Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-06-30 / 27. szám
1910. EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 239 szükséges a nervus rerum gerendarum: a pénz! Anélkül — s ezt bizonyítja a sok küzködő, tengődő missiói egyház — minden még oly odaadó munkásság is csak félmunka, esetleg meddő kísérletezés, nlely deprimálólag, sőt úgy lehet, hogy némely esetben demoralizálólag hat misszionáriusra és egyháztagokra egyaránt. A missiók anyagi létfeltételeinek a rendezése tehát az első s legégetőbb szükséglet s ha ez megvan, akkor bátran láthat a missionárius gyűjtő, mentő és megtartó működéséhez, mely kezdetben a dolog lényege szerint nem is lehet egyéb, mint cur a animarum. S az igy összegyűjtött, megmentett és megtartott lelkek könnyebben lesznek megnyerhetők bármely szervezetnek, melyet önmaguk alkotnak, viszonyaik helyes felismerésével, mintha az egyháztól, teherviseléstől elszokott hiveket mindjárt szabályrendeletekkel akarnók megkötözni, rendszabályozni, kényszereszközökkel fogni. Filius ante patrem! S ezek szerint csak természetes, hogy az egyes missióí körök szükségletei s azoknak kielégítése, egyszóval szervezete s fentartása közt nagymérvű differenciák is lehetnek, sőt kell is, hogy legyenek. Minél individuálisabb, minél speciálisabb valamely missiói körnek a szervezete a részletekben, annál nagyobb sikerrel fogunk ott találkozni, mert ez bizonyítéka annak, hogy ép a helyi viszonyokat s azok kívánalmait ismerte fel a missionárius kellő érzékkel és tapintattal. Szerény nézetem szerint nincs tehát szükség általánosabb érvényű missiói szabályrendeletekre s ennek legklasszikusabb bizonyítéka ép a szőnyegen fekvő javaslat. Mert ezen javaslat általános határozatainak egy része (Első rész, 1 — 2. §. 9 — 11. §§.) s a missiókör szervezetére vonatkozó pontok (Második rész L 13—16. §§) nem egyebek, mint puszta utalások az E. A vonatkozó pontjaira. Már pedig azt hiszem, hogy a mi az E. A. szerint bir sanctióval, azt tán felesleges rendeletileg is szabályozni? Ép igy feleslegesek a 4—8§§-o*, melyek a missiói kör megalakulásának előfeltételeire vonatkoznak, mert valamely missiói kör keletkezését nem a szabályrendelet, hanem a szükség és lehetőség határozza meg. Hasonlókép nem lehet a missiói kör lelkészi gondozására és hitoktatására (II. és III. fejezet) általános érvényű direktívákat adni, mert ezek minden missiói körben oly speciálisak, hogy itt a valódi szükségletnek a lehetőséggel kell mindenkor számot vetni s annak egyedüli szabályozója csak a missionárius pastoralis prudentiája lehet. Minek tehát ruhát készíteni olyas valakinek, kinek alakját és nagyságát nem ismerjük? A mi pedig a missiói kör háztartását illeti (IV. fej.) legyen szabad erre megjegzeznem, hogy ép Lombosnak kedvenc szavajárása: Dobbal nem lehet verebet fogni, egyházi megadóztatással nem lehet missiót kezdeni. Teljesen osztom nézetét ! Bármily kicsiny legyen is a skála, melyet mint kötelező egyházi adót javaslatában megállapít: feltételezhető, hogy nagyon s? lí a. t f o9 a z visszariasztani, s az idegenvallásuak között tán közönyössé vált egyháztagok nem kis részénél ellenszenvet fog ébreszteni az egyház iránt még a legminimálisabb adó is. S pláne ha egyes indifferenseknél végrehajtás utján kell majd az adót behajtani, nagyobb kárt teszen ez a lelkekben, mint a mennyi anyagi haszna volna a missziónak az adópénzből. Viszont pedig találtathatnak oly gyülekezetek, hol a hívek önszántukból sokkal nagyobb adót hajlandók fizetni, de mihelyt megtudják, hogy az adózás kérdése rendezve van a szabályrendeletben, semmi szin alatt sem fizetnek többet, mint a mennyit ép »muszáj J« Ép azért az adózás kérdésének megoldását is teljesen az illető missióí körökre kell bíznunk s egyéb direktívát nem adhatunk nekik ennél: Egymás terhét hordozzátok! A kerületi missiói segélyalapra (v. f.) vonatkozólag azt tartom, hogy annak fentartása eminenter szükséges, hogy mi célra, azt a végén leszek bátor felemlíteni. De engedje meg Lombos barátom, hogy őszinte csodálkozásomat fejezzem ki a VI. fejezetben foglaltak felett, melyben egy »kerületi missiói ügyvivői« állás szervezését ajánlja, mely ügyvivő a missiói körök anyagi ügyeinek egyöntetű kezelése és nyilvántartása végett lelkészeinek sorából választandó! Hát kérem, ez az uj őrszem, hogy azt ne mondjam Őrálló, egyházjogilag és közigazgatásilag egy csudabogár! S ép ebben rí ki az egész szabályrendelet tendenciája, mely nem céloz egyebet, mint a missiókból corpus separatumot csinálni, s ehhez kell neki természetesen egy missiói püspök in partibus iníidelium! De érzi azt maga Lombos is, hogy ez az őrszemes »ügyvivő« egy nonsens, meri nincsenek viendő ügyei, csinál tehát ügyeket. Szerinte az ügyvivő kötelessége ű) az alakulófélben levő missiói körök területén helyszíni szemlét tartani stb- Azt hiszem, hogy erre illetékesebb is és hivatottabb is az esperes, vagy egyházmegyei elnökség, kinek ez ex offo kötelessége. De feltéve, hogy ezt idegen jobban tudná megszemlélni, ugyan kell arra külön ügyvivő? Hány missió alakul évenként? Lehet, hogy minden ötödik évben egy ?! Minek hát | az ügyek nélküli ügyvivő? Azt mondja Lombos továbbá: b) kötelessége a megalakult missiói köröket a belélet és anyagi helyzet nyilvántartása és -»ellenőrzése« végett minden év második negyedében meglátogatni és azért kap az egyházmegyétől annyiszor 50 kor. átalányt, a hány missiói kör fekszik a területén. De hát az anyagi ellenőrzésre nem-e hivatott az egyházmegyei számvevőszék s a beléletre vonatkozólag az egyházmegyei elnökség? Minek az az ügyvivő? S a segélyezés igazságos mérvének megállapítására igazán csak az ügyvivő képes? Minek akkor a kerületi missiói bizottság? Vagy feltétlenül van a missíonáriusnak egy nyakára járó ellenőrre szüksége s annak felületes szemlélet után — mert az csak ilyen lehet rövid látogatásoknál — kimondott szava nagyobb súlylyal birna az illetékesek előtt, mint a missiói lelkész szava, ki pedig legjobban ismeri a reábizottak minden szükségletét és baját? Hagyjuk azért csak el azt az ügytelen, hogy azt ne mondjam ügyetlen ügyvivőt, kinek kreálása ellen legyen szabad e helyütt is szerényen, de a leghatározottabban tiltakoznom. Igaz ugyan, hogy sokan vagyunk charge nélküli közkatonák, de azért még nem kell monacoi mintára hadsereget alkotnunk, hol több a tiszt, mint a közlegény. Ez okoknál fogva feleslegesnek, szükségtelennek s így feltétlenül mellőzendőnek tartom a szőnyegen fekvő javaslatot. S ezeket azért tartom szűkségesnek elmondani, mert attói tartok, ha ez a javaslat ilyenformán elfogadtatik, s megindul annak alapján a missiók szervezése, csak szaporítjuk vele a tengődő missziókat.