Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-02-24 / 9. szám
1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ a polgári és politikai jogok gyakorlására való képesség a hitvallástól teljesen független /" Ezeket az idézett törvényeket a magyar alkotmányos koronás királyok erősítették meg azon záradékkal, hogy azokat úgy ők magok megtartani, mint másokkal is megtartatni fogják! Méltóztassanak elgondolni, hogy mekííora vakmerőség és elbizakodottság kell ahoz, hogy magyar állami javadalmakat élvező s a királynak hűséget esküvő főpap, vagij bárki más így merészeljen a királyilag szentesített törvények ellen beszélni. Micsoda zűrzavar lehet egy olyan felszentelt főben, mely „bántó sérelmet és provokálást" lát abban, ha az alkotmányos király a törvény értelmében helyesen és jogosan jár el. Az illető főpap „magától értetődő dolognak vette, hogy a mindenkori kultusminister más, mint kath. ember nem lehet.' 1 1 Ezt olvasva, valóban azt kérdezhetjük: hol van itt a jognak, a törvénynek és az igazságnak köteles tisztelete? Hol az emberbaráti és Krisztusi érzelem és a kereszténységnek igaz szelleme? Bizony, bizony, ezer szerencse Magyarországra nézve, hogy a jókedélyű és romlatlan lelkű kath. nép és a hazafias, törvénytisztelő kath. világi értelmiség bölcsebb, okosabb, türelmesebb és vallásosabb, mint némely főpapjai. Valódi szerencse, hogy a nép józan esze nem hagyja magát megzavartatni és midőn a saját vallásos meggyőződéséhez híven ragaszkodik, ugyanakkor tiszteletben tartja más vallású polgártársainak szabad meggyőződését. Ez a nép tudja, hogy az Úristen nem személyválogató; nern egyes papok, hanem az egész emberiség javát akarja előmozditani. Meg vagyok róla győződve, hogy Nyíregyházának vegyes vallású felvilágosodott népe nem „eretnekeket," hanem egyenjogú testvéreket lát polgártársaiban. S nem helyesli, hogy főpapjai még ma is esküvel kötelezik magokat a pápának, hogy lehetőleg üldözni fogják az eretnekeket és szakadárokat! Fájdalom, hogy hazánkban nemcsak a római főpapok, hanem a világi főurak között is akadnak a haladó világtól elmaradt türelmetlen emberek, akik a jogegyenlőség és viszonosság elveinek hallatára összeborzadnak és középkori előjogokat követelnek a kath. egyház részére. Ezek között is akadt egy, aki a fők rendiházban hirdette azt a hamis tant, hogy „a kath. egyháznak egészen más helyzete van, mint akármely más egyháznak bárhol Európában!" Aki — u. m. — a magyar viszonyokat ismeri, az tudja, hogy Őfelsége kiváltságos jogokkal lett felruházva a kath. egyház körül s ezeket Őfelsége tényleg gyakorolja is. Ez alatt azt a királyi főkegyúri jogot érti, melyet állítólag még Szent István nyert II. Sylvester pápától, melyről gyermek korunkban mi mindnyájan tanultunk valamit. Azonban a szabad kutatás elvénél fogva, a történelmi részrehajlatlan kritika már kiderítette, hogy ez nem egyébb, mint a tudatlan és vakbuzgó királyok félrevezetésére készített papi koholmány! Nem csupán mi, állandóan sértegetett „eretnek* protestánsok, hanem a legjelesebb római igazhitű katholikus történetírók is tisztában vannak ennek a nagyszabású irodalmi csalásnak természetével — és célzatával. Hogy ezt világossá tehessem t. hallgatóim előtt, kénytelen vagyok visszamenni egész II. Sylvester pápa és István királyunk koráig. Kérem ehez szíves figyelmüket és türelmüket. , * * * Emlékezzünk csak vissza arra a történelmi tényre, hogy mikor a magyarok elfogadták a ker. vallást, már akkor a kereszténység ezer éves intézmény volt. Egyfelől nagy áldást terjesztett a nép mívelődése körül, de más felől a pápaság romlottsága oly fokra nőtt, hogy a X-ik századot méltán nevezték el seculum obscurumnak, a pápai udvart pedig kéjhölgyek uralmának. Az első magyar király nagy> probléma megoldása előtt állott, midőn nemzetét a keresztény népek sorába kívánta felvétetni. Elődei, kik nyelvi tekintetben különféle népeket hódítottak meg, már a pusztaszeri hét törzs-nemzetség által kötött szerződés miatt sem voltak képesek egységes államot teremteni. Látnia kellett, hogy a keresztény népek s ezek között különösen a németek hatalma nőttön nőtt. Ez azt a meggyőződést érlelte meg benne, hogy az ő országa is csak ugy tarthatja fel magát, ha belép a kereszténység szövetségébe és megszünteti a nemzetségi törzsszervezetben rejlő veszedelmet. Érezte, hogy a jövő biztosítása szempontjából európaivá kell tenni nemzetét. Soknyelvű alattvalóinak egy része vallásilag a keleti ker. egyházhoz tartozott, mig ő a nyugoti egyházhoz vonzódott. A nép nagyobb része pedig még a pogánysághoz szított. Az egész ország népességének érdekében állott, hogy fejedelme a tényleg fenálló európai viszonyokhoz alkalmazkodjék és inkább közeledjék a kereszténység élén álló római pápához, mint a német hatalmas császárokhoz, akiket a magyarok éppen oly természetes ellenségeiknek tartottak, mint a római pápák. Ez a körülmény kiválóan kedvezett István törekvéseinek. Tudta, hogy a római pápák már régóta küzdenek a német császárokkal a főhatalomért. S ebből helyesen következtette, hogy II. Sylvester pápa készséggel fogadná, ha a fiatal magyar nemzet bizalma feléje fordúlna. Hiszen a német uralommal szemben a pápának és a magyar királynak érdekei összetalálkoztak. Mikór tehát István arra határozta el magát, hogy a királyi cimet felveszi, — érezte, hogy azt csak vagy a római császártól, vagy a római pápától nyerheti el; mert azon időben ezek osztogatták a koronákat — természetesen hűbéri kötelezettség mellett. Ezt a kötelezettséget István a némettel szemben ki akarta kerülni. S igy nem volt egyébb választása, mint hogy a királyi investitura jelvényét, a koronát a római pápától kérje. Ezt aztán, mikor az ország népe már az ő fejedelmi parancsai folytán felvette a keresztény vallást, küldöttség élén egy Astrik nevü szerzetes eszközölte ki. A pápa szívesen megerősítette Istvánnak a kereszténység érdekében eddig tett intézkedéseit. Koronát küldött neki s ezzel beiktatta a független keresztény királyok sorába. De arról a II. Szilveszterféle bulláról, melynek hamis tartalma minden történelmi tankönyvben olvasható, szó sem volt. Erről egész a reformatióig soha senki nem beszélt. Ez egyszerű hamisítvány, illetőleg papi koholmány a XVII. századból. Mielőtt ezt elmondanám, szabadjon legalább megemlitenem, hogy az állam és egyház közötti hatalmi kérdés már akkor egész Európára nézve el volt döntve egy előbbeni hasonló nagy papi csalás, az úgynevezett Álizidor-féle gyűjtemény által. Ezt az állapotot, mely szerint az egyházi hatalom felette áll minden I világi hatalomnak, Szt. István már készen találta.
