Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-10-21 / 42. szám

1911. alternativ tervezeteinek bírálatába bocsátkozó részletes munkálatot dolgozott ki. A tanárok nagy része a tud. szakirodalom ismert munkása, 4-en pedig (dr. Mikler, dr. Obetkó és dr. Réz) egyetemi magántanari képesítéssel bírnak. Örömmel említi fel a dékánjelentés, hogy a joghallgató ifjúság körében az elmúlt évben a társasági szereplésre való törekvés helyett élénk tudományos törekvés volt észlelhető, mely felolvasásokban, a sajtó utján és pályatételek kidolgozásában igyekszik a polgárságban gondolatokat ébreszteni. Ezenkívül az ifjúság a város kulturális és sportegyesületeiben is számottevő tényező volt. A főgimnázium elmúlt évi történetéből kiemeljük mint legfőbb mozzanatot hogy az új épület teljesen kész, úgy hogy az új tanévet már előreláthatólag ott fogják megnyitni. A tanárok az idén is buzgón teljesítették köteleségüket és csendes iskolai munkájuk mellett bőven résztvettek az egész ország tanárságát foglalkoztató hasznos reformtervek termeleséből és megbeszéléséből, valamint az egyháziélet minden ágából. A tanú lók hazafias és vallás-erkölcsi nevelését tőlük telhetőleg felharolták. az ifjúság szellemi látókörének kiszélesítésére pedig több kirándulást! rendeztek. Az eperjesi tanári kör nagyszabású mozgalmat indított a Sárosmegye területén található régiségek felkutatására, ebbe a munkába a tanárkar igen helyesen az ifjúságot is bele vonja. Époly helyes, hogy a tanárok buzdítására 150 tanuló belépett az Országos Ifjúsági Madárvédő Ligába. A valláserkölcsi érzés ápolására alakult Thököly Imre kör az idén kibővítette a munkakörét, amennyiben vallásos esték tartását vette programmjába, ami feltétlen elismerést érdemel. Érettségi vizsgálati a állott 29 tanuló, jelesen érett volt 4, jól 8, egyszerűen 14, mig 2 tanuló 2 hóra, 1 pedig 1 ev múlva teendő vizsgálatra utasit tátott. A pályaválasztásnál itt is azt tapasztaljuk, hogy a jogi pálya márcsak másod-harmadsorban áll és lassanlassan a gyakorlati életpályák kezdenek előtérbe nyomulni. A tanítókepzö-inte'zet szellemiekben teljesen megüti a mértéket, ami buzgó tanárkarának az érdeme, mely az elmúlt évben 9 tagból állott. Az anyagiakat, egyes tanárok fizetéskiegészíté.-ét, az intézet és internátus megfelelő elhelyezését, berendezését és felszerelését illetőleg pedig az uj püspök biztató Ígéretet tett így 1—2 év leforgása alatt remélhetőleg ez intézetünk is a mai kor igényeinek teljesen meg fog felelni. Az elemi iskola 3 rendes, a polgári leányiskola pedig 4 rendes tanerővel működik, ezenkívül vannak bejáró tanárai. Az elemi iskolában az osztályok szétválasztása és több tanerő alkalmazása volna kívánatos a sikeresebb tanítás érdekében. A fentartó hatóság azonban egyelőre a polgári leányiskolát igyekszik teljesen kifejleszteni és ezért egy ötödik állást szervezett, mely jövő szeptembertől kerül betöltés alá. Építés alatt van továbbá az intézet uj épülete és végül tervbe van véve egy továbbképző-tanfolyam felállítása, — tehát csupa biztató tünet az intézet fejlődését illetőleg. A felsőlövői értesítő nagyon röviden számol be a főgimnázium és tatií^óképzö anyagi és szellemi életfolyamatairól Az intézet tanári ka-a a hitoktatókon és tanítókon kivül 18 tagból állott. A Pozsonyba és Békéscsabára távozott dr Magyar Győző és Frank Dezső helyébe Wagner Ferenc és Harsányi Gyula leptek. Veszteség érte az intézetet a néhány évvel ezelőtt nyugalomba vonult Lemle János tanár elhunytával. Az egyetemes aöóalapi segély kiosztásának kéröéséhez. Irt& Wagner Ádám, ráczkozári lelkész. II. A magam szerény véleménye szerint az egyházi adózás ügye legcélszerűbben úgy rendezendő, hogy az egyetemes közgyűlés a zsinati törvények 11. §-ának második bekezdésében gyökerező illetékességénél és hatalmánál fogva egységes adórendszert állapit meg és mond ki feltétlenül életbeléptetendőnek mégis az összes alsób egyházkormányzati testületek véleményének kikérése, vagyis alkotmányos jogainak respektálása mellett. Mert az kétségtelen, hogy a jelenlegi gyakorlat az ő káosz szerű össze-visszaságával nem felel meg a célnak, amidőn épp az adózásnak megállapításánál oly szabadságot. ad a legtöbbször adózni nem is szerető adózóknak, mely csak kevés gyülekezet körében nem lesz az egyes érdekköröknek esetről esetre, a vonatkozó közgyűlésen többségre jutasa folytán szabadossággá. Sok minden ékesebben és jobb rendben történne, ha éppen az adózás mikéntjére állana rendelkezésre nemcsak a zsinati törvény a maga általános elvi kijelentéseivel, — melyek akadémikus jellegüknél fogva a tapasztalati elet sok jelenségénél tanácstalanul hagynak — , hanem oly részletese.n kidolgozott szabályrendelet is, mely határozott és minden kétséget kizáró preciz kijelenteseivel alkalmas a most a legkülönbözőbb viszonyok között megnyilvánuló életnek rendes lefolyatására. Ezt a célt azonban csak akkor érjük el, ha az egyházi adózás rendezésénél a mai korban túlhaladt fogalmak, mint telkes, kisliázas, zsellér stb. figyelmen kivül maradnak és az egész intézményt modern alapokra fektetjük, ami azonban a lelkészi és tanítói hiványok revíziója, ille ve az egyházközségi tisztviselők fizetésének rendezése nélkül keresztül nem vihető. Ilyen rendezés volna mindenekelőtt a lelkészi és tanítói fizetések termenyjárandóságainak fixumban megállapítása és pedig a ma használatos mértékegységek kötelezővé tétele mellett. Ezzel méltó sorsára juttatnók, a föld színéről elpusztítanék azt a számos helyen még ma is uralkodó szégyenletes szokást, mely szerint az egyházközség a lelkésznek, tanítónak nem biztosít a híványban meghatározott mennyiségű terményjavadalmat, hanem csak azt jelöli meg, hogy mit és mennyit követelhet termesztményben a leikész és tanító az egyes adózó hívektől, ezek vagyoni helyzete szerint. A jelenlegi állapottal szemben már ez is óriási haladás, de korántsem oly mértékben, hogy a modern kor igé yeit kielégíthetné és a meglevő számos visszásságot eltüntethetné s éppen ezért félúton megállásnak ne lehetne, sőt kellene mondani. Rend az egyházi adózásban mindaddig nem lesz, de nem is lehet, mig a lelkészek és tanítók készpénzzel nem fizettetnek. Igazán itt volna már ennek az ideje, bár sokan vannak még ellene. Nincs azonban ezeknek egyetlenegy érvük sem, melynek kimondott véleményemmel deferálnom kellene. A készpénzfizetés életbeléptetése korántsem ütközik oly nagy nehézségekbe, mint sokan gnndolják. Meg van híveinknél a gyű ekezetekben az ily módú szolgáltató képesség épp úgy, mint az eszmének ismerete, sőt a körjegyzők fizetésének készpénzre változtatásával a keresztülvitelnek átélése, vagy legalább is emléke. Meg van az egyetemes közgyűlésnek az erre való törvényes joga és az adóalapi segély újból kiosztásával kapcsola-