Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-06-30 / 27. szám

melyeknek jajkiáltása minduntalan fülünkbe fog csengeni és nem leszünk képesek rajtuk segíteni. Ennek következménye pedig az lesz, hogy a magukra maradt hivek elkeserednek. A keserűség pedig rossz tanácsadó. Napirenden lesznek az áttérések s egyikmásik missió ennek következtében könnyen a tönk szélére juthat. S kinek lesz ez szégyen? Nekünk! Kinek lesz ebből haszna? Az ős ellenségnek 1 Ezért videant consules ! * * * Azt tartják: bírálni könnyű, alkotni nehéz. A romboláshoz a vandál is ért, mig az építéshez művészi kézre van szükség. Nehogy tehát magam is ily váddal illettessem, legyen szabad azon negatívum helyett, melyet a Lombos- féle missióí szabályrendelet tervezet mellőzésével nyújtottam, egy positivummal is szolgálnom, mit annyival inkább is tartok kötelességemnek, mert a missiók ügyét s rendezését végtelen fontosságúnak tartom ev. egyházunk érdekében. Manapság kétféle missíói kört ismerünk: szervezettet és szervezetlent s fájdalom, ép a szervezettek azok, melyektől a közegyház feje fáj. Azoknak szomorú s a jövőbe kétségbeejtő perspektívát nyújtó helyzete indította e lapok érdemdús szerkesztőjét arra, hogy „Vigyázzunk a missiókra" cimű cikkével, mely komoly figyelmeztetésként hangzott végig az országon, a közfigyelmet reájuk irányítsa. S ha kutatjuk azon okokat, melyek e bajt eredményezték, azt találjuk, hogy azok mindenütt az anyagi eszközök hiányában keresendők. Hiábavaló a missióí lelkészek minden ambíciója, minden sokszor nélkülözésekkel egybekapcsolt apostoli buzgalma, a legtöbb missióban csak fél munka folyik, jó, ha a központ és a hozzá közelfekvő helységek vonhatók be a lelki gondozásba, a távolabbra eső szárványok rendszerint magukra vannak hagyatva, mert nincs pénz hozzá, nincs útiköltség és egyéb fedezet, hogy oda is elvihető legyen a rendszeres evangelizácíé és pastorizáció! Ha tehát eredményes, áldásthozó munkát várunk és akarunk a missiói lelkészektől: mindenekelőtt adjuk meg nekik a szükséges anyagi eszközöket, hogy magasztos, de nehéz feladatuknak mindenben hivatásuk szerint megfelelhessenek. Mert én azt tartom, hogy nem annyira a missiókat kell segélyezni, hanem inkább a lelkészeknek kell megadni a módot arra, hogy mindenüvé elmenvén, a hol csak evangyélmi szív dobog, mindenütt hirdessék a diasporában élő elhagyatott feleinknek a soká nélkülözött evangélium örök igazságait s azok erejével megnyerve a veszni indult lelkeket, megtartsák őket különben is nagy veszteségeket számláló egyházunknak. Ehhez pedig minimális számítással véve szükséges, hogy a missiói lelkész kapjon legalább 2490 kor. fizetést, 1200 kor. utiátalányt s lakást, vagy megfelelő lakbért a központban. A lelkésznek ily minimális dotációja nélkül sikeres missiónálás nem is képzelhető. S a kerületi missiói segélyalapnak ép az volna a feladata, hogy a missiói lelkészek járandóságait a mondott összeg magasságáig kiegészítse. Ezen fize- I téskíegészítés fejében azután nem kapná sem az egyháztól sem a segélyalapból az eddigelé élvezett hitoktatási díjakat, hanem az igy felszabadult összeg a missió saját háztartására s fejlesztésére fordíttatnék. Természetes, hogy az állami vagy községi intézetekben teljesített hitoktatás díja azontúl is a lelkészt illeti meg. Hiszem, hogy ez által hatalmas lépéssel vitetnék elébbre a missiók sorsa és elhallgattatnék sok jogosult keserv és panasz. Ha az összes hívek lelki gondozái sáról történt kielégítő gondoskodás, többi szükségletej iket majd a lehetőséghez mérik az egyes missiói ponJ tok s annak szem előtt tartásával sohasem fognak oly kívánalmakkal fellépni, melyekre nincs fedezetük s így a hívek módfeletti megadóztatása is mindenkorra ki lesz zárva. S ezen mód szerint történhetik minden ujabb missiói körnek a szervezése is. Ha a segélyalap annyira megerősödik, hogy uj missioi állomás válik lehetővé, a fenálló lelkészválasztási szabályrendelet alapján az egyházmegyei közgyűlés kiküldi a missiónáriust említettem javadalmazással az illető körben, kötelességévé téve, hogy a híveket az egész területen számba vegye, összegyűjtse, a lelkigondozást és vallásoktatás módját atényleges szükség és lehetőség szerint velők egyetértőleg rendezze s lassan, a hívek anyagi erejéhez képest nekik megfelelő adókulcsot megállapítson s ha ez megvan s a missiói kör budgetje a lelkészi fizetésnek egy csekély hányadát már elbírja: akkor rendes anyaegyházközséggé szervezkedik az E. A. rendelkezései szerint s minden kerületi vagy egyébb szabályrendelet nélkül beleillesztetik a rendes anyaegyházközségek sorába. Mint ilyen azután igénybe veszi a kongruát, miáltal a segélyalap tekintélyes része felszabadul, nem terhelvén azt ezután egyéb, mint ennek 2400 koronáig való kiegészítése, mely személyes járandóság címén lenne folyósítandó s az 1200 koronányi utíátalány. Szerény nézetem szerint tehát a missiók rendezése és fentartása legelső sorban pénzkéráés. S hiábavaló minden okoskodás, minden, még a legnagyobb körültekintéssel szerkesztett szabályrendelet, anyagi áldozatok nélkül üdvös missió nem folytatható. Gondoskodjanak hát az illetékesek a Segélyalapnak az állami segélyből, az Adóalapból s a Közalapból leendő megteremtéséről s a missiói kérdés meg lesz oldva, szebb jövővel kecsegtetően s a közegyház érdekeinek megfelelően. Különben is, e kérdéssel egyetemes gyűlésünk már a mult években is foglalkozott s az 1909-iki jegyzőkönyv 131. pontja szerint áttette ezen ügyet a közös prot. bizottsághoz, hogy az az 1848: XX. t. c. végrehajtása keretében tegyen ezirányú felterjesztést a kormányhoz. > Vessék hát latba vezérférfiaink minden, hatalmukat és befolyásukat, hogy e kérdés minél elébb közmegelégedésre megoldassék. KÜLFÖLD. Spanyolország és Portugália. Napról-napra, sőt az utóbbi időben szinte óráról-órára veszünk izgalmas híreket arról a szerencsétlen, keresztyéntelen egyházpolitikáról, amelylyel a