Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-08-04 / 32. szám
1910. EVANGELIKÜS ŐRÁLLÓ 287 károlyi lelkész helye nyugdíjba lépése folytán — most van betöltés alatt; - Nagyvárad felügyelője Korbély József kultúrmérnök lett. Az adakozások híveink áldozatkészségének fényes bizonyságául szolgálnak. Számos egyház épít, köztük Nyíregyháza uj paplakot és egyúttal templomát belülről rendbehozza, annak művészi kifestésével, uj orgona felállításával stb. Ä lelkészek pásztori munkássága, a felügyelői és tanítói kar kötelességtudása kívánni valót nem hagy fenn. Nagyobb számú reversálís áttérés folytán előálhatott veszteség nem mutatkozik. A közgyűlés megnyugvással fogadta a kimerítő jelentést. A kerületi közgyűlésre szavazati joggal Balla Jenő és dr. Eisert István világiak, Paulik János és Dómján Elek lelkészek, tanácskozási joggal pedig Prihradny Kálmán, Thurner Albert, Csengery Kálmán, Leffler Sámuel, Dr. Honéczy Géza stb. küldettek ki, mig az egyházmegye tanítóképviselőjelöltje Kubacska István. A számvevőszék javaslatait az újjáalakulás tárgyában elfogadták, a lemondott Révész János elnöknek jegyzőkönyvileg szavaztak köszönetet. A nagybocskói ref. lelkésznek a felsővisói evang. hívekre kivetett egyházi adó ügyében beadott felebbezését illetéktelenség címén visszautasították. A liptói egyházmegye tiltakozásra hívja fel a tiszavidéki egyházmegyét a vallás és közoktatásügyi miniszter ama rendelete ellen, miszerint a vallás tananyagát a felsőbb osztályokban magyarul is tárggalják. A gyűlés kimondja, hogy a miniszter rendelete ellen nem tiltakozhatik, mivel azt vele nem is közölték; különben a rendelet szelleme nem ellenkezik egyházi törvényeinkkel. Az adócsökkenési alapból az egyes egyházaknak kiosztott összegeket tudomásul vettékA Bérczy alap jelentésének következtében száz koronájával a következő özvegyek kaptak: Farbaky Józsefné, Palásthy Jenőné, Honétzy Mlksáné, Pacziger Sándorné. A tandíj kárpótlásról Hidassy Sándor ungvári tanfelügyelő előadása nyomán kimondja a közgyűlés, hogy ahol a tandíjak nem a tanítókat illetik, mihelyt az e tárgyban kibocsátandó miniszteri rendelet megjelenik, az illetékes egyházak annak értelmében haladék nélkül kérjék a kárpótlást. Tájékoztatás véget az 1908. XLVI. t.-c. szövege egész terjedelmében a gyűlési jegyzőkönyvhöz csatolandó. Szeptember elsejétől tandíjt senki sem szedhet, csak 50 f. beíratási díjat könyvtárra, mely szegény tanulóknak elengedhető. Mig az egyházmegyei elnökség a könyvtár berendezésére nem intézkedik, a befolyt összeg e célra gyümölcsöztetendő. Hogy idegen felekezetbeli tankötelesek ne foglalják el a helyet saját tanköteleseink elől, a beiratások 1-3 napján csak felekezetbelíeket és vegyes házasok gyermekeit kell befogadni, csak azután idegen felekezetüeket. Az idegen felekezetüektől, kik az iskolát igénybe veszik, szintén lehet követelni ugyanolyan járulékot, mint a milyennel a felekezetbeliek egyetemlegesen hozzájárulnak az iskola fentartásához. (Az ide vonatkozó határozatot nagy érdekénél fogva legközelebb egész terjedelmében leközöljük). A máramarosszigeti ev. gyermekek vallástanítását továbbra is Duszik Lajos szatmárnémeti lelkész végzi. Az egyházmegyei elnökségnek legyen rá, gondja, hogy díjazása méltányos módon rendeztessék. Az egyházmegyei számadások rendben vannak. Az értékeket eddig a nyíregyházi egyház pénztára őrizte, mivel ott lakott a pénztárnok. Az új pénztárnokot felhatalmazzák, hogy az .értékeket átvehesse és felelősség mellett gondoskodjék őrzéséről. Sátoraljaújhely egyházi adóját teljesen az egyházi alkotmány értelmében rendezte • 2—20 koronáig személyi adó, ezen felül 16 százalék az állami adó után. A gyűlés a tervezetet jóváhagyta. A Számvevőszék javasolja, hogy az egyházmegyei illetékeket az egyházak ezentúl következőleg fi zessék: Nyíregyháza 100 K. Nagyvárad, Debreczen 30-30 K. A többi egyház 20-20 K. A napi díj éjjeli szállás nélkül 10 K, éjjeli szállással 16 K legyen ezen felül csak a vasúti és a kocsi bér számitható fel és semmi egyébb. A közgyűlés ilyen értelemben határozott. A közgyűlés tanácskozásai e pontnál megszakadtak. Déli egy órakor közebéd volt a Korona szállóban. Délután gyámintézeti gyűlés tartatott. A lemondott Májerszky Béla helyére világi elnökül Dr. Zelenka Lajos kölesei felügyelőt választották a helyi gyámintézetek. Az új elnököt Materny Imre egyh. elnök üdvözölte. Zelenka lelkes buzgalmat ígért hálatelt válaszában. Jegyzőül Margócsy Aladár ungvári lelkész választatott. Az egyházi elnök jelentésében főként a gyámintézet fennállásának 50 éves jubiláris évfordulóját emelte ki történelmi visszapillantásokban gazdag, érdekes bevezetésében. Indidtványára maga az egyházmegye is jegyzőkönyvébe foglalta a nagy alapító, Székács J. emlékezetét. A gyűjtés 1484 koronát tett ki, 340 koronával többet, mint a mult évben, Előljárnak Nyíregyháza, Debreczen, Nagyvárad, Kölese, Tokaj. A kiosztásra kerülő segélyből 200 koronát kap Szatmár, 100 koronát Nagykároly, 100 koronát Ujhelu és jutt a G. A. egyletnek 30 K, a kerületi szeretett adományra 50, a Luther-jubiláris alapra 80, Tapolyizsépnek 50, az eperjesi theol- Otthonnak 15 K Az istentiszteleten 60 K offertórium gyűlt össze. Ünnepi beszédet II. ker. ÍV. 16. 19. alapján Dómján Elek tartott a következő felolvasással: A kereszténység dicsősége a mi „Dicsőségünk". Ezen dicsőségünket hirdeti: 1 Halandó lélekben az örök lényeg. 2 Millió nyomorban csüggedetlen kitartás. 3. Látható világban láthatatlan eszményi cél. Velős tartalmas beszéd volt, mely az istenfiúság eszméjének gazdagságát a keresztyén szelleméletben még a modern theologia álláspontján is hatásosan, építőén kommentálta. Este lelkészértekezlet volt, a melyen a lemondott Révész János helyére Paulik J. választatott elnökül és kimondatott a szervezés szüksége. Másnap, 27-én folytatták és befejezték a közgyűlést. A tanügy ismét örvendetes haladást tanúsít. A vizsgák sikere a tanítói testület buzgósága mellett bizonyít, A 15 egyházban 6 — 15 évig 4507 tanköteles volt és mindössze 1 százalék nem járt iskolába. A Zsedényi-ösztöndijra ajánltatott Prisztavka L., Elefánti Sándor és Schön Dániel, a rendkívülire Jesztrebényi Kálmán. A homonai evang. növendékek evang vallástani könyvből és egyházi énekre való tanítása fejében az ottani ref. lelkésznek a közalapból 160 K tiszteletdijat javasolnak megadni. A hegyaljaival közös egyházmegyei nyugdíjint. alaptőkéből az egyházmegyét megillető részt számvitelileg elkülönittetik s belőle a lelkészek nyugdijintézeti belépési pótléka fedeztetik. Az adócsökkentési szabályrendelet revisióját mai vezércikkünk értelmében egyhangúlag szükségesnek mondták ki. Kimondták, hogy az egyházak az építkezések-