Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-07-06 / 27. szám

234 1912 állás szervezését. A vallástanár aztán belmissziói te­vékenységre is nevelhetné az ifjúságot s esetleg más tárgyból is vállalhatna 3—4 órát. Ezen indokolt és a felekezeti tanitóképzőnél múlhatatlanul szükséges indít­ványt sajnos anyagi okból mellőzte a bizottság, azon­ban kimondta, hogy a III. és IV. osztályban a vallás­tanítást külön választja oly módon, hogy a III. oszt. ban heti 2 órában tanítsák az egyháztörténetet ugy, hogy abból osztály képesítést is kell a növendékeknek sze­rezniük s 1 órában a népisk. vallástanítás módszeres feldolgozását, a IV. osztályban pd. heti 2 órában a hit­és erkölcstant. Igy heti 1 óra többlet áll elő s ennek költségeit megszavazásra ajánlja a kerületnél. Javasolja egyben a megyebizottság a kerületnél, hogy ezentúl az ev. képezdei növendékektől a nagy pénztári hiány megszüntetése végett évi 10—15 K tandijat, a más­felekezetüektől pedig ennek két vagy háromszorosát szedjen s hogy a slöjd tanítására fokozott súlyt helyez­zen. — Nagy megnyugvással vette a bizottság, hogy a kőszegi felsőbb leányiskola internátusának vezetése újból tanítónőre bizható s hogy a felsőbb leányiskolák feletti felügyelettel megbízott kormánybiztos, Marusák Pál, a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a kormányhoz be­nyújtott jelentésében ezen intézetről. Ez pedig szak­ember nyilatkozata. Sapienti sat! Honti evang. papi értekezlet. A nagyhonti ev. papság f. évi inájus 30 án tartotta Egyházmaróthon ez évi értekezletét. Jelen voltak: Händel Vilmos föesperes, mint elnök, Krupecz István alesperes, mint jegyző és 26 lelkész. Elnöklő föesperes melegen köszönti az érte­kezletet s egyben mint uj honti testvéreket bemutalja Sinkovicz Iván rendes és Giesz meg Osuszky János s lelkészeket. Napirend előtt Fuchs János esp. egyh. fő jegyző jelen értekezletből is üdvözli a jubilált föespe­rest lelkesen. Az értekezlet 17 pontjából kiemeljük a következőket: Jamriska János csa'li lelkésztestvérnek szép papi gyónó beszédeért hálás köszönetet mond az értekezlet, az esp. papi özv. árva-intézet javára begyült gyónó istentiszteleti offertórium 23 K t tett ki. Jövő évi értekezlet helye az elnökség utján később állapitta­tik meg jelentkezés, azaz meghívás reményében ; kívá­natos a papnék s papi családtagok bővebb részvétele is. Rendes fungens lesz jövőre Szimonidesz Lajos, he­lyettese Jeszenszky János. Az 1911. évi egyh. biztosi tási jutalék 586 94 K. A bányakerülettel szemben az igények tovább is fentartatnak. A lelkészfiakat segélyező egyesület az egyházak s lelkészek meleg pártfogásába ajánltatik. — A prot. theologiai fakultás felállítása kér­désében, mivel az állam a ref. testvéregyház számára immár Debreczenben a szervezendő egyetem kebelében állit fel ref. theol. fakultást, a honti evang papiértekez­let kijelenti, hogy ugyanígy kívánja evang. theol. fakul­tás létesítését, még pedig a budapesti egyetemen. — Az 1848: XX. t.-c. megvalósításának ügyével kapcsolat­ban szóba került és hosszú, beható tárgyalást ered ményezett azon „Tervezet", melyet a megindult orszá­gos evang. lelkészfizetési mozgalommal kapcsolatosan 150 evang. lelkész bocsájtott ki, 490 evang. lelkész hozzájárulásával. A tervezetet, melyet mint a 150 ev. ad hoc választmányának elnöke Krupecz István, honti evang. alesperes melegen ajánl az értekezletnek elfoga­dásra, Szimonidesz lelkész erősen s ellenségesen birálja s végül is Bobál, Rozsnyai, Zsámbor, Dedinszky, Krupecz s Händel Vilmos elnök lelkészek hozzászólása után el­nöki javaslatra a honti papiérlekezlet kimondja, hogy a lelkészfizetési mozgalmat helyesli és annak az egy­házi hatóságok és fórumoknál való érvényesítését ajánlja. A reformáció 400 éves fordulójának megünneplése tár­gyában a papi értekezlet, tekintettel arra, hogy az egyetemes gyűlés által nagy jubileumi emlékműnek ter­vezett úgynevezett .egyetemes menház" létesítésének eszméjét a ker. gyűlés is elejtendőnek javasolja, fel­kérendőnek tartja a kerület utján az egyetemes gyűlést, hogy a felette fontos és sürgős kérdést valamely köz­megnyugvást keltő módon megoldani szíveskedjék. Az egyházmegyei s kerületi lelkészi értekezletek szervezése, nemkülönben a tervbe vett egyetemes ev. lelkészi egye­sület megalkotása kérdésében a honti ev. papi értekez­let kimondja, hogy a szabadságot nem kívánja korlá­tozni, az esp. ker. s egyet, lelkészi értekezlet eddigi alakját helyesli s fentartandónak ajánlja, kívánja azon­ban az egyet, lelkészi értekezlet jegyzőkönyvének ki­nyomatását függelékképen az egyet, gyűlés jegyző­könyvében, úgyszintén kívánja az értekezleti felolvasások s előadások közzétételét. Kapi Gyula kérelme, hogy az 50 filléres beiratási iskoladijakból a „Prot. Család és Iskola« kiadványai pártoltassanak, ajánltatik. Még több érdekes tárgy volt szőnyegen. Befejezésül Bobál házi gazda lelkész érdekes, mert változatos, nemkülönben tanulságos vetített képekben bemutatta egy jó félóra hosszanti magyarázat kíséretében az indiai missziót. Jegyző. A veszprémi ev. egyházmegye közgyűlése. Junius hó 25 én tartotta a veszprémi evang. egyház­megye rendes évi közgyűlését Veszprémben, melyen az egyes gyülekezetek leikészei, felügyelői s megbízó le­véllel kiküldölt képviselői teljes számmal megjelentek s az egyházmegye tanítósága is szép számmal volt kép­viselve. A közgyűlést megelőzőleg reggel 8 órakor gyám­intézeti istentisztelet tarlatott. A közgyűlést Bélák István egyhm felügyelő nyitotta meg. Beszédében sürgette az 1848: XX. t.-c. végrehajtását, hogy igy az egyházak terhein könnyíthessünk, lelkészeink és tanítóink felette csekély javadalmát növelhessük. A lelkesedéssel foga­dott megnyitó beszéd elhangzása után intézkedés téte­tett a felügyelői állás betöltése iránt. A szavazatok nov. 15 ig az esp. hivatalhoz beadandók. — Az espe­resi jelentés gyülekezeteink áldozatkészségéről s az egyliáztagok vallásszeretetéről tett bizonyságot. Több helyen restaurálták a templomot, az iskolát, szereztek uj harangokat s a nőegyletek áldástosztó tevékenységet fejtettek ki. A számvevőszék jelentése szerint minden gyülekezet számadása rendben találtatott, a népiskolai bizottság pedig a tanítók lelkes munkálkodásáról meg­emlékezve kiemelte, hogy gyenge iskolánk egyáltalán nincs, az elért eredmény mindenütt dicséretre méltó. A lelkész és tanítóegyesületek jegyzőkönyveiből érte­sültünk a felől, hogy egyházunk ezen tisztviselői nem­csak önképzésüket munkálják összejöveteleik alkalmával, hanem az egyházat és tanügyet érdeklöleg üdvös reform kérdések megvitatása által is igyekeznek jó szolgálato­kat tenni. Az elhalt Tamaska Lajos helyébe Balogh István választatott egyhm. törvényszéki közbiróvá, ki a hivatalos esküt nyomban le is tette, a Zsedényi dijat Polgár Mihály kamondi tanító nyerte el. Az egyház­megye a maga részéről is sürgetni fogja a tanitói fize­tések rendezését s a nyugdíjtörvény reivizióját. Néhány kérvény, indítvány eltntézése után a közgyűlés déli 12 órakor végződött. Jótékonycélu hangverseny. A váczi ev. egyház iskolája javára a mult szombaton igen tartalmas és sikeres hangversenyt rendezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom