Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-05-20 / 20. szám

179. szabad felednünk, hogy a szellem csak egg lehet: a Jézus Krisztus jó vitézeinek szelleme, az élet forrása egy : az ő hamisíttatlan tiszta igéje, — végcél csak egy lehet: a béke, szeretet, igazság és világosság Istenországa. Nekem ugy tetszik, hogy evangeliumi egyházunk életnyilvánulásai némely részben eltérést mutatnak ez ősi tradicionális alaptól,, tehát hogy helyes felfogás tekintetében viszsza kell térnünk az ősi alapelvekhez, amelyeken maga a reformáció, a reformátorok munkája épült fel, az evangeliumi egyszerűség, szerénység, apostoli igénytelenség elveihez, — a kölcsönös türelem, testvéries, békés együttműködés elveihez, viszont a protestáns önérzet emelése és biztosítása végett az igaz meggyőződés követéséhez és reformátori módon bátor vallásához: „itt állok, másként nem tehetek"; vissza kell térnünk — és erről később bővebben is megemlékezem — az apostolok, a reformátorok főpásztori munkájának igaz megértéséhez, mely a gyülekezetek életének megfigyelésére, ellenőrzésére és vezetésére helyezte a súlypontot, — és csak amennyiben ezen alapvető főpásztori feladatok és jellemző tulajdonok a jelenkor tételes egyházi törvényei és szabályai szerint a kivitelben vannak szabályozva, csak annyiban alkalmazkodni a modern kor követelményeihez. Nem szabad elmosódni engedni a tiszta protestáns önérzet, öntudat és alkotmányos felfogás körvonalait, megvesztegető általánosítások által. Hiszen mi sem könnyebb, mint nagy általános eszmék hangoztatásával varrni himet a saját egyéni kötelességeink elmulasztására és saját protestáns meggyőződésünk takargatására. Nem! Vagy vagyunk meggyőződésből az evangelium hivei, az evangeliumi világfelfogás tolmácsai, a hamisittatlan evangeliumi tanok hirdetői, — és akkor testesüljön meg ez az egész életben mindig és mindenkivel szemben, vagy ha nem akaruuk azok lenni, ám vonjuk le a jellemes férfiak konzekvenciáját. De engedni azt, hogy az evangeliumi meggyőződés, az evangeliumi hitvallás, az evangeliumi álláspont oly puha massa legyen, a melybe mindenki büntetlenül sülyeszthesse ujját: sem nem jogunk, sem nem érdekünk. Én az evangeliumi öntudat és önérzet nevében eljáró főpásztor kivánok lenni s ha ez nem tudnék lenni, pillanatig se haboznám helyem otthagyásával. Vallom és jelentem tehát, hogy ez lesz irányelvem a külvilággal szemben bármely polcán a tevékenységnek, az ellenőrzésnek, a megszólalásnak, az alkotásnak. Ha ez harcot jelent egyes rétegekkel és alakulatokkal szemben, ám legyen harc a Jézus Krisztus szent nevében, — ha békét teremt más rétegekben és alakulatokban, legyen érette dicsőség a Béke Fejedelmének. De tétlenséget, „laisser fair" álláspontot, a mely mindennel és mindenkivel szemben beéri azzal, a mi van, a mit adnak, a mit tűrnek, a mit megengednek: ez az állásfoglalás semmi esetre se enged. * * * R tradícióról szólottam imént.Ki kell jelentenem, hogy egész életem tanúsága szerint a lelkészi és nem lelkész elemek békés együttműködésére igyekeztem mindig s igyekszem a jövőben is a kiforrott egyházi jogszokások és tételes törvények szigorú szemmeltartásávaL Soha semmiféle néposztálylyal, vagy társadalmi réteggel nem kerestem és nem keresem az ellentéteket. Igaz tiszteletben tartottam és tartom egyházunk nagynevű világi vezérférfiainak és ezek családjainak egyházvédő és erősitő tradicionális munkáját. De e mellett nem csinálok titkot abból, hogy szerencsésnek, áldásosnak, üdvösnek csak azt a működést jellemezhetem, a mely tiszteletben tartja a mások jogait is és ez alapon az evangelikus egyházi ügykezelésben döntő szerepet juttat a gyülekezeti autonómiának. Mert ne feledjük m. t. Egyházkerületi közgyűlés, hogy mi az esperességen, a kerületen, az egyetemes közgyűlésen mintegy retrospektriv formában bíráljuk, összegezzük és tekintjük át azt az életet, azt a tulajdonképeni egyházi életet, a melynek fészke a gyülekezet, az egyházközség. Ott hirdettetik Isten igéje és szolgáltatnak ki a szentségek, ott száll az Úrhoz a hivek fohásza, ott épülnek iskolák és templomok az Ur dicsőségére, ott létesít Istennek tetsző alkotásokat a hitbuzgóság és áldozatkészség, ott éli át a sziv a Krisztusban való örömet és az örök Biró előtt való felelősséget, ott látjuk mi magasabb egyházkormányzati fokon állók, a kipattant nagy eszmék, nagy alkotások átérzését és lelkes hévvel felkarolását, tehát az egyházi közélet időszerinti hármas tagozatából a gyülekezeteké a jelen és a jövő, a felsőbb egyházi tagozatoké — mondhatnám — csak a mult! Felsőbb hatósági összes irányító és ellenőrző tevékenységünk súlypontját tehát a gyülekezeti élet tevékenységének komoly el-