Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-11-18 / 46. szám

1911. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 431 A bányai kerület közgyűlésén s lapunkban már máskor is ismertetett Apostag—dunaegyházi kérdésben a közgyűlés a kerület határozatát feloldotta s kimondotta, hogy' az E. A. 34. és 40. §-a értelmében az apostagi határban földbirtokkal biró dunaegyházi lakosoknak az egyház terén jogukban áll jogaikat személyesen gyako rolni. (A §§-ok nem egész határozott formája miatt milyen ellentétes határozat! Most már csak az a kérdés, hogy ki lesz a felelős azokért a zavarokért, amelyeket a többségben levő dunaegyháziak, a kik csak a fél százalékos adóval de személyes járandósággal egyáltalán nem járulnak az apostagi egyház terhéhez

; Apostagon a „ne pozvolim" által okozni fognak?! Szerk.) Ugyancsak feloldatott a bányai kerületnek Kardoskut anyásitására vonatkozó határozata s hosszabb vita után ujabb határozatra lett felhiva a ké vitás fél vagyoni helyzetének szorgos megvizsgálása mellett. — A második nap befejezéseül dr. Masznyik Endre theol. akad. igazgató a pozsonyi theologiai akadémia nagybizottságának a mult évről szóló jelentését terjesztette elö. A jelentés szerint báró Podmaniczky Pál magántanári állásáról lemondott és ez állást most, tekintettel a theol. tanügyi tervezet reviziójára, nem töltik be. A tanári státusban még annyiban állott be változás, hogy dr. Szelényi Ödön eddigi rendkívüli tanár rendes tanárrá lépett elő. A jelentés köszönetet mond Laszkáry Gyulának és Baltik Frigyesn k 4000 K-ás alapitvanyukért, valamint Andrae Emiliának, aki bátyja régebbi 4000 K-ás alapítványát most 10.000 K-ra egészítette ki. Közli a jelentés az akadémia számadását is, mely szerint a mult évi bevétel 34.558 K, a kiadás pedig 41.103 K 43 f volt és igy a hiány 6.545 K 43 f t tesz ki A hiányt az egyetemes pénztár hozzájárulásával fogják fedezni. A beterjesztett 1912. évi költségvetés szerint az akadémia szükséglete 33.910 K. Az egyetemes pénztárból ehhez 2595 K hozzájárulást irányzott elő a nagybizottság. Beterjesztette továbbá az akadémiai igazgató a theológiai akadémiai tanárok nyugdíjalapjának, az akadémiai tandij-pénztárnak, a könyvtárnak és a theológusok otthonának számadását. Mindezeket a számadásokat a közgyűlés tudomásul vette. A theológiai akadémiai kisbizottság azt javasolta, hogy a legközelebbi jövőben életbelépő harmadik egyetemen az evangelikus theológiai fakultás felállítása érdekében a* szükséges lépések kell"» időben tétessenek meg. Ezt a javaslatot a nagybizottság pártolólag terjesztette a közgyűlés elé, amely ahoz hozzájárult. Harmadik nap. A közgyűlés harmadik napján az érdeklődés még nem volt lankadt, sőt — tekintve, hogy a lelkészi fizetés rendezés kérdése bár csak napirend változással, e napon került a közgyűlés elé — fokozódott, különösen a lelkészek részéről. — Az ó-pazuai ügynek és az államsegélyre vonatkozó pénzügyi bizottsági javaslatnak letárgyalása után Veres József főesperes kérelmére az egyetemes felügyelő előzékenyen egyezett bele a napi rend változásba s a lelkészi fizetés rendezését tűzte napirendre. — Négy javaslat feküdt e tárgyban a közgyűlés asztalán. A pénzügyi bizottság-é, Geduly püspöké, a lelkészi értekezleté és dr, Sztehló egyet, ügyész-é. Ezeknek felolvasása után Veres József, a lelkészi értekezlet elnöke méltóság teljesen, de a helyzet okozta teljes elkeseredés hevével beszélt. Azzal kezdte, hogy a kérdés fontosságát mindenki ismeri, mert előtérbe tolta az élet. Tényekkel mutatott reá arra, hogy az egyforma képzettség mellett, a protestáns lelkészek fizetése nemcsak hogy a legkisebb, de az 1600 koronával jóval alatta marad a különböző, nem egyetemi képzettséghez kötött hivatali tisztviselőnek jövedelméhez is. A kereskedelmügyi mtniszter által kiadott s a tisztviselők megélhetéséről szóló tanulmány tételeivel, a statisztika adatainak egész sorával támogatva, szinte megdöbbentő képet nyújtott a protestáns lelkészek lealázó helyzetéről és majának az egyháznak rengeteg terhes, a tisztán nemzetet szolgáló munkájáról. A protestáns egyházak — úgymond — négyszáz év óta a maguk erejéből és a népük keservesen fizetett egyházi adójából olyan munkát végeztek, amely csaknem egytől egyig az állam kötelesége s gyümölcse a nemzet, az állam haszna. A protestáns lelkészeknek eléggé fájdalmas az, hogy nem csupán egyházuktól várhatják nag) kulturmunkájuknak legalább a megélhetést bíztositó ellenértékét. A híveket képtelenség e célra ujabb teherrel aujtani. A nép látja, hogy mig ő verejtékkel, óriási összeget izzad ki iskolák, főiskolák, kultur intézmények fentartására, addig katholikus szomszédjai ezt a terhet nem viselik, holott mindketten egyformán edes gyermekei a hazának. Reámutat arra, hogy az állam, még az ő nyilt ellenségeit, az oláhokat, a szerbeket teljes bőséggel ellátja, mostoha szívvel éppen azoktól fordul el, akik évszázadokon keresztül életüket is számtalanszor feláldozták, a nemzeti eszméket életükkel védelmezték, a magyar hazát mindenek előtt elsősorban tekintették s a magyar kultura terén letagadhatatlan nagy érdemeket szereztek. Ezekkel bánik a legmostohábban. Hivatkozik a trónbeszédben foglalt határozott Ígéretre, a kormánynak, a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a miniszterelnök kijelentéseire, gróf Zichy Jánosnak még minisztersége előtt, tehát független helyzetben és írásban foglalt álláspontjára s hogy mindennek dacára semmi sem történik. A miniszterelnök — úgymond — a református lelkészek küldöttsége előtt hataroaottan kijelentette

r hogy a prot lelkészek fizetéséről már az 1912. évi költségvetés keretében gondoskodik, elismerve a tarthatatlan helyzetet s a költségvetésben mindenről történt gondoskodás, csupán a prot. lelkészekről nem. Nyolcvan millióval rendezték a tisztviselő) fizetéseket, amely összeg mellett a ptot. lelkészek háromszázezer koronás tételét még a számvevőszék sem venné észre, oly csekély. A szónok feltárja a végletekig fokozott s teljeséggel kitörő elkeseredést, melyet az örökös ígérgetés és üres elismerés gúnya idézett elő. A trónbeszéd, a kormánykijelentés, az országgyűlési pártok ígéretei után most — úgymond — már tovább nem várunk, férfias erélylyel követelünk. Nem elégszünk meg a további Ígérgetéssel, mert ez most már becsületkérdés. A protestáns papságnak teljesen elfogyott a türelme. Foglalkozik a szekularizáció- kérdésével, amelytől néhány év előtt történt megijedés után ujabb Ígéretet kaptak. A keserűség kitörése alulról, a szocializmus részéről is kitörőben van s ezzel is együtt, olyan szikra fog kipattanni, amely igen veszélyes lehet. Kényszeríteni, követelni kell az Ígéretek beváltását. Nemcsak a fizetés rendezését, de a korpótlékot is, még pedig törvényben való biztósitással. Zúgó taps és elismerés kisérte Veres bátor, önérzetes felszólalását, ennek hatása alatt szólaltak fel: Oyurátz püspök, a ki a lelkészi értekezlet méltóságteljes határozata előtt hajlik meg. A főurak emelték fel régen pajzsukat s védelmezték meg az egyház és lelkészek jogait, most is a világi urak lelkes buzgalmára apellál s kéri őket, hogy ne nyugodjanak meg addig, a mig a törvényben kijelentett igék, tett Ígéretek meg nem valósulnak. Inditványozza, hogy a közös prot. bi~