Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-01-12 / 2. szám

1911 EVANG ELI KUS ŐRÁLLÓ 11 hanem csak néhány szemét követi a meglévő láncnak. Magát a láncot illetőleg az evolúciónak nincs semmi szava. Részemről meg vagyok győződve arról, hogy a föld történelmének egyik korszakában a teremtésnek egy elhatározó ténye következett be. E pillanattól kezdve az evolúció munkához látott, e pillanattól kezdve irányítás gyakoroltatott a fejlődésben. Mennél erélyesebben gondolkoznak az emberek afölött, amit megfigyelni képesek, annál jobban belátják, hogy a materializmus nem egyéb óriási balgaságnál. De menthető volt, amikor kezdődött. A zsarnoki uralmu babonák közé az evolúció halálos bombát dobott. Akiknek intelligenciája megrendült, azok nyomban készek voltak azzal a következtetéssel, hogy a vallásnak vége, hogy az okoskodásnak egy kis láncolata is képes megfejteni az egész végtelen mindenséget, hogy az értelemnek eredetét az iszapban kell keresni, végét pedig a foszforgőzben. Ez a meggyőződés azonban nem tarthatott sokáig. Immár a materializmus meg van halva minden intelligens emberre nézve. Törvényei vannak a természetnek, e törvények azonban céltudatosak. Ahová csak nézünk, mindenütt hatalommal, képességgel és intelligenciával találkozunk. A jövő tele lesz csodákkal, megadással és nyugodt hittel, mely méltó lesz ahhoz a helyhez, amelyet a teremtés rendszerében elfoglalunk. íme, egy folytonos tudományos kutatásban elmerült élet végső konklúziója. Egy lángész csodálatos megtérése az Úrhoz, a mi Teremtő és Gondviselő Mennyei Atyánkhoz. Kell-e nekünk, a positiv hit hű barátainak, nagyobb diadal, mint mikor egy Humbold, Newton, Keppler s más nagyokból' álló sorozathoz most, a XX. C. elején, odacsatlakozik Wallace is. Ujjonghatnánk, diadalkiáltásokba törhetnénk ki a darwinismus csődje, a materialismus halála felett. De nem tesszük. Mi azt egész természetesnek találtuk s így kellő higgadtsággal, nyugalommal s a hívő szív bennső elégtételével fogadjuk a nagy tudós önvallomását. Ä történelem megismétlődik. Rz emberi tudás gőgjének bábeli tornya alatt is ott áll a feleletet nem találó kérdések zavara, a hypothesispk zaklató világa, amelyben nyugvópont csak egy van, a Sir Wallace önvallomása : a természeti törvények és jelenségek egyedüli magyarázata az Értelmes Legfőbb Ok, a Gondviselő Isten, vagy amint a nagy apostol mondja : „Egy az Isten, és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és tibennetek mindnyájatokban (Eféz. IV. 6.) ? Rz egyetemes egyházi adóalapról szóló szabályrendelet némely hiányai pótlásáról. Köztudomású, hogy alig megalkotott egyet, adóalapi szabályzatunk máris revisióra szorúlt. Nem is lehet ezen csodálkozni, mert mint minden törvényalkotásnál, mely nem az életbe, gyakorlatba már átment jogszokásokat szed §§-okba, úgy ezen szabályzat megalkotása idején is jóformán csak az általános elvek voltak megállapíthatók és előre volt látható, hogy életbeléptetése után a gyakorlat számtalan oly részletkérdést vet majd felszínre, melyeknek egyöntetű megoldása elől kitérni egyáltalán nem lehetvén, lehetségessé válik a gyűjtött tapasztalatokból leszűrődő igazságok felismerésével az úgyis revisió alatt levő szabályzatot már az 1912. évben oly. tökéletességgel újra alkotni, hogy az 1914. évben kezdődő segélyezési ciklust illetőleg már az új rendelkezések legyenek minden tekintetben irányadók. Mint az Evang. Őrállóban közzétett több cikkből is kitűnt, sok elégedetlenségre és a segélyezési, ügyekben eljáró összes tényezők közti kölcsönös kellemetlenségre adott okot a segélyek kiosztása körüli eljárás. Az egyetemes adóalap létesítéséről szóló egyet, közgyűlési elvi határozat igen helyesen mondja ki, hogy 1893. évben létesített egyházi alkotmányunkban az adózási viszonyokat szabályozó törvényes rendelkezések már lefektetve vannak és azoknak bármi irányú változtatása, avagy módosítása az állami segély elnyerése és igénybevétele esetében sem lévén szükséges, csupán ama rend és jogszabályok alkotandók : meg, amelyek az állam által nyújtandó segély igénybevételének és felhasználásának előfeltételeit állapítják I meg. Ezen elvi határozaton alapúi az egyet, adóalap | szbr. 5. §. is, mely a segélynyerés jogigényéül az | E. A. szerinti adózásból eredő túlterheltséget állapítja meg. Kérdem azonban: hogy az E. A. életbelépte óta eltelt 16 év alatt hány egyházközség alkotta meg, vagy változtatta át adózási szabályrendeletét az E. A. vonatkozó, s az adóalapi szbr- 5. §-ban is hivatkozott szakaszainak rendelkezéséhez képest? Merem állítani, hogy az E. A.-nak az egyh. adózásra vonatkozó része törvényszerűen végrehajtva máig sincsen; egyházközségeink túlnyomó részének nincsen ilyen törvényszerű, eguházmegyeileg jóváhagyott adózási szabályrendelete, és így legkevésbé sem csodálkozom azon, ha az adóalapi bizottság szigorúbban mértékeli a segélykérvényeket, melyek nagy része a fentemlített okból folyólag csak rosz., vagy öntudatlanúl is félrevezető lehet. Ezen állapot, ha ideiglenesen fennáll is, kell hogy mihamarabb megszüntettessék; minden tényező, a törvényes jogrend érdeke azt kívánja, hogy legalább az új segélyezési ciklusban már csak azon egyházközség nyerhessen segélyt, amely annak törvényes előfeltételével, egyh. alkotmányszerű — egyházmegyei közgyűlés által jóváhagyott — adózási szabályzattal bír, mert csak az ily alapon történt egyh. adókivetésből ismerhető fel minden kétséget kizáró bizonyossággal azon körülmeny, hogy van-e igazságos jogigénye a kérvényező egyházközségnek, avagy nincsen*