tárgyalásokba bemenni, a részletekbe azonban most még nem bocsájtkozik s a végleges határozathozatalt fentartja magának. Az egyetemes fakultás felállítása ügyében pedig kérje fel a kerület az egyházegyetemet, hogy küldjön ki mind a négy kerület tagjai közül választott előkészítő bizottságot. — A tanítóképezde igazgatója azon kéréssel fordult a nagybizottsághoz, hogy mivel az egyetemes tanterv szerinti heti 14 óra helyett most csak heti 9 hittanóra van a tanitóképezdében, kérelmezze a nagybizottság ezen intézetnél külön valláslanári