Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-05-20 / 20. szám

178 ~ EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. vértanú halálra is kész Pákh Mihály, a pátens ellen diadalmas harcot vivott, bölcs és áldott emlékű Máday Károly, a szerény eszközökkel, de törhetetlen erélylyel és puritán protestáns főpásztori szellemével nagy alkotásokra hivatott Czékus István és magasröptű szellemével fénylő főpásztori tulajdonaival, országos tekintélyével, személyisege hódító varázsával, lankadatlan alkotmányos egyházhü tevékenységével sziveken és elméken kitörölhetetlen mély nyomokat hagyó Zelenka Pál nevein, akiknek a magyar protestáns egyháztörténelem legfényesebb lapjain tündöklő nevei mind egy-egy mértföldjelző a tiszai egyházkerület megalakulása, megpróbáltatása, megerősödése, egygyétömörülése, fejlődése és virágzása különböző korszakában: valóban elfogódottság, kétség és aggodalom szállja meg lelkemet, ha vájjon én vagyok-é a Krisztus ama jó vitéze, akinek a győzelem reményében lehet útra kelnie kezében a vezér zászlajával amaz égi jelben folytatandó küzdelemre!? Ám, ha valakinek, e pillanatban épen nekem csüggednem nem szabad Hívtatok, az Ur Jézus Krisztus nevében szólítottatok: ime, eljöttem! Azt tanultam ős-papi családom történetéből, arra tanított meg áldott lelkű nevelő atyám, Geduly Elek Ferenc igaz evangéliumi szivből fakadó gyakori intelme, azt tárta elém nagynevű főnökeim, Thébusz János és Farbaky József és áldott emlékű atyai nagybátyám, majdan később munkatársam Bartholomaeidesz János példája, — hogy minél magasabb hivatás vár valakire a Krisztus országában, annál közelebb a remény Isten kegyelme által leendő megsegíttetésére. És a mit az én ifjúságom földje, Nógrád, szelid halmainak és virágos rétjeinek halhatatlan emlékű nagy költője, Madách Imre zengett, ott cseng lelkemben égi biztatásként, ott lelkesít amaz életem jeligéjéül választott gyönyörű szózat: ember, küzdj és bizva-bizzál Tehát küzdeni, munkálkodni, fáradni, alkotni kivánok a Jézus Krisztus nevében és bizva-bizom hozzá, hogy megsegít az Ur! * * * Mély megilletődéssel és hálával fogadom megválasztásomat, amelynek lelkem egész világát lebilincselő ténye sanctionálja az egyházi élet felől sajtóban és tanácskozási asztaloknál kifejtett felfogásomat, eddigi működésem irányát. Keresni és követni kívánom tehát ezentúl is mindennel és mindenkivel szemben az igazságot, a hitet a szeretetet, a békességet. S ha az igazságot keresem és annak ujjmutatásából az egyházi közéletre hasznos következtetéseket kivánok levonni, lehetetlen meg nem állapodnom mindjárt magánál a lezajlott választási küzdelemnél. Óh, mert ha a feladatnak azt az óriási körét, amelyet egyházkerületünk általam oly mély hálával és alázattal fogadott bizalma rótt reám, azon előzmények szerint bírálnám el, amelyek a választási küzdelem során annyi sok sebet szakgattak fel, kétségbeesetten kellene itt állanom és segedelmet kérnem az Úrtól az egyház nyilvánvalóvá lett romlása felett, mert az egyháztól idegen szellem térfoglalását, idegen szokások, békeduló, viszályszító pártos szellem uralomrajutását kellene látnom, amely nem a jog és alkotmány igazságára támaszkodva, a Krisztus egyházához méltatlan utakra tévedett és akkor fájdalomnál egyéb nem lehetne osztályrészem, mert akkor nem a tenni és hatni vágyó vezérek nyugodt szemléletével tekinteném át az előt| tem álló munkatért, de a kétségbeesett próI féták siralmaival kiáltanám: lehullott a mi békességünk koronája, jajj, óh jajj minékünk ! De bizva abban, hogy a romok felett mindenütt uj élet fakad, bizva abban, hogy egyházkerületünk egészséges szellemű közvéleménye máris felháborodással tiltakozik a küzdelem megtörtént elfajulása ellen, bizva abban, hogy ez az egészséges közszellem a jövőben merőben lehetetlenné fogja tenni hasonló választási fegyverek használatát: a senkivel szemben kivételt nem tevő béke és szeretet jegyében megnyugodott lélekkel veszem kezembe egyházkerületünk kormányrudját. * * * Mindenekelőtt vallom és kijelentem, hogy én a protestáns püspöki állást nem az azzal járó hatalom és rang, de a velejáró széleskörű, áldásos feladatok és magasztos főpásztori kötelességek szempontjából találom felette megtisztelő élethivatásnak s igy azt az ősi puritán protestáns felfogás szerint ellenőrző, irányító, lelkesítő, hiterősítő hatáskörénél fogva igaz ősprotestáns jeleggel, habár a haladott kor eszközeinek igénybevételével kívánom kezelni. De, ha a kor intő szavára hallgatunk is, ha a folytonos és fokozatos fejlődés elméletét tudományban és társadalmi fellépés tekintetében jogosultnak ismerjük is el, soha nem