Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-01-19 / 3. szám

1911 mot a népek testvériesülésének jegyében, igaz j keresztyén szellemben, ők is megünnepeljék, máris dörög a vatikáni fenyegetés szózata : legyenek elkészülve azok a népek és fejedelmi udvarok, a melyek ez ünneplésben résztvesznek, arra, hogy a pápa őket nem fogadja, szentséges személyét testi szemeikkel megláthatniok nem engedtetik meg — sőt horrendum dictu — talán még a diplomáciai összeköttetést is megszakítja velük ő szentsége^ És még mindig nincs elég a Róma körüli jelekből, viharfelhőkből. Új vatikáni zsinat is készül. Hát ennek ugyan az 1870-iki zsinat ama határozata után, a mely az infallibilitás dogmáját mondotta ki és a modernisták ellen behozott eskü általánosan kötelezővé tétele után, a melyben minden pap eskü szavával kötelezi magát arra, hogy elítélendő eretnekségnek bélyegez minden véleményt, a mely a pápa legfőbb döntő tekintélye ellen száll síkra — nem sok értelme van, mert hiszen a Rómába utazó püspökök és érsekek véleménynyilvánítási szabadsága ezek után a semmivel egyenlő, -- de a melynek szymptomatikus jelentősége még sem tagadható el, mert hiszen ez ünnepélyes tiltakozás kíván lenni a már a pápa közvetlen környezetében, az olasz papságban, sőt az egész világ róm. kath. papságában lábrakapott szabadelvűbb, modernista irányzat ellen. Ám épen ezek a folyton megismétlődő pápai villámok, folytonosan megismétlődő szigorítások, tiltakozások, encyclikák és tüntetések mntatják napnál világosabban, hogy a pápai absolutizmus trónjának tartó oszlopai immár világszerte recsegnek-ropognak, maga ez a megfoghatlan módon, az emberi gyarlóság talaján a múlt idők sötétségében hihetetlenül meggyarapodott hatalom belekerült az elmaradhatatlan bukás áradatába, és szemeink előtt szinte észrevétlenül oly erőteljes reformátiói munka indult meg, a melynek vége előreláthatólag a pápai hatalom újabb kapitulációja lesz az előrenyomúló szabadabb szellem előtt. Ezt a folyamatot többé fel nem tartóztathatják a vatikáni villámok. Sőt azoknak felczikázása csak annál erőteljesebben világit reá arra a sötétségre, a mely a Vatikánban uralkodik, s a melyből az életre áhító lelkek önkénytelenül is világosság és napsugár után kiáltanak. Az evangélium egyházain a sor, hogy meghallják ezt a kiáltó szózatot és Krisztus nevében segítségére siessenek a fuldoklóknak. Rz anarchista. „A renitens Barkóczy" cim alatt írja egy fővárosi lap a következőket: Báró Barkóczy Sándor miniszteri tanácsos és a Mária-kongregáció egyik hírhedt vezére, ismét hőstettet követett el. Nem töltötte ki a népszámlálási lapot. A nap persze tovább ragyog és a mennybolt nem fog összeomlani, de azért mégis szomorúan jellemzi a mi viszonyainkat, hogy akadhat olyan magasállásu állami tisztviselő, aki az egyszerűbb népnek példaadással szolgál, hogy miképpen kell fumigálni az állam törvényeit. A Mária-kongregáció tagjai a kancellár e hősi tettét bizonyára lakoma keretében fogják megünnepelni. Mi csak elszomorító jelenséget lálunk ebben az esetben és bár megvan a magunk véleménye a miniszteri tanácsos úrról, mégsem mertük volna feltenni, hogy a kulturális haladást szolgáló népszámlálás munkáját épp az az a Ilami tisztviselő akarja megakasztani, aki egyébként a kultuszminisztériumban a középiskolai oktatási ügyek vezetője. Hogy milyen kitűnő szellemben vezetheti a méltóságos ur a középiskolák ügyeit, ez az eset legjobban bizonyítja. Kmetty Pál székesfővárosi tanitó, számlálóbiztos volt megbízva azzal, hogy báró Barkóczy Sándor miniszteri tanácsostól és családjától a népszámlálólapokat beszedje. Kmetty Pál számláló-biztos még január 2-án megjelent Barkóczyék Sándor-utca 36. sz. alatt levő lakásán és kérte a kitöltött számlálólapokat. Ä számlálóbiztosnak azt mondták, hogy az iveket még mindig nem töltötték ki s jöjjön néhány nap múlva. Rz ivek néhány nap múlva sem voltak még kitöltve. Napról-napra halogatták Barkóczyék a számlálólapok kitöltését, végre is e hónap 13-án este a méltóságos ur a családtagok és cselédség nevetése és gunyos"megjegyzései közben átadta Kmetty Pálnak az iveket kitöltetlenül. Mindössze az egyik iven volt rajta báró Barkóczy Sándor neve. Csak a név, egyéb semmi. Mikor a számláló biztos ismételten kérni merészelte a méltóságos urat, hogy töltse ki az íveket, mert hiszen ezt a törvény rendeli igy : a miniszter tanácsos szigorúan jegyezte meg: — Kedves barátom, én semmiféle hatóságnak semmiféle adatot nem adok ! A miniszteri tanácsos mosolygott, a cselédség kacagott, a szegény számláló-biztos pedig szégyenkezve elvonult. Bizonyára azt szégyelte, hogy Magyarországon akad egy aktiv miniszteri tanácsos, aki a számláló-ivet, nyilván magasabb valláserkölcsi okokból, nem tölti ki. Elvégre is, mit törődik Barkóczy Sándor az állami törvényekkel?! A vallás törvényei erősebbek, mint az állam törvényei. Dehát mióta tiltja a vallás a népszámláló-lapok kitöltését?! Annak a szegény néptanítónak, aki mint számláló-biztos jelent meg a középiskolai ügyek főfődirigálójánál, szép fogalmai lehetnek arról, hogy a kultuszminisztériumban kik és miképpen kezelik a kultura ügyeit. Kmetty Pál természetesen nem hagyta annyiban a dolgot. A történtekről kötelességszerűen jelentést tett a VIII. kerületi népszámláló bizottság elnökének, Sántha Dénes helyettes elöljárónak; Sántha Dénes viszont Thirring Gusztávnak, a székesfővárosi statisztikai hivatal igazgatójának referált a Barkóczy-ügyrőL Ugy halljuk egyébként, hogy Rózsavölgyi előljáró báró Barkóczy Sándort megidézte és igazolásra fogja fölszólítani.