Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-03-09 / 10. szám

1911. után. R kérdés a halhatatlanság, az örökkévalóság, az üdvösség, az istenországa körül forog. Joggal kérdezzük most már: ez is természettudományi kérdés ? Semmi esetre. Ez vallási kérdés. És ha az, akkor meg talán nem volt helye abban a művelődési egyesületben és az Evangelikus Lapban ? Hogy ne leit volna ? Hiszen a vallási kérdés a művelődéssel összefügg és bele való az Evangelikus L; pba. Ámde, a vallásos kérdésekre zsinórmértékünk és forrásunk a szentírás, nem pedig egyéni képzeletünk. És a protestáns művelődési egyesület olyanok egyesülete, akik ennek a protestáns jelzőt mint az írás alapján álló protestáns egyháznak tagjai vették fel s bizonyára ennek akarnak szolgálni. Azonban a felolvasásban a szentírás figyelembe vételét nem látjuk, hanem e helyett azt olvassuk, hogy a szerves élet törvényei szerint a legprimitívebb növényformákból állat s végre ember lesz, hogy a természetben csak erő, energia van, mely mindig megmarad s ezt nevezzük „hívő keresztyének - istennek; hogy az Arcturus bolygón minden kétséget kizárólag évmilliók folyamán épen olyan gondolkodó és érző, tudás után vágyó és tökéletesség felé törekvő lények fognak keletkezni, mint a mi piciny földünkön. (L. Ev. Lap. 6. old.) Mi ez? Természetudomány ? . . . Nem. Vallás ? . . . Lehet, de nem keresztyén vallás. Tehát sem a természettudomány, sem a keresztyén vallás nevében nem lehet hirdetni. Ott találjuk a következő állítást: „Amit a tudomány lerontott, az csak a mithosz külső köntöse; az annak lényegét képező eszmét, az emberi léleknek az Istennel való egyesülése eszméjét, amelyben a régi kulturnépek valamennyien hittek és a mely a halhatatlanságról és az örök életről való keresztyén hit belső magvát képezi, a tudomány felfedezései nem érintették. Hogy mikép és hol történik az egyesülés, azt ne kutassuk. De ez a hit érintetlenül fennáll akkor is, ha az élet utáni egyéni lét eszméjéről lemondunk. Hiszen az Istennel, a lét okával való egyesülés az egyéni lét folytatását jóformán kizárja. Ki fog az Óceánba vegyülő vízcsepp részére külön egyéni létet követelni ?" Hogy itt sem természettudománynyal van dolgunk, az kétségtelen. Talán a keresztyén vallással? De hiszen az egyéni halhatatlanság tagadva van ; pedig ez a keresztyén vallás egyik sarkalatos tetele. Mi az Istennel való egyesülés, ha a fentiek szerint az Isten csak erő, energia ? Az ember és a vízcsepp között nem volna különbség ? R személyiség fogalma nem létezik a szerző számára ? Elég ezeket a kérdéseket felvetni és nyomban látjuk, hogy itt oly világfelfogással van dolgunk, amely nemcsak a keresztyén vallás legelemibb igazságaival ellenkezik, hanem következetesen kifejtve megsemmisíti az erkölcsiséget is és kizár minden egyéni felelősséget. Csak volnának oly következetesek fejtegetéseikben a mi felolvasóink, akik ezeket az életkérdéseket oly könnyedén tárgyalják, mint amilyeneknek a kérlelhetetlen logika következményei szerint lenniök kellene, talán maguk megijednének a végső consequentiáktól. Vagy ha nem, akkor üzenjenek nyíltan hadat az evangéliumnak és az egész keresztyén világnézetnek mint Nietzsche. Ezek ellen a fejtegetések ellen irányúi az Evangelikus Őrálló 5. számában megjelent Quo ruitis" feliratú cikk. Itt megint első sorban nem az a lényeges és protestáns elv szerint sem azt kell nézni, ki emelt szót, hanem azt, hogy mit mondott; bár Stráner nevét tisztelettel, szeretettel és hálával emlegetik egyházunkban s állása is olyan, hogy nem volna szabad arról oly kicsinylőleg szólni. De nem ezen fordul meg a dolog. Am hs dd legyünk ismeretlenek, esek az ismerjen bennünket, akinek szolgálunk (II. Kor. 6, 4 — 10). R „Quo ruitis" szerzője kötelességet teljesített, hivatása szerint járt el, midőn lelkiismeretének feljajdúlására felszólalt. Nem lekicsinylés, hanem, elismerés illeti meg. Mert mit tett? Figyelmeztetett arra a tarthatatlan helyzetre, hogy „evangelikus" jelző alatt és az evangelikus egyház ismert nevü — egyébként tiszteletreméltó, jeles fővárosi lelkészének felelőssége mellett a tudomány és vallás nevében oly dolgokat hirdetnek, amelyek sem a tudomány sem a keresztyén vallás szempontjából meg nem állhatnak. Itt ez utóbbi szempontról lévén szó, bizonyítsák be, akik a „Quo vadis?' álláspontján vannak, hogy ez az evangelium, a melyre Krisztus Urunk egyházát alapította, hogy ez az ami az egyházat eddig fentartotta s amitől jövendő gyarapodását és erősödését várhatjuk. Bizonyítsák be, hogy magyarhoni ág. h. evang. egyházunk ezért küzdött és szenvedett. Bizonyítsák be, hogy ezért tartja fenn templomait és iskoláit. Bizonyítsák be, hogy egyházi alkotmányunk ennek a hitvallásnak alapján álló vallásos egyesület szervezetét foglalja magában. Bizonyítsák be, hogy ez az, amivel a lelket a kétségek har~