Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-06-16 / 25. szám

1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 212 politika szemüvegén néz és az eredmény: a néppárt, melyet az egyházpolitikai törvények támasztottak életre, a revizió álláspontjával most legutóbb húsvétkor kiadott párt szózatában végleg felkapott és ismeretes egyetemes gyűlési határozattal mi léptünk a revizió álláspontjára, az 1868. évi 53. t.-c. 12. §-ának visszakövetelésére. Pár év múlva veszteségeinkről szóló sűrűn megjelenő közlemények nyomása alatt a tiszai kerület határozatilag kimondotta, hogy minden lelkész egyházáról évenként jelentést tegyen az egyházpolitikai törvények hatásáról egyházában — 1898-ban rendeletileg meghagyatott, hogy minden lelkész az állami anyakönyveket nézze át. Méltóztatnak bizonyára emlékezni, hogy nemcsak az esper., kerül., hanem az egyetemes gyűlési jegyzőkönyvben is pár éven keresztül volt erről rendes rovatban jelentés, az egyházpolitikai törvények hatása cimén. Igy tett a refom. egyház is. Ä lelkészek megtették a mit megtehettek, azonban jelentésük csak általános benyomás s nem számszerű adatok alapján készült, az eredmény az országos központi statisztikai hivatal hiteles adatai alapján készültképpel sehogy sem vágott össze, legtöbb esetben egymásnak ellent mondott. — Az egyházi jelentések átlagosan semmi bajt nem láttak, a statisztikai hivatal közleményei alapján készült kimutatásaim pedig különösen az ev. egyház óriási veszteségéről számoltak be. Hogy miért volt az eltérés, majd rátérek alább. Ezen ellentmondás okát a lapokban kimutatva, az egyetemes gyűlés jegyzőkönyvében az egyházpolitikai törvények hatásáról szóló jelentés elmaradt, az esper. és ker. jegyzőkönyvekben még most is megvan s 1908-ík egyetemes gyűlés az 1868. évi 53. t.-c. visszaállításának sürgetését kimondotta. Ma végre ev. egyházunk körén belül is, fent is, lent is, többen vagyunk, sőt nemcsak a kerületi, de immár az egyetemes gyűlés is látja, aggodalommal érzi az évről-évre fokozódó arányban ismétlődő veszteségek súlyát, elmélkedünk, gondolkozunk és cselekedni akarunk, hogy a romlást megállítsuk, egyházunkat ismét fellendítsük. Mi a teendő? elkésett kérdés, elmondta az egyetemes gyűlés, mi a teendőnk, az egyházi tisztviselők részére kiadott utasításában, tegyük azokat, mondják némelyek s elmúlik a baj. Elmondtam erre vonatkozó nézetemet: Veszteségeink az 1908. évben cimű cikkemben és a Prot. Egyh. és Iskolai Lapokban most megjelenő, statisztikai közleményeim kapcsán. Mások úgy gondolják, változtassuk meg a reversálisokat megengedő törvényt, állítsuk vissza az 1868. évi 53. t.-c. 12. §-át s megszűnik a reversális veszedelem. — Nem egészen osztom ezt a nézetet. — Reversális veszteségeink voltak az előtt is, csak számszerűleg nem tudtuk, hogy mennyi a veszteségünk. Utalok e tekintetben az Ev. Őrálló múlt évi julius havában veszteségeink 1907ben cim alatt megjelent cikkemre. Nem ismétlem az ott elmondottakat, csak a konklúziót vonom le, hogy ugyanis ha ev. egyházunkban a kivánt fordulat beállana, a reverzális törvényt előnyünkre használhatnók, mint azt ugyancsak abban és a multi cikkemben megerősítve kimutatom, hogy más a helyzet e tekintetben a református egyházra vonatkozólag mint a mi egyházunkra, a ref. egyház a r. kath. egyházzal szemben beállott veszteségeit jó részben kárpótolja a más és főleg az ev. egyháztól elhódított nyereséggel, sőt a róm. kath. egyházzal szemben is évről-évre fokozottabb ellentállást tanúsít. Mi idézhetné elő egyházunkban azt a kivánt kedvező fordulatot, nem taglalom, sokkal hivatottabbak vannak erre, csak röviden érintem, hogy minden esetre a belső hitéletnek megújhodása, a mai lagymatag, se hideg, se meleg hitbeli és vallás-erkölcsi fogalmaknak, ha kell egy a kor színvonalán álló reformáló zsinat forrongásba hozatalával való megtisztítása, felelevenítése. Mennyi alkalmat kinál erre az új modern tudomány, kultura, az atheismus és materialismus kihívása és az egyház nem mer vagy nem tud hozzászólni, annak irányításába belefolyni, talán azért is nem veszik semmibe. — Nem úgy a r. katholicizmus, mely nyíltan és határozottan veszi fel ezekkel szemben a harcot. — Ä múltban helyén volt, de ma már idejét múlt vármegyei védelmi rendszer helyett a politikai, nyelvi, nemzeti stb. érdekek által széttagolt egyháznak demokratikusabb, egységesebb, belterjesebb szervezése, hogy távol legyen az egyház körén belül minden a mi nem egyházi, vallás-erkölcsi érdek; hogy a lelkészek, tanítók s általában mindenki, aki akár önkénytes akár fizetett állásban az egyház szolgálatában áll, ne idegen bálvány oltárokon áldozzon s az egyházat csak egyéni érdekei céljából eszközül használja fel, hanem az egyháznak legyen lelkes harcosa, szolgája. Äz anyagi viszonyoknak egységes egyetemes, az államtól való függés viszonyának intézményes, zavartalan fejlődést biztosító rendezése stb. Ezek és ezekhez hason-