Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-01-12 / 2. szám

10 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. öntudatlan és esetleges akciót jelző szó nem magyarázza meg. Gondolkozzunk csak fölötte. Az ereinkben folyó vér ujjunk hegyén körömmé válik. Kemény, szarunemii áilomány lesz belőle, fölismerhető külön textúrával és karakterrel. De hajjá is válik a fejünk jetején. Ez az öntudatlan és intelligencia nélkül való ugyanazon anyag miképpen végzi ezeket a különböző, csodálatos kötelességeket ? S meg kell jegyeznünk, hogy a vérnek ez a tevékenysége szakadatlan és tart a halál pillanatáig. A földnek ez a titokzatos folyadék a legszorgalmasabb anyaga, melyet mi vérnek nevezünk. Ez épiti föl az állatok szaruját és irháját, a madarak tollát és csőrét, a hüllők csontrendszerét és pikkelyét, a rovarok szárnyát és szemét, a poéták agyvelejét és a munkások izmát. Ez oldja föl valamennyiünk táplálékát, kijavítván megromlott szöveteinket, helyreállítván energiánkat, építvén s újra építvén bennünket a napnak minden órájában. Most nem balgaság-e azt mondani, hogy a vér magától képes megtenni mindezt a csodálatos és eltérő eselekedetet; azt mondani, hogy öntudatlanul s irányítás nélkül folyik ujjunk hegyébe, ott körmöt alkotván, vagy száll föl a koponyánk tetejére s ott egész véletlenül hajat alkot ? Jobban megfelel-e értelmünknek azt mondani, hogy a vér ezt a munkát önmagától cselekszi, anélkül, hogy tudná, vagy pedig e működésében tudatosan irányítja valami ? Melyik az észszerűbb, a józanabb elmélet ? Azt hiszem, hogy az a vezetés, mely testünk működésére felügyel, nálunknál hatalmasabb és intelligensebb lények munkája. Nevezhetjük szellemeknek, angyaloknak, isteneknek, ahogy tetszik, mert a név úgysem fontos. Ezt az ellenőrző inányitast megtalálom a legalsóbbrendü sejtben, s a sejtek csodálatos működése arról győz meg engem, hogy intelligenciával s öntudatosan vannak irányítva. Nem tudom fölfogni, hogy az igazságos és elfogulatlan értelem, mely szemtanuja ennek a meglepő tevékenységnek, mint erőszakolhatja magára azt a hitet, hogy az egész nem egyéb vak és értelem nélkül való esetlegességnél. Nem vagyunk ugyan képesek számot adni arról, hogy ez a vezetés miképpen, milyen hatalmak által történik, de akinek szeme van ezeket látni s értelme van behatolni a legkisebb sejtnek, a vérnek, a földnek, az egész csillagvilágnak életébe, az kénytelen elhinni azt, hogy intelligens és öntudatos irányítás működik itt, egyszóval Értelem kormányozza az egész mindenséget Tágítanunk kell látóhatárunkon. Más lényeket is kell látnunk a mindenségben, nemcsak önmagunkat. Azt hiszem, beismerjük, hogy köztünk emberek közt és a Legvégső Isten közt még véghetetlen sok lény van a mindenségben, melyek ép oly határozott és fontos föladatokon dolgoznak, mint aminőket nekünk kell elvégeznünk a földön. Úgy képzelem, hogy a mindenség be van népesítve szellemekkel, vagyis oly intelligens lényekkel, melyeknek képességei és kötelességei rokonok a mieinkkel, de e képességek és kötelességek véghetetlenül tagabb körűek. Ugy képzelem, hogy az embertől fölfelé és lefelé fokozatos emelkedés van a lények véghetetlen légióján keresztül a Legfőbb Okig, kit mi nem vagyunk képesek megmagyarázni. O általa, Rajta keresztül működnek és ténykednek ezek a véghetetlen sokaságú lények, de ő maga nincs aktuális érintkezésben a mi földünkkel. Nem úgy képzelem, hogy testünknek működése abszolút, hanem úgy hogy természeti törvényekhez van kötve. S ezzel egy nagy kérdéshez érkeztünk. Egy könyvben fogok ezzel foglalkozni, melyet e télen szándékozom kiadni. Ez a könyv bizonyos tekintetben legutolsó hozzászólásom lesz az evolúció filozófiai részéhez. A Gondviselés 'nagykérdésével fogok foglalkozni, azzal, hogy irányítás és ellenőrzés működik-e a mindenségben, vagy pedig csak a vak esetlegességnek következménye? Azzal, hogy magányos egyedek vagyunk-e a Koszmozban, akik nem törődünk a mindenség többi részével, vagy pedig mink is fokok vagyunk a teremtmények nagy lépcsőjében, a lények hierarchiájában ? önök e kérdéseket metafizikai ösvényen, vagy — ha az exakt tudomány emberei — a természettudományi megfigyelések ösvényén követhetik. Az én hozzászólásom a tudósé, a természettudósé lesz, azé az emberé, aki tanulmányozni szokta a környezetét, mert tudni akarja, hogy voltaképpen hol is van. S könyvemben erre a következtetésre jutottam : Mindenütt, nem itt vagy amott, hanem mindenütt, a természetnek még legjelentéktelenebb működésében is, ahova az emberi értelem csak behatolhat, célzatossúg, folytonos vezetés és ellenőrzés észlelhető. Az a meggyőződésem, hogy célzatosság van a teremtésben. Mindenütt ezzel találkozom, ahova csak nézek. Nem tanulmányozhatom a legszerényebb, legjelentéktelenebb élő dolgot anélkül, hogy értelmemet föl ne emelje, meg ne döbbentse e lények teremtésének csodája szépsége, hatalmassága és bölcsesége. Megfigyelték már önök a madárnak tollát ? Én legalább azt hiszem, hogy a madártoll a természet remeke. A világon senki emberfia nem képes ilyet előállítani, de még hozzá legtávolabbról hasonlót sem. Egyik természettudós szerint a kócsagnak egyetlenegy tolla millió és millió részekből áll. A szára üres s horogszerü és szemformáju apró részek végtelen sokasága tartja össze. Anyaga oly könnyű, hogy egy ujjal ki lehet borzolni eredeti formájából, de a legkisebb fuvalomra ismét gyorsan összeállnak -részei és eredeti formájukba rendeződnek. Figyeljék csak meg a madarat, amint messze fönt a magasban kering a széláramlatban és azután gondolkozzanak el tollainak könnyüségén. S e tollak egyaránt lég- és vízmentesek, az elképzelhető legtökéletesebb ruházatot alkotván. Önök is elgondolkoztak már ezen ? A földnek kétségtelenül a madár a legkedvesebb és legkecsesebb lénye Az ember a legkisebb madár repülését, a legszerényebb madár tollazatát sem tanúlmányozhatja anélkül, hogy mélységes csodálatot ne érezzen. Egytől-egyig bámulatos teremtések, de minden szépségük a tollúkban van. Koppasszanak csak meg egy madarat és a legtökéleteseb lény egyszerre csúnyává és komikussá válik. A madárfiók láttára elnevetjük magunkat, de ugyanaz a madár, ha tollai kinőnek, Shelleyt halhatatlan óda megírására ihleti. Ilyen a tollak csodája. De hogyan nőnek ? Az evolúció sokat megmagyaráz, de a tollak eredete és növése meghaladja föifogásunkat. A moly szárnyának hímporára nincs magyarázat a fejlődésben. Ez már a szépség rovatába tartozik, a szépség pedig szellemi misztérium. Még Huxleyt is meglepte környezetének szépsége. Mi a szépség eredete ? Ezt az evolúció nem képes megmagyarázni. Mindazonáltal az evolúció jól megalapozott hipothézis. Minden újabb természettudományi fölfedezés csak megerősíti az eredeti hipothézist. Az evolúció azonban csak akkor ésszerű és becsületes tan, ha nem töpreng a kezdeten,