Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-02-17 / 8. szám

VI. év. Nyíregyháza, 1910. február 17. 8. szám. // E7AMELIKUS OEALLO EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik hetenkint egy íven. Kéziratokat, előfizetési dijakat, hirdetések szövegét és diját a szerkesztő-kiadó címére kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ-KIADÓ: GEDULY HENRIK evang. lelkész, NYÍREGYHÁZA. Ä lap ára: Egész évre 12 K Félévre 6 K Negyedévre 3 K Egyes szám ára 40 fillér. * Hirdetés ára oldalanként 40 korona. TARTALOM-JEGYZEK : Vezércikk : Nyitott templomok! Belokórszlcy Gábor. — Rz egyetemes „Utasítás"-ról. Hürény Lajos — Elhallgatták. Szekej András. — Ádó segély és annak felosztása — Kocát* István. — Tárca. Ä gyülekezet és a theologia. JJr. Ammundsen Valdemar. — Belelet. — Pályázatok. — Hirdetések. Nyitott templomok! Amidőn 1874-ben dr. Szeberényi Gusztáv érdemes püspököt canoníca visitationális útjában a bácsi egyházmegyében elkísértem, nem egyszer hallottam tőle azt a megjegyzést: „Barátom, sok a nagy és díszes templom, mely sok költséggel épült, de még több és nagyobb a szegénység és nyomorúság a paplakon és annál kevesebb az élő hit az egyházakban!" Hát bizony ez úgy van. S a díszes templomokba leginkább csak koldusnép jár s ha ruhája nem is, de szíve, de lelke, de hite: koldusszegény ! S csak elvétve ha akad oly szív, mely még hinni s az áhítat szárrtyain Istenéhez emelkedni tud. Minek hát a sok és díszes templom, amikor az igazi vallásosság az általa vetett árnyékban elcsenevész ? Minek . . . ? Midőn ezen áldott emlékű püspök behunyta szemét, s közelről és távolból egybegyülekeztünk, hogy pormaradványait utolsó utjukra elkísérjük, — lelkembe ma is mélységesérzelmeketkeltő jelenetnek valék szemtanuja. Zelenka Pállal, a tiszakerület érdemes püspökével siettem korán reggel az Úr házába, melyben a boldogult ravatalon feküdt, midőn a templom közepén Zelenka elvált tőlem s az oltár elé lépve, letérdelt s vagy tíz percig csendes imába merült. Önkéntelenül melléje térdeltem s mélységes áhítat hatotta át az én lelkemet is. Suggestiv erővel hatott rám a püspök csendes, szónélküli imája elhunyt tiszttársa felett, melynek tanuja csak én valék s a nagy Isten az égben. De ez nemcsak meghatott, de oly gondolatokat is ébresztett bennem, melyeknek súlya alól hazatértem után sem birtam szabadulni. S e gondolatokkal foglalkozva vitt egyszer reggel utam ép az újonnan épült nazarénus imaház mellett el. Ä ház előtt egy öreg magában töprengő napszámost vettem észre, kiben egy „újhitü" embert felismertem. Kérdem tőle: „Kedves Atyámfia, mikor szentelik fel ezt a kedves kis imaházat ?" „Megszentelte az Úr Isten a szíveket, melyek őt itt imádják, nincs arra szükség, hogy-e rozoga épület is beszenteltessék !" Akárki ajkáról jő, élő hitből buzgó válasz ez. Ily hit érthetővé teszi, hogy a németországi közösségi mozgalom, melynek történetével s lényegével ép akkortájt foglalkoztam, miiy közvetlenséggel ragadja magával a lelkeket s istentiszteleteiknél, melyeket egyszerű termekben rendeznek, az áhítat nagyobb, a hitélet élénkebb s buzgalmuk megszenteltebb, mint a nagy költséggel épült templomokban. Ezen körben mozogván gondolataim, minthogy ép templomavatási funkcióra kellvén készülnöm, avatási beszédemben ki akartam fejteni azt a gondolatot, hogy jönnie kell s jönni is fog oly kor, a midőn az emberek nem kézzel emelt templomokban fogják imádni az Istent, mert saját szívük lesz Isten templomává. Mint az imádás helye az ember bensősége lép a külső templom helyére, még pedig az Isten szent Lelke által megragadott, megszentelt és újjászületett bensőség, melyben Istent hitben, lélekben és igazságban" imádandják. S az istentisztelet nem lesz egy puszta cselekedet, mely rendszeresen visszatér, hanem felfogja ölelni a megváltott emberiség, az Istenfiak egész életét. De kopogtak az ajtón s belép egy úri ember, kin azonnal észre lehetett venni, hogy útról jött idegen. Úgy is volt. Azon vonatot, melylyel jött, az állomás közelében szerencsétlenség érte, az egyik kocsi ten-