Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-06-15 / 24. szám
VIII. év. ^ ^ko ; keresztúr (Budapest mellett) 1912. junius 1. 24. szám. HETILAP. EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI Megjelenik hetenkint egy iven. Kéziratokat, előfizetési dijakat, hirdetések szövegét és öiját a z Ev. Őrálló szerkesztőségre eimére Rákoskeresztú r Pestmegye, kell küldeni. — A bel- és külmissióra vonatkozó közlemények Seholtz Ödön lelkész, rovatvezető cimére Ágfalvára (Sopronmegye) küldendők. Sü ßU SU B^ FELELŐS SZERKESZTŐ: NOSZKÓ ISTYÄM rákoskeresztúri lelkész. Ü9 Főmunkatárs: EH SCHOLTZ ÖDÖN ágfaivi lelkész. A lap ára: Egész évre . . . . 12 K Félévre 6 K Negyedévre .... 3 K Egyes szám ára 40 fillér. 15 Hirdetés ára oldalanként 40 korona. 1 TARTALOMJEGYZÉK: VEZÉRCIKK: A mi elnevezésünk. Farkas Gejza. — CIKKEK: A polgári iskolák képvistleie az, egyházi kormányzat testületeiben. — Az egyetemes koril könyv. Payr Sándor. — LutherTársasa gri értesítés. Majba Vilmos — Irodalom. Beletet. — Pályázat ok és hirdetések. A mi elnevezésünk. Üdvözlöm Homola atyámfiának az „Evang. Őrálló" 22 ik számában megjelent s a gyakoriüti életnek mindenben megfelelő felszólalását „egynázunk neve" érdekében. Az eszme ugyan nem uj, mert hisz néhány év előtt ugyancsak az Őrálló hasábjain találkozrrur vele a a sokunknak, szivében. De e körülmény nem von le Homola felszólamlásának érdeméből sőt inkább bizonysága annak, i'i'gy mennyire n 1 ..felel az a közszükségnek. Akkor ugyan agyon lett hallgatva, cle e haligatás hasonló volt a magnak állapotához, midőn az a főidbe vettetik, nem vesztegel az orr, "hanem várja a kikeléshez alkalmas pillanatot. Valóban ideje, hogy tisztázzuk egyszcr.a dolgot s útját álljuk annak — egyszer s mindenkorra —, hogy mindenképpen nevezzenek minket s mint Homola igen jól jegyezte meg, mindenképpen nevezzük magunkat - csak éppen ugy nem, amint kell. , Mert odáig még sem mehetünk, ameddig néhai való Csecsetka tanárunk javasolt mennünk : hogy ha helytelenül címzett levelet kapnánk, azt ne fogadjuk el, utasítsuk vissza. Ez esetben három közül legalább is kettőt vissza kellene utasítanunk — amivel esetleg többet árthatunk, mint használunk. De nem is kell azon csodálkoznunk, hogy egyházunkon kivül állók nem tudják helyes nevünket. Az idegenre nézve egész tanulmányt nyújt, a mi különben minden tiszteletet megillető jelenlegi nevünk; ugy hogy egy lehelletre szinte sok is elmondani: ágoát'. hitv. evang. keresztyén egyház Az idegeneket, értem főképp a r. kathoíikusokat nem tanítják ki a mi nevünkről, ott másképpen nem ismernek, mint lutheránusokat, S ha aztán egyszer szemtül-szernbe állanak velünk, akkor aztán igazán nem tudják, melyik lábukon alijanak, majd mindenkor némi zavarba jönnek, vájjon igy nevezzenek-e minket szembe is, mint azt papjaiktól tanulták, — vagy udvariasságból —, ha netán a „lutheránus" szó által megsértve érezhetnek magunkat, valami mást keressenek? De níil? HoppJ Megvan! Valamit hallottak ágostnról, tehát: Önök ágostaiak! Kész az elnevezés. De egyházunk kebelén belül sem megy az könnyen. Tessék a matúráiig irjaktól megkérdezni mi a nevünk? Hány % fogja, hibátlanul tudni? Pedig már a nevét csak kellene tudnia minden műveit ág. hitv. evang. keresztyén embernek — legyen az férfi, vagy női emű. És még a magyar elnevezés hagyján. De a tót! „Ágostai" ez még megy; de Ágostának tótositott neve nincsen s a tót gyermeknek csak ugy nyikorog a torka, egész feje megremeg bele, mikor többszöri ismétlésre alig birja kinyögni, hogy „augs-burg-ské-ho". Ha van a konfirmációi oktatásnak egy olyan órája, amelyre a tótajku gyermek kellemetlenül emlékszik vissza, ugy bizonyosan az az óra az, amikor lelkésze fejébe igyekezett verni az ő becsületes „ágost. hitv. evang. keresztyén" nevét. Nem is mondja azt ki soha többé életében. Ámbár, hogv ő tulajdonképen mégis „ágost. hitv, evang. keresztyén. De ha valaki maga-magát nem nevezi saját igazi nevén, hogy lehet azt az idegentől megkivánni?! Igen — fogják mondani azok, akik az „ágostai"-tói nem szívesen válnának meg — mind igaz lehet ez; de hol van a tradíció és a tradíció iránti kegyelet? De mit érdekli az az idegent..
