Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-04-20 / 16. szám
1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 Minthogy azonban az ily módon beszerzett adatok nem voltak kielégitők, mert a közigazgatási hatóságok az ily irányú megkereséseket sablonos hivatali tevékenységnek tekintvén, a szükséges adatokat csak részben s akkor is csak éppen a közvetlenül tuddomásukra jutott ismereteik alapján adták meg; akként rendelkeztem, hogy abban az esetben, amikor a fiatalkoim terhelt még a saját környezetében él, a vezetésem és felügyeletem alatt álló bíróságok ily irányban a közigazgatási hatóságok mellőzésével, a fiatalkorúak illetékes lelkészét keressék meg. Ugyanezen alkalom ual írásbeli uton felkértem az itteni kir. törvényszék székhelyen levő különböző vallásfelelekezetek vezető lelkészeit, hogy a bíróságok ily irányú megkereséseit teljesíteni szíveskedjenek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a lelkész urak készséggel eleget testnek eme megkereséseknek, csupán Békéscsabán történt meg, hogy az ottani ág. hitv. evangelikus leikéss urak egyike a kir. törvényszéktől érkező hasonló felkérések elől kitérni kiván, legutóbb a folyó évi március 22-ik napján 235. sz. alatt kelt átiratában arról értesítvén a kir. törvényszéket, hogy a megkeresésnek nem tehet eleget, mert a terhelteket és szüleit nem ismeri, Békéscsabán az evang hivek száma igen nagy, azoknak nagyrésze tanyán lakik, — igy ha a környezettanulmány-ivet kitölteni akarná is, ismernie kellene a terheltek szüleinek lakását. Megjegyezni kívánom, hogy a nem teljesített megkeresés belső oldalán kifejezetten meg volt jelölve a fiatalkorú terhelt szüleinek lakása házszám szerint is s az illető lelkész urnák a szülők lakhelyének megismerése végett csupán a megküldött űrlap belső oldalára kellett volna tekinteni. Abból a célból mégis, hogy a jövőre nézve eleje vétessék a hasonló eseteknek, az iránt van szerencsém méltóságodat tisztelettel felkérni, hogy már csak a törvény ama humánus céljára való tekintettel is, mely a bünbeesett fiatalkorú egyé nek megmentését tűzte ki feladatául, méltóztassék saját hatáskörében odahatni, hogy a békéscsabai ág. hitv, evangelikus lelkész urak, a kir. törvényszék ós a hozzátartozó kir. járásbíróságok hason tárgyú megkereséseinek a lehetőséghez képest tennének eleget. Megjegyzem, hogy nagy megterheltetóssel egyáltalán nem járhat ezen környezettanulmányok kitöltése a lelkészkedő egyházi férfiakra, mert az olyan ügyek száma, melyekben az adatok beszerzendők, nagyon csekély s évenkint alig fog egy-két ilyen környezettanulmány egy-egy lelkész úrra esni. Fogadja méltóságod kiváló tiszteletem nyilvánítását-. G-yula, 1912. évi március hó 26-ik napján. Gálbory József, kir. törvényszéki elnök." Scholtz Gusztáv püspök ur azon megjegyzéssel körözteté ezen levelet hogy nem tudja ki volt azon lelkésztestvér, aki a megkeresés elől kitérni kívánt. Pedig talán jó volna az illetőnek saját neve alatt nyilatkoznia, nemcsak a többi, érdekelt lelkésztestvérekre való tekintetből, hanem azért is, hogy ha netán a lelkészeknek hasonló esetekben követendő eljárásáról neki a fentebbitől eltérő nézete és fölfogása volna, azt mások okulására a nyilvánosság előtt kifejteni és akar saját tapasztalásabói merített adatokkal, akár mas tudományos érvekkel a közfelfogással szemben — megvédelmezni szíveskednék. j ^ * Mi a magunk részéről is felette méltányolni tudjuk a gyulai törvényszék humánus gondolkodású elnökének ezen nagy horderejű intézkedését s azon bizalmat, amellyel evangelikus lelkészi karunk iránt viseltetik. A statisztika adatai szerint evang. vallású ifjukoru bűnösök a legkisebb arányszámmal szerepelnek. Csak kívánatos s egyúttal egyházunknak is jól felfogott érdeke, hogy az evang. lelkészi karnak ezirányu tevékenysége nemcsak az Ethika, hanem Justicia védnöksége és támogatása mellett is folyjon s a lelkek megmentése terén lelkészi karunk minél több érdemet szerezzen. Scholtz Grusztáv bányakerületi püspökünk e felfogásban előljárt. Kívánatos volna továbbá, hogy ez akcióban maga az igazságügyi miniszter ur egyetemes egyházunk utján tenné az eljárást általánossá és országossá. Szerk Egyházunk helyzete és föladatai napjainkban ni. Ha már a költő ismeretes szavaiban a haza sorsának javulását kívánva, előtérbe helyezi azt, hogy legyen ,,bent virágzó" és csak azután emliti: „kint hatalmas ós erős"; ha már a politikai élet terén (nem akarunk politizálni!) elegen megsokalják a militarizmusra, uj lőfegyverekre, ágyukra és hadihajókra, szóval a haza külső védelmére fordított erőt és költséget, mennyire jogosultabb és móltányosabb az egyház életében az a következés, hogy legfőbb gondunkat és legjobb erőinket ne az egyház külső hatalmi állásának és tekintélyének emelésére, nem is a földi, anyagi javak szerzésére és gyarapítására sem végül külső szervezeti, kormányzati és közigazgatási ügyek elintézésére, hanem az egyház belső felvirágoztatására, a hitéletnek és az ebből folyó igaz ker, erényeknek, különösen a szere-