Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-12-16 / 50. szám

473 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. példányban osztották szét a nép között. Sokan nyúltak utána, es komoly tanyulmányozás céljából magukkal vitték. Nem üres dicsekvés késztet bennünket, hogy külföldi hitsorsosainkat megismertetjük eme események­kel, hanem ama tudat, hogy dacára csekély erőnknek mégis megtartottuk Istennek igéjét és az ő nevét nem tagadtuk meg, késztetett még ama erős hit, hogy da­cára ama kétségkívül nehéz időszaknak, melynek elébe megyünk, az Isten mégis nyitott ajtót adott nékünk, a melyet senki előttünk be nem zárhat. Ne tartsatok azért szerényteleneknek, ha dacára ama sok segélynek, ame­lyet évtizedek óta Németországból nyertünk, újra elé­tek állunk: Ne felejtkezzetek el rólunk! Mig segítő kezeteket hálásan megrázzuk, szeretnők el nem bocsátani, mig egy erősebb kézszorítás által bizonyosokká nem lettünk további baráti támogatástokról. Közli: Schrödi Jó>sef. Iskoláink értesiíői. Ismerteti dr. Szelényi Ödön. A selmeczbányai lie. értesítője a főgimnázium és a fejlődő félben levő tanítóképzőről számol be. A fő­gimn. a lefolyt évet 12 rendes tanárral, egy rendes tornatanárral és egy helyettes tanárral fejezte be. A tanév különben rendes lefolyású volt. Az ifjúság isme­reteinek gyarapításához hathatósan hozzájárultak azok az előadások, melyeket egyes tanárok a rendes órákon kivül tartottak. A tanulóknak egyénenkinti hajlamuk szerint való foglalkoztatása is szép eredménnyel járt, egyeseket a differenciális integrál számításba vezettek be a szaktanárok, egy III. o, tanuló pedig Bolemann, főiskolai tanár elektrotechnikai laboratóriumában dolgo­zott szép sikerrel. A látogatók során br. Barkóczy Sán dort e mii ti fel a jelentés, mint aki a selmeczbányai kir. kath. fágimn számára emelendő uj épület létesítése ü­gyében Selmeczbányán járt! A tanánkar valamennyi tagja élénk résztvett a társadalmi és egyesületi életben. Az év folyamán felvétetett 276 tanuló, vallásra nézve 123 volt ev. Az élelmezőben 126 tanulót láttak el ebéd­del és vacsorával, mint minden intézeteinkben itt is sok volt a kedvezmény. Tandijelengedésben 46 főgimn. nö­vendék részesült, az élelmezői dijból 35 tanulónak össz. 2060 kor. engedtek el. Érettségi vizsgálatra állott 36 tanuló, a vizsgálatot megállotta 30, 3 javító, 3 pe­dig ismétlő vizsgálatra utasíttatott. Van az iniézetben zeneintézet, Petőfi kör, Biblia egyesület, Zenetársaság, Testgyakorló és Markovics kör. A rendkívüli tantárgyak sorából az egészségtan és szabadkézi rajzon kivül fi­gyelmet érdemelnek az ábrázoló mértan, fizikai gyakor­latok és matemat. gyakorlatok. A Zsolnán tartott kerületi gyiilés 1910 aug. 30 án kimondotta, hogy a tanítóképzőt mint kerületi taninté­zetet felállítja Selmeczbányán, hogy megveszi e célra a Czobor-féle területet és hogy megbízza a lie. főgimn. Kormányzó Testületét az építkezés intézésével és 3 ta­nárnak ideiglenes alkalmazásával. A gyűlés határozatait végre is hajtották, a vállalkozók az építést megkezdték, a tanítóképző III. évfolyama is már mint önálló osztály az állami tanterv szerint szerveztetett. Nagy nehézség­gel járt a 3 tanszék betöltése ugy, hogy a rendes tani­tas csak szept. végén kezdődhetett meg. Nem volt konnyu az önállósított 3 osztály elhelyezése sem, (a IV évfolyam még kapcsolatos maradt a főgimnáziummal) Végre mégis csak megindulhatott a munka. A tanító­képzőben működtek Gagyi Sándor, dr Galamb Ödön és Wágner Géza mint uj erők. Sajnos, hogy az intézet jö ­vője még most sem biztató, legalább nem jó jel, hogy a 4 évfolyamra az idén mindöss?e 32 tanuló vétetett föl. A tanképesitő oklevelet 10 nyilv tanul , egy ma­gántanuló és 1 ismétlő szerezte meg. Sopron is egyik felentős erőforrása volt a ma­gyar protestantizmusnak minden időben. 3 intézet áll e városban az ev. tanügy szolgálatában. A teol. akadémia 5 rendes és 4 óraadó tanárral, a főgimn. 14 rendes és helyettes és 3 rendkívüli tanárral, végre a kerületi ta­nitókip-őiv.téz et a hitoktatókkal együtt 13 (14) taneiővel működik. Az akadémia értesítőjét Prőhle Károly alapos és tanulságos értekezése nyitja meg, melynek cime: A köz-piskolai műveltség mint a főiskolai (kül. teol.) ta­nulmányozás feltétele, melyet a szerző az 0. E. T. 1911-iki Sopronban tartott közgyűlésén olvasott fel. Az akadémiai tanév szept. 13 án nyílt meg és mindvégig a zavartalan munka jegyében állott. Felvettek 30 ren­des és 1 rendk. hallgatót., külföldön folytatják tanulmá­nyaikat 8-an. A hallgatóság magaviselete az akad. törvé­nyeknek megfelelő volt. Tevékeny részt vett ez a sop­roni gyülekezet ifjúsági egyesületének vallásos felolvasó estélyein, továbbá tevékeny részt vett az akadémia ugy tanárainak mint hallgatóinak közreműködésével a szombathelyi gyülekezet által rendezett vallásos felol­vasó ünnepen. Szerepeltek a hallgatók a 3 főiskola 3 intézete által együttesen rendezett közös ünnepélyeken és végül sűrűn prédikáltak a szomszédos gyülekezetek­ben. Az alap és szakvizsgálaton kielégítő eredményt mutattak fel. A szakvizsgálatot kiállott 10 hallgató a lelkészi vizsgát is letette. A tanárkar ez évben kivált a teol. tanügyi szervezet elkészítéséből vette ki a részét. Továbbá több jelöltnek teol. tanári vizsgáját intézte el. Stráner Vilmos r. t. a lefolyt ősszel állotta meg fényes si­kerrel a teol. tanári vizsgát. Az intézetnek inter­nátusa nincs, de van tápintézete, ezenkívül hathatós segélyt nyújt a teologusoknak a Haubner alapítvány. A líceum évi jelentése rövidre fogva ismerteti az 1910—11 iskolai év főbb mozzanatait. A tanártestület­ben változás csak annyiban történt, hogy a megürese­dett menny.-term, tanszéket Szabó Kálmán tornatanár­ral töltötték be, ki időközben a fiz. menny, szakra középisk. képesítést szerzett. A tornatanitást ez évben kebelbeli tanárok látták el. Felvétetett összesen 341 nyilv. és 9 magántanuló. Ev. volt 256, ref 12. Az ifjú­ság egészségi állapota, tanulmányi előmenetele és ma­gaviselete teljesen kielégítő volt. A vallás-erkölcsi ér­zület nevelését sikeresen szolgálja a Belmissziói egye­sület, melynek élén vallástanár áll. Ez az egyesület két vallásos estét is rendezett. A tanítás a meg nem osztott eljárás szerint folyik. Az ifjúság önművelése a „Magyar Társaságban" és egyéb egyesületekben eszkö­zöltetik. Az idén tartott érettségi vizsgálat eredménye nincsen közölve az értesítőben, pedig hozzátartozik az év teljes képéhez. A tanítóképző tanárkarában csupán az a változás történt, hogy Schwáb János helyét Szenteh Dezső töl­tötte be. A testület rendes munkálkodását az isk. év folytán semmi sem zavarta meg. Beiratkozott a 4 osz­tályba össz. 77 rendes tanuló, ev. 60 volt. A tanárok ez évben is a rendes tanításon kivül is felhasználták mindazokat az eszközöket, melyek az ifjúság művelése tekintetében rendelkezesre állnak: kirándulások, gyűj­temények és gyárak megtekintése, felolvasási estéiyek, hangversenyek látogatása, ünnepek rendezése stb. Igy al

Next

/
Oldalképek
Tartalom