Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-10-14 / 41. szám

VII. év. Rákoskeresztúr (Budapest mellett) 1911. október 14. 41. szám. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik hetenkint egy iven. Kéziratokat, előfizetési öíjakat, hirdetések szövegét és diját a

z Ev. Őrálló szerkesztősége eimére Rákoskeresztú

r Pestmegye, kell külöeni. — A bel- és külmissióra vonatkozó közlemények Scholtz Ödön lelkész, rovatvezető cimére Ágfalvára (Sopronmegye) külöenöők. m 08 Bt BÜ FELELŐS SZERKESZTŐ: NOSZKÓ ISTVÁN rákoskeresztúri lelkész. Szerkesztő-helyettes: NÁDASSY JÁNOS ny. lelkész. Rákoskeresztúr. t§9 Főmunkatárs: BH SCHOLTZ ÖDÖN ágfalvi lelkész. A lap ára: Egész évre . . . . 12 K Félévre 6 K Negyeöévre .... 3 K Egyes szám ára 40 fillér. Cl Hiröetés ára olöalanként 40 korona. S TARTALOMJEGYZÉK: Vezércikk: Evang. tanitónöképezde felállítása. — Külmisszió. Irta: Scholtz Ödön. — Cikkek: Tettre készen és ha kell: tettre fel. Alakítsunk ev, papftzetésügyi nagy- és kisbizottságot. Irta Krupecz István. — Megjegyzések Irta Ev. — Az egyetemes adóalapi segély kiosztásának kérdéséhez. Irta Wagner Adám. — Belélet. — Pályázatok és hirdetések. Evang. tanitónőképezöe felállítása. Az 19l0-ik évi egyetemes közgyűlés jegyzökönyve 103 sz. alatt hozott határozatában figyelmökbe ajánlja az egyházkerületeknek evangelikus tanítóképző intézet felállítását. A nemzetek társadalmi műveltségének van egy bizonyos ismertető jele. Az a tiszielet, a melylyel a nők iránt viseltetnek. A mai gyakorlati világban azonban nem konvenczionális illemszabályom szabják meg a tisztelés mérvét, hanem megszabja az a társadalmi törekvés, mely a gyengébb nemnek tehetségéhez és hiva tásához mért munkakört igyekszik biztosítani. Nem vagyunk barátai a túlhajtott elméleteknek s midőn határozottan elitéljük azt a felfogást, mely divatos jelszavak után indulva ki akarja ragadni a nőt a családi élet viszonyaiból, hogy szivének gyengédségével belekény szeritse az élet rideg küzdelmeibe; — addig más részt kárhoztatjuk azt a szükkeblüséget is, a mely a megélhetés eszköz;eit tőle minden téren megakarja tagadni. Művelni, nevelni, taníttatni kell a leányokat is, csak ugy, mint a fiukat. Ezt a témát ma már nem is ugy kellene kezelnünk, mint a nőkérdést, hanem mint az igazsag kérdését. Ámde ez ellen az igazság ellen sokszor és sokat vétünk. Abban igaza van Glücklich Vi 1 mának, annak a hires feministának, hogy hazánkban a leánynevelés a fiu nevelés mellett szembeötlöleg háttérbe van szorítva. Hogy példát hozzunk fel, ott van a fiuk felsőkereskedelmi iskolája, a melynek a tananyagát három év alatt oldják meg, sőt maholnap behozzák a négy évre szóló tanfolyamot is, — a női kereskedelmi tanfolyam csak egy évre terjed, nekik meg kell elégedniük azzal, a mit egy év alatt tanulhatnak, — boldoguljanak vele ugy, a hogy tudnak. Budapesten, ebben az egy milliós lakosságú fő- és székvárosban csak egyetlen egy felsőbb leányiskola van, az előre jelentkezőknek alig egy ötödét veszik fel. A közoktatásügyi miniszternek egy nem rég közrebocsátott adatai szerint 1.095.307 fiu és csak 926.026 n$ részesült az országban elemi, közép és felsőoktatásban, a mi annál feltűnőbb aránytalanság, mivel a nőnem a népességnél tudvalevőleg jelentékeny túlsúlyban van. Művelni kell a nőket is különösen női hivatásuk természetes körében, de a műveltség által egyúttal képesíteni kell őket arra is, hogy az önálló kenyérkereset módja se legyen tőlük megtagadva, ha életviszonyaik őket arra kényszeritik. Mert a legtöbb nő pontos, becsületes és megbízható ; s ha saját esze és munkája után kenyérkeresetet tud a maga számára biztosítani, nincs kitéve annak az erkölcsi nyomásnak, mely őt sokszor hajlamai ellen kényszeríti boldogtalan frigyre. Az erkölcsi elzüilésnek két hatalmas ellensége van Az egyik a családi élet nyugalma, a másik a munkaképesség. A társadalom erkölcsi érdeke sürgeti, hogy a nők osztályai felvegyverkezzenek a csábítás veszélyei ellen s ha nem tudjuk mindegyik részére megnyitni a családi élet szentélyét, legalább biztosítsuk számukra a tisztességes és becsületes munka révpartját. Ilyen rév-partja a tisztességes és becsületes munkának — a tanítónői pálya. A családi körön kivül ez a nőnek legtermészetesebb otthona. De hát ma napság a tanítónőképző intézetek ajtai fölött olyan forma tábla lebeg, a milyent a villanyos kocsik ajtaja fölött lenget a szél, a melyre mindenki által olvasható nagy betűkkel ez van felírva : megtelt. De azért ugy a szülőket mint a felserdült leányokat annyira elfogta az oklevél láz, hogy nyakra-főre tolonganak a kvalifikátiós fabrikák előtt s ha nagy üggyel, bajjal sikerül is a leánykának elérni vágyainak ne továbbját, a felvételt a képezdébe : minekutána lángoló buzgalommal neki feküdt tanulmányainak s néhány évi lelkes munka után kikerül az életbe, — csak akkor vesszi észre, hogy tehetségét nem tudja érvényesíteni. Az ilyen sajnálatra méltó existencziákra igy a kik olyanok, mint a jó cselédek hely nélkül, — alkalmazható Madách eszkimójának a panasza : Sok az eszkimó kevés a foka. Tanítónő sok is van, de iskola nincs elég. Ma holnap ugy járunk, mint a hogy jártak pár év előtt Franciaországban, hogy 25 megüresedett tanítónői állásra 4135 pályázó jelentkezett. De ha már tul termelés van a tanítónői pályán, ebből azt a következtetést kellene levonnunk, hogy ne szaporítsuk a tanítónő képző intézetek számát, hanem inkább apasszuk, — hogy a helyett hogy biztatjuk leányainkat a tanítónői pályára, inkább más keresetforrásokat nyissunk meg előttük. Hát miért beszélünk