Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-01-01 / 1. szám

1910. 3 Ez a helyettes elégtétel elmélete, a melyet azonban ez alkalommal nagyon dicstelenül alkalmazott hazánk szépséges fővárosa. Mi pedig valósággal a sors iróniájának tartjuk e határozatot, a mely bizonyos jogos igények elérésétől üti el itt is azt az egyházat, a melyet a hazai kulturviszonyok mai kifejlesztésében végzett munka terén — még az államot is beleszámítva egész az 1848-as törvényhozásig — minden tényezők sorában első helyen illetne meg a tisztelet és elismerés adója. Jó volna már egy kissé félretenni a protestáns szerénységet és megismertetni az összes illetékes tényezőkkel és körökkel azt a nagy külömbséget, a mely a hazai kultura előmozdítása körül protestáns és nem protestáns egyházak között fennáll. Ideje volna már annak, hogy az irodalom terén is oly alkotással lépnénk a nagy világ elé, a mely ezzel a kérdéssel ex asse, kezdettől máig, való tények, letagadhatlan statisztikai adatok alapján foglalkoznék és beigazolná úgy a tudományos világ, mint a nagy közönség előtt, hogy ha van ebben a hazában egyház, a mely a nemzettől és minden tényezőtől joggal elvárhatja az őszinte elismerés és ha kell — a kivételes elbánás jutalmát, — akkor az épen a hazai protestáns egyház. Vajha ez az új esztendő e téren is örvendetes fordulatot hozna magával G. H. Visszhang az «Ev. Őrálló» f. é. 51-dik számában «m» aláirássa' megjeleni az «h. A. revíziójához» cimii közleményreA cikkíró fején találta a szöget s az „E. A." 255-dik és 58-dik §-nak módosítását, megváltoztatását nem kívánja, nem ajánlja ok nélkül. A gyakorlati élet e §§-ok sürgős megváltoztatására sok okot szolgáltat majdnem minden egyházban s ha igazságosak akarunk lenni, s ha egyházaink fenmaradását, helyes kormányzását és igazgatását biztosítani akarjuk és óhajtjuk, ugy az idézett §§-ok sürgős módosítása elől elzárkóznunk nem szabad. Bizonyos, hogy a megelőző évben a hívekre kivetett egyházadóból, egyik-másik egyházban kisebbnagyobb összeg gyakran behajthatatlan marad, leginkább az egyháztagok váratlan elszegényedése, elköltözése vagy elhalálozása miatt. Egyházamban volt több eset arra, hogy «E. A.» 8-dik §-sa alapján az államhatalom segélye sem vezetett teljesen kielégítő eredményre, mert az illetők egyik-másikának lefoglalható vagyona nem volt. Ä célt tehát nem, de igen is, elértük ezzel azt, hogy az illetőket elkeserítettük s egyházunktól való elszakadásra ingereltük. Ilyen esetekben, hogy az illető egyházak bevételei és kiadásai között lévő egyensúly meg ne zavartassék, szerintem legcélszerűbb volna, a megelőző évben kivetett, de a következő évben behajthatatlanná vált egyházi évi járandóságokat az illető egyházpénztáraknak az államsegélyből pótolni, Könyörülő felebaráti szeretetnek a munkája volna ez, mely mellett az illetőkben az egyházszeretet hatványoztatnék, az egyház meg fizetni képtelen tagjaiért nem volna kénytelen évről-évre kárt szenvedni. Teljesen osztom tovább a cikkírónak azon indítványát, hogy mi az egyházadót ne vessük ki a mult évi, hanem a f. évi államíadó alapján, mert igaza van, amikor azt állítja, hogy mi költségvetéseinket amúgy is csak minden évi Jan. vagy Februáriusban készítjük, amikor már erre az évre az állami adók ki vannak vetve. — Harmincnégy évi lelkészkedésem alatt sokszor meggyőződtem arról, hogy csakugyan felette hasznos és kívánatos volna ugy a lelkész, valamint az egyházfelügyelő munkakörőt (eltekintve az ikerelnökségtől) külön-külön, világosan és szabatosan kijelölni, meghatározni, mert az mégsem igazságos dolog, hogy az «E. A.» 58-dik §-nak intézkedése dacára, sok egyházban, minden legkisebb anyagi ügy csak a lelkész fejét érintse, csak a lelkész vállait nyomja, csak neki szerezzen gondot és kellemetlenséget s a felettes hatóság minden az egyházi téren a lelkész — tudtán és akaratán kivül — előforduló legkisebb hibáét csak a szegény lelkészt dorgálhassa, csak azért, mert ő fizetve van s mert ott nem hagyhatja a hivatalát olyan könynyen, mint a felügyelő. A lelkész ma legtöbb helyen iskolaszék elnök is s ha vezetésére 6 iskola van bizva, mint reám is, ugy az a lelkész, a speciális lelkészi teendők mellett, bizony busásan el van foglalva az iskolaügyekkel is s így csak méltányos dolog volna őt legalább az anyagi ügyekkel való megterheltetéstől megkímélni. Megengedem, hogy vannak ügybuzgó tevékeny, lelkes s az egyház kormányzásában a lellkésszel szívesen és igazságosan osztozkodó egyházfelügyelőink. Ezek előtt én kalapot emelek. De vannakmegint olyan felügyelőink is, a kiknek Magyon szükség se volna ismerniük munkakörüket, kötelességeiket egyenként és részletesen, tudniok azt, hogy az ő munkakörükbe tartozó teendők elmulasztásáért, hibájáért csak ők magok lesznek megdorgálhalók s felelőségre vonhatók. A felügyelői intézmény elen nekem különben kifogásom nincsen, sőt meg vagyok róla győződve, hogy ha ezen intézménynek is külön s szabatosan is meg volna határozva az ő munkaköre, akkor az sokkal nagyobb hasznára volna egyházainknak, mint eddig volt. Készségesen hozzájárulok tehát ezennel emiitett cikkíró azon kérelméhez: „Mentsék fel a lelkészt az egyház anyagi ügyeinek gondozásától, utalják át ezeket teljesen a felügyelő hatáskörébe s ez feleljen a közgyűlésen 1" Bartal Andor ev. leik. B E L É L E T. Egyházmegyei felügyelő választás. A sárosi ág. h. ev, egyházmegyének érdemdús felügyelője, Bánó Árpád a nyári közgyűlésen lemondott. E nagyfontos-