Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-04-20 / 16. szám
1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 telnek ébresztésére, ápolására és gyakorlására kell fordítanunk. mert különben egyházunk idővel egy olyan kifelé jól megvédett, sáncokkal körülvett, védő és támadó eszközökkel dúsan fölfegyverkezett, pontosan beosztott és szabályozott várhoz hasonlíthatna, a melyen be'ül azonban a nagy tömegek között lázadás, visszavonás, éhhalál, betegség pusztít és dühöng. Az elgyöngült, belső kórságtól sorvasztott szervezetet nem az által tesszük harc és életképessé, ha súlyos fegyverzetet, pajzsot, páncélt, sisalot r kunk reá, a mi alatt végkép összeroskad, hanem ugy, hogy gyógyító, erősítő, tápláló eszközökkel gyarapítjuk, fokozzuk a szervezetet eleterejét, ellentálló képességét. Akkor, hittel és bizalommal szivében és egy igénytelen parittyával kezében is bátran szembeszáll — Dávid módjára — a zordon fegyverzettel" megrakott óriással, mondván : ,,Te jössz én rám fegyverrel, dárdával és pajzszsal, de én megyek tereád a Seregek Urának ós az Izrael népe Istenének nevével !" (Sám. T. 17, 45.) A hatalomért, tekintélyért való versenygést, azt hiszem, az az egyház, a mely legfőbb híva tását nem az uralkodásban, hanem a szolgálatban látja, nyugodtan átengedheti Rómának. A mi az anyagi javakat illeti, az egyháznak sem szabad ugvan megfeledkezni arról, hogy ezek jelen földi alakjában, külső fennállásához éppolyan szükségesek, mint a hogyan az egyes ker. egyén (még a legjobb keresztyén is!) ételre, italra és ruházatra szorul és hogy épp ezért ebben a tekintetben hiven kell a rábizotlakka) sáfárkodnia és jövőjét is biztositania; de arról sem, a mi az egyházra nézve is áll: „Keressétek először Istennek országát és annak igazságát és mindezek megadatnak néktek ! ..A külső szervezet és kormányzat kérdéseit illetőleg is jól tudjuk, hogy az az egyház fennálásához elkerülhetetlenül szükséges. De ez utoljára is csak keret, a melyet a fényes keretben is belephet a por, megemészthet a moly és penész, ha nem gondozzuk. A külső szervezet., vagy éppenséggel egy bizonyos kormányzati forma az evang. egyház lényegéhez nem tartozik, mint p. o. a róm. kath. egyházéhoz, a mely csakis a maga hierarchikus szervezetében állhat fenn, mert ez felel meg egyedül egész lényegének és szellemének. Nem mintha evang, egyházunkban nem volna kívánatos, hogy a külső a belsőnek, a forma a tartalomnak, a szellemnek, mondjuk a keret a képnek megfelelő legyen. De hogy az esetleg hiányos és fogyatékos külső szervezet mellett élénk és virágzó belélet, lehetséges, ezt eléggé mutatja akárhány külföldi evang. egyház példája, a melyek szervezete p. o. a miénktől, evang. szellem tekintetében, messze elmarad. A tényleges állapot azonban manapság és különösen nálunk ugy látszik oda fejlődik, hogy az egyházon belül három, egymástól sokszor meglehetősen izolált gyülekezet alakul ki: egy istentiszteleti gyülekezet, egy kormányzati gyülekezet (Verfassungsgemeinde) — és a névleges keresztyének nagy tömege, közöttük különösen az u. n. munkás-osztály, a mely hovatovább teljesen kisiklik, vagy már kisiklott az egyház befolyása alól. Vajon ez megfelel-e az ev. egyház demokratikus szervezetének, de megfelel-e különösen az egyetemes papság sokat hangoztatott elvének? A konzisztoriális, tehát inkább arisztokratikus szervezetű külföldi evang egyházban mind többen és mind jobban kezdik hangoztatni, hogy az egyház legfőbb kormányzó és részben törvényhozó testületében, a synodusban helyet kell biztosítani a munkás és földmives osztály képviselőinek is! Sőt mintha a legszigorúbb arisztokratikus és hierarchikus római egyház is — legalább a maga „nagy gyűlésein" meglátszik — jobban megértené korunk szociális lörekvéseit mint mi! Nem! A mi evang. egyházunk egész szelleménél fogva nem lehet sem plutokratikus (pénz, vagyon) sem arisztokratikus (hataloi , tekintély) törekvéseknek színhelye, vallás erkölcsi érdekek rovására; nem lehet pusztán a vagyonos és vezető osztályok pártjának legjobb koitese; néki nem szabad — mint valaki találóan megjegyzé — a szegényeknek bűnbánatot hirdetnie és a gazdagokkal ermie és innia. Vajon nem érezzük, hogy csak egynehány csöpp „szociális olaj" sok tornyosuló hullámot elsimíthatná? Valóban igaza van egy jeles egyházi írónak (Frommel M.): „ha az egyház szociális lesz, a szocialismus evangelikus lesz." (,,Wenn die Kirche social wird, so wird der Sozialismus evangelisch.") Azért: egyház ! ismerd meg magadat es ebből az önismeretből kifolyólag ismerd föl föladataidat! Mi is voltakép tehát az az evang. egyház? Hitvallási irataink (nevezetesen az ág. hitv.) erre azt felelik : „congregatio sanctorum sive rero cndentvum" vagyis a „szenteknek", az igazán hívőknek, a Krisztusban, mint az isteni kijelentés, az Ige megtestesítőjében, az egyház legfőbb urában és örök fejében, mint ma is köztünk élő és működő realitásban hívőknek közössége ! Mint, ilyen egyúttal fontos, sőt a legfontosabb kulturtényező is az emberiség életében! Mint ilyen az alapját és erejét képező evangeliomból kifolyólag egyúttal az igaz ker. e\ang. szabadságnal' hordozója és hirdetője! De sem a ..kultura" (legkevésbé a modern bálvány értelmében !) sem a szabadság, mondjuk , Liberalismus" (legkevésbé az elzsidósodott napi sajtó által képviselt alakjában!) még távolról s<m vallási az evang. egyház pedig vallásos /iözösf-ég, a hívőinek közössége! És ebből a legfőbb lényegéből folyik egyúttal legfőbb rendeltetése, hivatása és föladata és ez nem lehet más, mint az igaz, evang. hitnek ápolása, enntartása fejlesztése tagjai szivében és körében. És ezen föladat teljesítésének, ezen cél elérésének legfőbb eszközei ma is és mindenkor: az ige és a sakramentumok. Hitvallási irataink szerint: ott van az igaz egyház, a hol ez az igét tisztán és igazán hirdetik és ós a sakramentumokat Krisztus rendelése szerint szolgáltatják. És ettől az evang. egyháznak — mindaddig mig ezt a nevet hordozza — az idők semmiféle áramlatának és semmiféle korszrllerrnf k az éidrkélen v. kedvéért eltérni nem szabad és nem lehet, mert különben létjogosultsága megszűnik, létezésének alapjai meginognak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a XX sz. gyermekeinek, még ha nem volnánk is u. n. — „modern" emberek — ugy hirdessük ezt az igét, hogy azt a látszatot keltheti, mintha az egyház képviselői, tehát maga .az egyház ezt a mi földgömbünket csakugyan még tányéralakunak tartaná és azt hinné, hugy csakugyan a nap forog a föld körül; nem ugy, hogy a hallgató azt a benyomást nyerje, mintha az egyház egyáltalán nem venne tudcmást ariól, a mi körülötte történik! De nem is ugy, hogy minden tekintetben a modern ember Ízléséhez és fölfogásához alkalmazkodik. annyiia. hogy azt az evangeliun ot hidegéből kiforgatva addig kurtitgatja. nyesegeli és idomítja, mig a modern ember lelkivilágába beleilleszthetőnek tartja. Ha a korunk, nemzedékünk által uralt kőlönféle világnézetek és „ismus"-ok nevezetesen a nagy népszerűségre szert tett u. n. monistikus világfelfogás a a személyes Isten és vele együtt a lelkiismeret, a bün, sőt a szabadság fogalmát és kikapcsolta a vadsággal létezők köréből, ugy ebben az egyháznak és a körében