Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-02-10 / 7. szám
1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ • 49 Válaszúi egy theol. tanárvizsg. szakdolgozat bírálatának kritikájára. Az „Ev. Őrálló" f. évi 5-ik számában „Dunántúli" aláírással megjelent cikkre a következőkben válaszolok : Draskóczy Lajos gyakorlati theol. tanárvizsgálati szakdolgozatát a tudományos irodalmi színvonal emelése céljából e lapok hasábjain bírálat tárgyává tettem. Azt mondottam róla, hogy sem nem eredeti, sem nem önálló, hanem magyarul irt német munka, vagy legfeljebb nemzetközi munka mai napig is légmentesen elzárva a kritikától. Bírálatomra „Dunántúli" védelmébe vette ezt a nyomtatott szakdolgozatot s nem „kritikám módjához", hanem — úgy látszott — az ügy érdeméhez akart hozzászólani. Második közleményében azonban már arra az álláspontra helyezkedik, hogy neki semmi más célja nem volt, mint „kritikám módja" ellen felszólalni. Miután két közleményének ezek szerint eltérő alaphangja kétségben hagy az iránt, mi hát „Dunántúli'' úrnak a szakdolgozatra vonatkozólag nyilvánított vádjaim érdemére nézve az álláspontja, ennélfogva annak kijelentésével, hogy biráló módszerem méltatása egyfelől az ügy érdemére nem tartozik, másfelől elsősorban az „Őrálló" érdemes szerkesztőjének feladata: tisztelettel felkérem a „Dunántúli" név alatt kritikai módszeremet és ízlésemet biráló szerzőt arra, legyen szíves a fölmerült ügy érdemére nézve nyilatkozni, hogy 1. tagadja-e azon eddig még inkább csak általánosságban, részleges bizonyító adatok feltűntetése nélkül emelt vádamat, miszerint Draskóczy Lajos tanárvizsg szakdolgozatának kitűzött címét önkényesen megváltoztatta, vagyis hogy más anyagot felölelő cimet adott művének, mint amilyen anyagot a kitűzött tétel figyelembevételével feldolgoznia kellett volna ? 2. tagadja-e „Dunántúli" azt a vádamat, hogy Draskóczy Lajos tanárvizsgálati szakdolgozata az eredetiség és önállóság teljes híján'van és hogy névszerint Nebe és Rothe német írók rokon tárgyú műveiből van túlnyomó részében egybeállítva? Mihelyt „Dunántúli" erre a — hiszem eléggé világosan és határozottan föltett — kérdéseimre válaszol, fokozott mértékben kötelességemnek fogom tartani, hogy a nyert válaszhoz képest olvasó közönségünket vádam alaposságáról részletes bizonyítékokkal, sőt párhuzamos szemelvényekkel meggyőzzem. Most már nemcsak a theol. tanárképzés és egyházi irodalmunk ügye iránti szeretetem, hanem a „Dunántúli" részéről írói reputatióm ellen intézett új támadás, nemkülönben az a szempont is indít erre, hogy kritikám módjának megtámadása a közfigyelmet a jőkérdésről, nevezetesen Draskóczy Lajos tanárvizsg. szakdolgozatának tárgyilagos bírálatától valahogy el ne terelje. Szepesi.*) *) A pro et contra kritikus urak úgy hisszük — nem kifogásolhatják a szerkesztőségnek eleddig mindkettőjükkel szemben egyforma mértékben tanúsított türelmét, meg fogják tehát bocsátani, ha azt az alázatos kérést intézzük hozzájuk, hogy — amennyiben továbbra is vitatni kívánják e szorosan vett theologiai tudományos kérdést, amire nézve mi, nem lévén sűrűbb időközben megjelenő theologiai szakfolyóiratunk, készségesen engedjük át továbbra is lapunk hasábjait: méltóztassanak minden személyi vonatkozástól és kölcsönös érzékenykedéstől, főleg pedig a rabies theologicától menten szorosan a kitűzött tárgy tudományos fejtegetésénél megállapodni. Előre is kijelentjük, hogy a vitában egyszer „Dunántúli" s azután — utoljára — „Szepesi" urat fogja illetni a szó. Akkor azután a magunk részéről befejezzük a polémiát, mert sem a vita elmérgesedését, sem azt nem engedhetjük meg, hogy egy közismert név hordozója oly vita gyúpontjába állíttassék, amely akár az ő kétségtelenül meglevő értékének túlzott lekicsinylésére, akár — szorosan a felvetett kérdéssel összefüggőleg — túlzott felmagasztalására volna alkalmas. Az „Evang. Örálló l t szerkesztősége. T Ä R C Ä. Ä gyülekezet és a theologia. Irta: Dr. ÄMMUNDSEN VALDEMÄR, koppenhágai theologiai tanár. Engedélyezett fordítás, jelenleg a theologiának nincs valami irigylésre méltó helyzeie. Szélesebb körben a tulajdonképeni theologiai érdeklődés nagyon csekély. Az a közönség, amelynél meg van az előfeltétel arra nézve, hogy a népszerű theologiából meríthessen, inkább csak az épületes irodalom iránt érdeklődik, nagyrészt meg az egyházi polémiákat olvassa, melyek pedig épen a theologia legsötétebb részeit mutatják a közönségnek. Vannak lelkészek is, kik nem igen mennek tovább. És ez utóbbi körülménynek az az oka, hogy a jelenkori dán lelkészeknek sokkal több a hivatalos teendőjük, mint a régieknek. Reájuk nézve a theologiával való foglalkozás nem szükségérzet, hanem inkább luxus, vagy fölös jócselekedet. Ha a theologiai tanúlmány szükséges lenne egyéniségük fejlesztésére, igehirdetésük mélyítésére és a lelkipásztorkodásra — úgy bizonyára tudnának maguknak időt szakítani az olvasásra. De a különféle egyházi körök a theologiát illetőleg nem maradnak pusztán a közönyösségnél. Szinte divattá lett rugdosni a theologiát, olyan sport az, melyhez nem nagy bátorság kell, nem is nagy férfiasság. Egyúttal azt halljuk, hogy a theologia száraz, nagyzó, uralkodni vágyó, német szobatudomány, a valóságos életet a népben, az egyházban nem ismeri és teljesen terméketlen is. Minden életet megfojt azáltal, hogy azt paragrafusokba szorítja. A bibliát apró darabokra vagdossa, az emberben felkölti a kételyt és megtölti elménket kritikával s nem szól arról, amit a dán keresztényeknek szívükön kell viselniök. Megfordítva meg sok theologus irtózik a közönségtől és azoktól a papoktól, kik theologiai tekintetben olyanok, mint a laikusok. De azért hazánkban csak nagyon csekély részben található fel az a hangulat, mely a német liberális körökben általános, kik sokszor az egyházat ellenséges hatalomnak tekintik. Vannak bizonyára sokan egyházunkban, kik személyiségükben egyesítik a theologiát és a gyülekezeti
