Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-05-20 / 20. szám

182 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. nom kell az u. n. nemzetiségi kérdésről is. Ez az egész kérdés, nézetem szerint lényegileg ott dől el, hogy a nemzetiségi vidékeken élő hittestvéreinket ellenségeinkül, vagy barátainkul tekintjük-e? Én azt hiszem, nemhogy ellenségeinkül nem, sőt nemcsak barátainkul, hanem egyenesen testvéreinkül kell őket tekintenünk és velők igy bánunk. Meg kell őket győznünk és itt nemcsak a vezetőket, de magát az ottani evang. népet értem, afelől, hogy itt senki nem akarja őket megfosztani anyanyelvüktől, anyanyelvükön gyakorlandó kultúrájúktól, istentiszteletöktől, irodalmuktól és meg kell őket győznünk erről, épen a testvéri érzésnek azzal az elragadó melegével, amely ellenállhatatlanul vonz és emeli őket mi hozzánk, viszont azt az egyet minden körülmények között elvárván tőlük, mint e haza bármely más gyermekétől, hogy anyanyelvükön kifejtendő kulturtörekvéseikben tartsák be határvonalul ez ezredéves, dicsőséges multu, nekik éltet, kenyeret és szabadságot adó hazának és ev. egyházunknak alkotmányát, törvényeit, hű fiai és leányai legyenek a magyar hazának, hű testvérei más ajkú hittestvéreiknek. Ä megértésnek, az áldott együttműködésnek, az erőgyarapodásnak és a politikai viták elkerülésének — azt hiszem ez — és pedig egyedül ez a helyes utja és ez egyúttal az utja és módja annak, hogy eleddig teljesen elkülönződött életet élő szász evang. testvéreinkkel leendő és annyira kívánatos együttmüködésünk számára közös célokat keressünk és találjunk. * * Nyilatkoznom kell még az egyetemes egyház, a többi társ-egyházkerületek, a ref. testvéregyház és a többi hazai egyházhoz való viszony ápolásáról. Mint az igazság, szeretet, béke és hit képviselője, csak egyként nyilatkozhatom ; ugy, amint a régi római szállóige tanít: »Suum cuique« és mint ahogy Krisztus tanít: amit nem akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, ti se cselekedjétek azt azokkal. Békés beleilleszkedés az egyetemes egyházi életnek egyházalkotmányilag megállapított rendjébe, szeretetteljes együttműködés a társegyházkerületekkel, vérrel, szenvedéssel, dicsőséggel megszentelt közös múlt után a protestáns testvéri közösség hű ápolása a jövendőben is a református testvéregyházzal, a haza közös oltáránál testvéri jobb nyújtásával a béke és szeretet és kölcsönös méltányló elismerés szellemében kifejtendő magatartás a többi egyházfelekezetekkel szemben: ime, a Krisztus jó vitézének egyedül elfogadható programmja, harcmodora ! * * * Boldog volnék, ha e harcban, amely végeredményül az evangéliomi béke diadalát célozza, lelkes bajnoktársakul mindig ott üdvözölhetném egyházkerületünk fényes multu evang. uri családjainak minden egyes mai ivadékát, akik kezükben dicsőült őseik zászlajával vinnék diadalra a mai kor vészes áramlatai között a mai kor számára adott eszközökkel az evangeliumi igazság eszméjét. És ha ott láthatnám e lelkes csapat élén még évek hosszú során át egyházkerületünk kipróbált hüségü, bölcs, tapintatos, alkotmányos gondolkozású, érdemdús világi vezérét, a kerületi felügyelő úr ő Méltóságát, akinek baráti, testvéri, nem, több: az Úrért és az ő hű evangelikus egyházáért való igyekezetben immár munkatársi szeretetébe, bölcs tapasztalatokban gazdag vezéri lelkületének hajlandóságaiba magamat ime szeretettel ajánlom s magam odaadó munkatársi hűségét, tiszteletét, ragaszkodását e fényes gyülekezet szine előtt felajánlom. És boldog volnék, ha e közös igyekezetben ottlátnálak forgolódni titeket, szeretett kedves lelkész, tanár, tanító testvéreim, akik míg egyházunk világi eleme az egyetemes papság eszméjében rejlő magasztos hivatás átérzésével mondhatja: „Királyi papság és szent nép vagyunk", — addig ti kell, hogy valljátok: mi papsága vagyunk amaz égi királynak, aki földi népét a mi becsületes pásztori buzgóságunkra bizta. Nem tartozom azok közé, akik mindig csak keseregnek a vallás földi szerepének hanyatlása, a Protestantismus közállásának gyengülése, sőt egyházunk pusztulása felett. S t fennen hirdetem, hogy láthatatlan útakon szembetűnőbb eredményeket a Protestantismus soha nem ért még el, mint épen napjainkban. A kor művelődési viszonyai, a külmisszió terjedése, az életfelfogás tisztulása, a szabadság intézmények megerősödése, a társadalmi válaszfalak — bár igen helyesen, lassú, de fokozatos mállása, a tudományok diadalmas előrenyomulása, az ember veleszületett jogainak beismerése és szeretetteljes elismerése, az élet hajótöröttjei számára készülő megannyi szeretet intézmény : mind-mind — mi más, mint Krisztusnak az életbe kilépő evangeliuma? E diadalmas előrenyomulással szemben, hogy eltörpül az a néhány reverzális, amit gyarló