Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-01-01 / 1. szám

a legteljesebb bizalommal ajánljuk minden hittestvérünk atyafiságos jóindulatába. Nyíregyháza, 1910. jan. 1. Az „Evangélikus Őrálló" szerkesztősége és kiadóhivatala. Helyettes elégtétel, A „Pesti Hírlap" 1909. évi 293-ik számában ezeket olvastuk: »E második hir mellett igazán üditőleg hat az a harmadik, mely mindenesetre a legfontosabb s mely épen jókor érkezett, hogy a jelen sötét állapotai közepette legalább viiágosabbnak lássuk a jövőt. A főváros közoktatásügyi szakbizottsága elhatározta, hogy kebelében ezentúl nem foglalhat helyet pap. Mi e hírben, mely a papi elemet a főváros közoktatásügyi szakbizottságából kirekeszti, halvány körvonalait látjuk egy majdani hatalmasabb szétválasztásnak, mely, az államot és egyházat a maga külön utaira bocsátva, nálunk is megfogja érlelni az ideát, mely Európa nyugatán s Amerikában, de meg japánban is, ma már valóság: a vallás minden ember magánügye. Majd ugyanazon lap egy másik helyén ezt olvassuk: Papok, tanítók kizárva. A főváros törvényhatósági bizottsága szerdán délután alakitja meg választás utján a szakbizottságokat. A választást kerületközi értekezlet előzte meg. Az értekezleten kimondták, hogy a közoktatásügyi bizottságba papot, tanitót, iejazgatótanitót nem választana < többé. A papokra nézve az indokolás az, hogy az iskolákban a liberális szellemnek kell dominálni és a tanulókat a hazafiságtól eltekintve elsősorban szellemi meg fizikai nevelésben ! kell részesíteni, a papok pedig — bármily felekeze- J tüek legyenek is — azt akarják, hogy a tanításnál és nevelésnél a felekezeti kérdés, a vallási oktatás legyen a döntő tényező. Ezt pedig nem hajlandók a jövőben is tűrni. Őszintén megvallva, mód nélkül csodálkozunk e határozaton és hajlandók vagyunk azt annak a magas színvonalnak a sérelmére magyarázni, a melyen eddig a főváros, az ország első intelligencziáju városa minden testületét képzeltük. Mert mi az igaz intelligencziától elválaszthatatlannak tartunk két tulajdonságot: a helyes disztinkeziót és az igazságos Ítéletet. Mindkettőnek egyenes sérelmét látjuk a hivatkozott határozatban, a mely ellen — ha senki fel nem emelte szavát, mint az igazságossággal és a tárgyi igazsággal merev ellentétben álló ellen legalább mi emeljük fel szerény tiltakozó szavunkat, hogy nyomtalanul ne tűnjék el a mult aktái között e határozat, melyet a minden vallást és minden papságot barátságtalanul megítélő vallástalan napi sajtó máris úgy üdvözöl, mint az állam és egyház teljes szétválasztásának, — és természetesen a felekezetnélküli népoktatásnak első szerény zsengéjét. És épen itt látjuk megsértve a helyes distinkezió elvét, a melynél fogva a népmüvelés, népoktatás körül teljesített szolgálatok megítélésében nem tesznek külömbséget a klerikalismus és a Protestantismus között, általánosítanak ott, a hol csak specialis bűnökről van szó, az egyetemes népoktatás elvének elégtételt szereznek azoknak büntetésével, a kik nem voltak annak soha semmiféle tekintetben hátráltatói, annál kevésbbé ellenségei: a protestáns egyházakkal és azok papságával szemben. Két eset lehetséges. Vagy nem ismerik a főváros sorsának intézői a reformátio hervadhatatlan érdemeit épen a népoktatás, népmüvelés előmozdítása körül, — nincsen fogalmuk róla, hogy épen ebben a mi drága magyar hazánkban mily hasonlíthatatlan szolgálatokat tett a két protestáns egyház a hazai közművelődésnek — és akkor ez igazságtalan határozat létrehozatalában bűnösök a főváros protestáns vallású bizottsági tagjai is, a kiknek fel kellett volna világosítaniok a többieket, hogy e határozat igazságtalanul sújt olyanokat is, a kik épen protestáns papihivatásuknál fogva született szószólói és védelmezői a népmüvelés legszentebb érdekeinek, — vagy ismerték a protestáns egyházak és papság e kérdésben vallott álláspontját és elég gyávák voltak ahoz, hogy a klerikálismustól való féltökben inkább erkölcsi autodafét rendeztek a protestáns papságnak is, semminthogy a protestáns papokat méltán megillető kivételes bánásmód miatt magukra vonják a klerikálismus engesztelhetetlen gyűlöletét. Nos mi cseppet sem tudunk lelkesedni e határozat egyetemes eszményiségeért. Nem merték sújtani az igazi bűnösöket, a kik némely kongregaczionista vagy a klerikalismus hatalma előtt meghunyászkodó községi iskolai igazgató tudtával becsempészték a pápista oltárokat a fővárosi községi iskolák hittani termeibe, nem mertek nyiltan fellépni azok ellen, a kiknek minden törekvése már a népiskolai növendékeknél is a felekezeti elfogultság és gyűlölség szítása, s azért a helyes distinkezió és az igazságos ítélet megkerülésével inkább általánosítottak és kizárták a bizottságból annak első sorban hivatott tagjait, a protestáns egyházak lelkészeit is.