Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-03-10 / 11. szám

1910. 95 egyetemes egyház és a négy kerület vagyonának egymás mellett való feltüntetését. Ä mult évi egyetemes gyűlés jegyzőkönyve szerint az egyetemes egyház összes vayyona: 3'339'295 kor. 79 fillér. Ebből letét számla a m. földhitelintézetnél: 1.936,800 kor. Folyó számlán ugyanott: 373 kor. Äz egyesült főv. takarékpénztárnál: 698.457 kor. A bányai kerület összes vagyona: 514.641 kor. 16 fill. Tőkeszámlája 262.251 kor. 84 fill. Túlnyomó részben az egyesült fővárosi takarékpénztárban elhelyezve. Ez összeg: 414.500 kor. Ä Dunáninneni egyházkerület összes vagyona: 487.672 kor. 23 fill., a melyből 161.248 kor. 53 fill, takarékpénztári betétekben. Ä dunántuli kerület tiszta vagyona: 1.627,396 kor. 72 fill. Takarékbetétekben : 185'839 kor. 60 fill. Tiszai kerület összes vagyona: 960"018 kor. 82 fill. Pénzintézeti betétekben 45.524' kor. 29 fill. Mily tekintélyes vagyon, mily jelentékeny forgó tőke ez, hátha hozzá vennők még az egyes egyházak, intézetek stb. vagyonát, okosan, czélszerüen, modernül és legfőbbképen biztosan és észszerűen kezelve, mit lehetne ezzel a vagyonnal egyházunkban és egyházunkkal csinálni ?! Nem régen egy alkalommal a miskolczi Osztrák Magyar Bank egyik tisztviselőjével, egyházunknak buzgó tagjával e kérdésről beszélgetve, helyeselte eszméimet, de hogy meg nem valósulhat, megjegyezte, annak kizárólag mi papok vagyunk az okai. Mert mi protestáns papok ugyan az Igét hirdetjük, azt tartjuk, hogy mindent az Igével lehet elérni, de az Igét rosszul hirdetjük, rosszul alkalmazzuk, mert jobban kellene bele nézni az Ige szent könyvébe, s meglátnók, hogy az Igét a tett, a cselekvés, a teremtés és alkotás tette követte! Ne tessék mosolyogni, e szakértő férfiúnak tökéletes igaza van, — ez a jövő zenéje. De jól tudom Andrássyval én is, hogy még az a juh sem született a világra, a melyiknek beléből húrokat készítenek ezen zenéhez. De majd megszületik. Mindent elölről kell kezdeni . . . Homola István ev. lelkész. Ä püspöki discretionalis jog. Amióta Ő felsége a király kegyelméből és néhai való jó Tisza Kálmán jóvoltából superintendenseink előléptetésben részesültek s a püspöki méltóságra emeltettek, azóta bár lassan — sokak által észre nem vett — mások által talán észre venni nem akart módon, de lépésről-lépésre haladunk az episcopalismus léjtőjén — felfelé. Sajátságos áramlat az egyházunkban, midőn a dernocratismus fejlődési korszakában egyházunk szervezetében a democratismustól — melynek létjogosultságát köszönhette s mely számára az egyházon kivűl álló körök simpathiáját biztosította — mind inkább elhajlik s puritán elveinknek véghetetlen kárára mind nagyobb hajlandósággal kacérkodik a szomszéd r. kath. porta nagyon is átlátszó deszkakerítésén át — az ott való rendszerre! és viszonyokkal. Népünk, a jó nép nem ért a subiimis matézishez, a magasabb egyházi politicához, nem érti, hogy felsőbb egyházi fórumaink mit és miképp határoznak felöle, nem egyszer ellenére, de meg nagyon is távol állván az egyházi felsőbb forumoktól, az ott uralkodó vagy időnként fel-fel bukkanó eszméket, áramlatokat nem irányíthatja s fel nem tartóztathatja. Lelkészi karunk régibb gárdája részben úgylátszik ez új áramlat zászlója alá szegődött, részben a csendes szemlélődés nyugalmas berkeiben húzódik meg. Fiatalabb papi nemzedékünk egyszerűen beleéli magát az adott viszonyokba, hogy úgy mondjam — úszik az árral. Bizonyára alig jut eszébe összehasonlitást tenni a régi jó sl perintendensi és az újabban fejlődésnek indult püspöki hatáskör között, sőt — látva azt, hogy a folyton táguló püspöki hatáskör előtt való főhajtás nem egy esetben hasznot hajtó s előnyös, úgy tesz, mintha az előtte természetes, sőt éppen kedves dolog lenne, hogy t i. a püspök intézkedése minél gyakrabban érvényesüljön . . . Gentry osztályunk — amely világi részről még mindig az egyházi ügyek vezetésének élén áll, de amely a dolgokat — sajnos más tekintetben is, de főképp egyházi tekintetben csak felületesen nézi — pláne örül, hogy végül van egyházi hivatal vagy személy, akit a világ meg „méltóságol" s legalább a püspökünkért nem kell magunkat szégyenlenünk, mint ahogy nem egy kegyesen vállon veregetett „papom"ért, vagy ,,papocská"-ért szégyenlenűnk „kell" magunkat. Hogy aztán mi rejtőzik a méltóság mögött, váljon a régi democratismus-e, mely szerint a püspökség jó munka (I. Timot III. 1), — vagy a minél szélesebb rendelkezési jogot absorbeáló hatalom-e ? azzal nem sokat törődünk, sőt az már magától értetődő dolog, hogy ha már a püspöki hivatal méltóság, legyen annak minél több joga s ebből folyólag minél több hatalma is. Hátra lenne még a városi intelligens elem. Azonban ezt a mindennapi élet gondja, bajai annyira lefogják, hogy egyházi ügyekkel absolute nem foglalkozhatik. Hányszor tapasztaljuk egy-egy esperességi, vagy akár kerületi gyűlésünkön, hogy a helybeíi intelligentia nem jelenik meg a gyűlésen, amelyet pedig az elnökség az ő kedveért tartat éppen azon a bizonyos helyen? Vagy talán más oka is lenne ennek? . . . Félreértések kikerülése végett ki kell jelentenem, hogy a legtávolabbról sincs szándékom most működő püspökeink bármelyikének személyét érinteni. — E sorokat minden irányban tisztán és kizárólag teoraticus elmefuttatásnak kivánom tekinteni . . . Ismétlem nem személyekről van szó — sőt amennyiben a személy a hivataltól el nem választható