Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-01-27 / 5. szám

32 EVÄNGELIKUS ŐRÁLLÓ 1910. gés,melyben egyházunk a számtalan különböző í czimen az államtól húzott segélyek által az I állammal jutott, az egyház összeségére és különösen fizetett tisztviselőtől a legsúlyosabb veszedelmet rejt magában. A ki fizet, az parancsol; tessék ennek következményeit a gyakorlati életben elképzelni ! Tartson az ex-lex hónapokon, csak egy éven keresztül s a kormány ne tegye meg azt a szívességet, hogy járulékainkat kiutalná, összeroppan, összedűl egyházunk a maga legfontosabb intézményeiben. Kolonics, Karaffa s a többi vérünket szívó kegyetlen ellenségünk oly pusztítást nem idézett elő egyházunkban, mint a milyet egy ellenséges indulatu ex-lex állapot előidézhet. Ily kétes sorsban, ily bizonytalan állapotban a józan ész diktálja, saját létérdekünk parancsolja: egyházunkat tovább nem hagyhatjuk. A magyar történelmet ismerjük ; a küzdelem, harcz, mely 400 év óta tart, még nincs befejezve; érdekes, tanulságos fordulatokban, változatokban tovább folyik. Vigyázzunk, legyünk okosak és óvatosak, nehogy a mit 400 éven át a börtön, máglya és gályarabság megdönteni nem tudott, azt könnyen észrevétlenül, megcsalatva megdöntse és tönkre tegye Páris almája, az ajándékot, jutalmat kínáló trójai fa ló! Tényleg legyen azért a mostani ex-lex mementó mindnyájunkra, de legelső sorban egyházi legfelsőbb vezető köreinkre nézve s vonjuk el belőle mindnyájan a tanulságot, hogy vagy megélünk a magunk erejéből, vagy pedig kivívjuk a 48. XX. becsületes végrehajtását és egyházaink állami támogatásának intézményes, dotáczió szerű biztosítását. De e kettő között választanunk kell, mert tertium non datur! Homola István ev. lelkész. Az egyetemes adóalapi segélyosztás módjáról. Az E. Ö. ez évi 4. számában figyelemmel olvasván Lombos Alfréd testvérnek az egyetemes adóalap ellen, az egyetemes közgyűlés óta súlyban és keserűségben megnövekedett panaszát, ez arra indított, hogy az adóalapi segélyezés módjára nézve, az utóbbi időben szerzett tapasztalataim folytán támadt gondolatomat közérdekből röviden megismertessem. Előbb azonban rá kell mutatnom Lombos Alfréd testvérnek különben igen lelkes s igen elismerésreméltó buzgalma közben nyilvánuló azon téves felfogására, mintha az adóalapisegély tulajdonos élvezői az egyházközségek vagy missiók lennének. Nem. Az egyházközségek és missiók e tekintetben csak mintegy közvetítők; ellenben a tulajdonos élvezők — az egyházközségi adózó tagok — mint ezt világosan igy rendeli el a 3 milliós államsegélyt engedélyező min. leirat. Ebből pedig az következik, hogy ha p. o. Zombor kapna is 1000 kor. adóalapi segélyt, ezt a hívek egyházi adójának csökkentésére kellene fordítania; minélfogva a missió' háztartás súlyos volta csak abban az esetben könnyebbednék meg, ha az egyházközségi tagok egy része vagy talán mindnyájan megfelelő módon odaajándékoznák az őket illető segélyt Igy állván pedig a dolog, alaptalanul vádolja Lombos testvér az egyetemes közgyűlést, amiért nem volt hajlandó a missiókat kivételes előnyben részesíteni. Ha a közgyűlés ezt megtette volna, akkor különbséget tesz a missiói és más egyházközségi tagok közt, már pedig ez esetben köteles volt mindenikre nézve egyenlő mértéket alkalmaznia. Hanem teljes igazsága van a testvérnek abban, hogy az adóalapi segélyezés módja nem maradhat az eddigi. Mert az eddigi módszer nélkülözi az okszerűen előre meghatározott biztos alapot; mert az adóalap rendeltetésével ellenkezve annyi egyházközséget kizár a segélyélvezettől, a mennyinek kizárása nem jogos és nem indokolt; s mert e módszer a gyakorlatban, amint azt most uiär mindenki tudja és látja, nagy egyenlőtlenségeket s visszásságokat szült. Ez arra indított, hogy mint a zsinati háztartási albizottság egyik tagja, az egyházközségi adózási rendszer reformja mellett, javaslatot tegyek az adóalapi segélyezés módjára nézve. Javaslatom vezérgondolata, hogy mindenekelőtt meg kell határozni azt a minimalis adó-mértéket, melyet az egyház minden egyes evang. adóköteles egyházközségi tagtól méltán megkövetelhet, mint legkisebb egyházközségi adót. Ilyenül kínálkozik a református egyház utolsó zsinata által megállapított adó-kulcs, mely szerint az egyházi adó kétféle u. m. személyi és vagyoni adó, még pedig a következőképen kivetve: a.) Személyi adó a semmi állami adót nem fizető egyházközségi tagoké 2 kor., a 1—10 kor. állami adót fizetőké 3 kor., a 11—20 kor. állami adót fizetőké 6 kor., az 51—100 kor. állami adót fizetőké 8 kor., az 101-200 kor. állami adót fizetőké 12 kor., a 201 -500 kor. állami adót fizetőké 16 kor., az 501 — 1000 kor. állami adót fizetőké 20 kor., 1000 koronán felül minden megkezdett 500 kor. állami adó után 1 kor. és b.) vagyoni adó, mely az állami adó után ennek magasságára való tekintet nélkül lu százalék. Indokolt e minimális adómérték azért is, mert ezzel mélyebbre és szélesebb körre szállhatunk le (némely missióig is) s a legtöbb egyházközségre nézve nyitunk kilátást az adóalapi segélyre. E minimalis adó-mérték alkalmazásával kell minimális adó-kimutatást készítenie a folyamodó egyházközségnek. E mellett kimondandó lenne, e kimutatásból valamely adóköteles egyházközségi tagnak kihagyásáért vagy állami adóösszegének, félrevezetés czéljából való megváltoztatásáért, az egyházközség lelkésze és felügyelője, rendbírság terhe alatt felelősek. A minimális adó-kimutatása ellenében az egyházközség kimutatná a tényleges adókivetését, pénzértékre