Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-05-20 / 20. szám
181 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. perctől kezdve szintén felelősséggel tartozom, nem habozom kijelenteni, hogy azokat súlyos helyzetben vettem gondjaimba, s hogy ennélfogva az egyéni célokat szolgáló kiadások tekintetében a legmesszebbmenő takarékosságot, a közcélokat szolgáló kiadásokban a megfontolt áldozatkészséget fogom irányelvemül tekinteni. Egyébként úgy háztartási, mint egyes befejezetlenül maradt szervezeti kérdésekben a már csaknem teljesen előkészített zsinat van hívatva a hiányokon segíteni -- Ám addig is, a feledhetetlenűl nagy alkotmányozó 1893—94-i zsinat törvényei által megszabott határok között mindent megkell tennünk, az egész vonalon, háztartásunk consolidálására, és a mit különösen hangsúlyozok úgy itt, mint majd, a protestáns közös bizottság tagjaként e bizottságban, esetleg a magas kormánynál: az 1848. XX. t.-c.-nek szívós kitartással és abban a biztos tudatban életbeléptetése érdekében, hogy a protestantizmusnak megnyugtatása, törvényes alapon álló anyagi igényeinek kielégítése, belhívatalnoki karának a kor színvonalán álló anyagi ellátása, egyházközségeinek a nyomasztó adóteher alóli felszabadítása, kultur- és humanitárius intézményeinek megerősítése — a legszorosabban vett nemzeti érdek. És irányító szándékkal kívánom a gyülekezeti életet megvizsgálni. — Arra fogok törekedni, hogy ébren tartsam a gyülekezetekben és a hívekben azt a törekvést, hogy mai egyházunk ne csak a röpke pillanatnak éljen, de alapozza meg a jövőt is, — úgy anyagi jóléte biztosításában, a jövő céljait szolgáló alapok létesítésében, mint a szociális életfejlődés követelményeinek szemmeltartásában, a gyülekezeti szegény- és betegügy felkarolásával, a törvénytelen házasságok, a kivándorlások, az egy gyermekrendszer, az alkoholizmus megakadályozásával, helyi fogyasztó és értékesítő szövetkezetek, munkásegyletek, legény- és leányegyletek, helyi gyámolító egyletek kifejlesztésével, templomok állandó nyitvatartásával, papoknak a nép igazi atyái, vezérei, jogának védelmezői gyanánt viselkedésével, hogy ekként a várható, sőt már ajtónkon kopogtató szociális átalakulás ne találja készületlenül egyházunkat. iVlert meggyőződésem, hogy a vallási életjelenségek és egyházi törekvések hovatovább, annál inkább kell, hogy lépést tartsanak a folyamatban levő társadalmi evolutióval, nehogy ettől távol, sőt egészen elmaradva, reá befolyást semmikép nem gyakorolva, ez az evolúció nélkülözni találja a Krisztus evangyéliomának áldott hittartalmát és eszményi életfelfogását. Természetes, hogy ez alapon a theologiai nevelést is gyakorlatiasabbá óhajtom tenni a IV. tanfolyamnak teljesen szemináriumi alapra helyezésével és a felavatásnak akkorra kitűzésével, a mikor szemmel látható a Krisztus ifjú vitézeinek a gyakorlati egyházi élet vezetésére való teljes felkészültsége, mert inkább maradjon néhány parochia üresen, minthogy oda nem való elemek foglalják el. Rz iskolaügyről szólva, ki kell jelentenem, hogy teljes erőmmel küzdeni fogok azon, — egyedül a kényelem szeretetéből, vagy az evangéliumi áldozatkészség hiányából, vagy ki tudja, milyen gyarló emberi számításból eredő irányzat ellen, hogy elemiiskoláinkat államosítsuk. Biztosítva vagyunk-e az állami iskolákban sötét árnyak ijjesztő térfoglalása ellen? Uraim! R mi egyházias szellemű ifjúsági nevelésünk egyedüli biztosítéka az egyházi iskola-intezmény. S mert ez, hogy ugy mondjam, létbiztosítékunk, mert jövőnk biztosítása, azért támogassuk karoljuk fel szíves szeretettel és érdeklődéssel összes ugy elemi, mint közép és főiskolai alkotásainkat. Részemről az iskolaügynek buzgó támogatója, tanítóinknak, tanárainknak szellemi és anyagi jólétük érdekeiért lelkesülő és tőlük épugy, mint a lelkészektől és felügyelőktől a leglelkesebb egyházias és hazafias kötelességteljesítést elváró vezérük, főpásztoruk igyekszem lenni. íme megcsendült ajkamon a hazafias kötelességteljesítés szava. És szeretném én azt az embert látni, akivel szemben én e téren a versenyt meg nem állanám. Vájjon miről szólhatnék lelkesebben, meggyőzőbben, mint épen az evangéliumi egyház és hazaszeretet szent eszményeiről?! Ápoljuk ez érzésvilágot atyáinktól öröklött legdrágább kincseink gyanánt iskolákban, gyülekezetekben, szivünkben, életünkben, hagyományos hűséggel és önáldozattal! — De óvakodjunk attól, hogy tanácskozásainkat bárminő politikai irányzatos törekvések lengjék át. Rekesszük ki minden, de minden egyházi tanácskozásaink köréből a hittestvéreket rendszerint csak egymástól elválasztó, az egységes fellépés erejét bénító, sőt sokszor egyenesen megsemmisítő pártpolitikai törekvést, felfogást. És itt, bármennyire szeretném is itt — és ez alkalommal elkerülni, már csak a jó példaadás kedvéért is, de épen ez alkalommal, ám egyszersmindenkorra szóló érvénnyel, nyilatkoz-