Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-04-28 / 18. szám

160 ott a lelkészi állást vagy nem ? De a hivek megígérve azt hogy a lelkészlakot újra építik, biztosan reménylik, hogy a választást elfogadja. Ime ilyen április járatás történt most erre mifelénk. Ajáhlom ezt megszívlelő tanulságul a lelkészválasztó egyházak szives figyelmébe.. Adminisztrátor. T A R C Ä. Ä gyülekezet és a theologia. Irta: Dr. AMMUNDSEN VALDEMÄR, koppenhágai theologiai tanár. Engedélyezett fordítás. (Folytatás.) Elérkeztünk a másik úthoz, mely a kételyből kivezet, s ez a személyes hit. A gyakorlati életben gyakran megtörténik, hogy a hitet azzal erősítjük, ha minél jobban megterheljük, amikor szinte megszakadni látszik. A keresztény theologusnak reménysége és törekvése ehhez hasonlóan járni el szemben a theoretikus kételylyel. E tekintetben is fontos az összefüggés a gyülekezeti élettel. Az ott szerzett tapasztalatok, és a gyülekezeti érzés, uj erőt és bátorságot önthetnek belénk és átvezethetnek a holt pontokon. A tudomány és hit két külömböző dolog. A hivő theologusnak meg kell győződve lennie arról, hogy utoljára is egyesítve legyenek. Végtére is az objektiv igazság és az Istennel való élet érdeke egy és ugyanaz. Néha már most is megtörténik. Megtörténik például, hogy ujabb tudományos ismeretek, melyeket előbb hitelleneseknek tekintettek, későbben olyanoknak tűnnek fel, mint a melyek elősegítik a mélyebb hitfelfogást. Ilyen volt a biblia első lapjának a sorsa. A természettudomány lehetetlenné teszi azt, hogy a világteremtéséről szóló részt történetnek vegyük. Nemcsak a fejlődéstannal jutunk itt ellentétbe, ámbár annak fontosságát sem szabad lebecsülnünk. A világnak azon képét, melyet a biblia ezen és más helyen elébünk tár, nem használhatjuk. Ugy írja le a mennyet mint szilárd boltozatot a víz felett. Ehhez járul az irodalomtörténeti kritika, amely bebizonyítja, hogy különböző itt a helyzet és az előadás egymásutánja, mely részben összeegyeztethetlen (Mózes 1 fej. az ember az állatpk után teremtve, a 2-ik fejezetben az állatok előtt). És végre a vallástörténet bebizonyítja, hogy más keleti népeknek is vannak hasonló elbeszéléseik, melyekkel külsőleg az izraelita elbeszélés sok hasonló vonást mutat fel, mig szelleme magasan azok felett áll. Ezeket az elbeszéléseket csak mint költői képies beszédeket használhatjuk, de ily módon szinte kimeríthetetlenek. És hogy ekként nézzünk azokrá, az megfelel a valóságban a hit érdekeinek is. Mi betüszerint nem hihetjük azt, hogy Isten estefelé sétált a kertben, ha elmélyedünk abban a gondolatban, hogy Isten lélek és hogy itt áll az. Senki sohasem látta az Istent, ha csak az egyszülött fiu, aki az atyának keblén van, ki nem jelentette néki. Egy másik pontnál, mely Jézus nyilatkozataira vonatkozik a történelmi kérdéseket illetőleg, hasonló az eset. Ha elismerjük a kutatás jogát arra nézve, hogy vizsgáljuk meg az ó testamentomi iratok eredetét, akkor ezt meg nem állithatjuk akkor sem, amikor az evangeliomban az halljuk, hogy Jézus idézett egyegy szentírási helyet, mint Mózes vagy Dávidtól eredőt. Ma történelmileg dolgozunk, a forrásoknál nem alkalmazhatunk egy egészen más módszert bizonyos esetek eldöntésénél. Az igazi hűség a bibliai Krisztus képpel szemben arra tanit bennünket, hogy ő ép oly kevéssé volt mindentudó (Márk 13. sz) mint mindenütt jelenlevő. Egy igazi elmélyedés az ő önmegalázásába és abba, hogy ő a mi Megváltónk a bűntől, megszabadít e kínos kérdéstől, mert egészen mást akart ő, mintsem bennünket a történeti kutatásra tanítani, vagy attól eltiltani. De csak részleges jelenség az, hogy a hit és tudomány érdekei egybe esnek. Sokszor ugy látszik, hogy nagyon is eltérnek egymástól. Nagyon komoly feszültség keletkezhetik a kettő között és pedig nem csak egyes pontokon. Régi nézet az volt a theologiát illetőleg, hogy abban az isteni dolgokról egyre nagyobb tudásra teszünk szert, vagy pedig általa állandó imádó látáshoz jutunk. Az utóbbi képzetnek adott kifejezést ama harmonikus, elragadó képben, a Vatikánban Rafael, melyet épen kevéssé helyes „Disputa" névvel neveztek el. Az ellenkezőt mutatja ,,az athénei iskola" a hol a filozófusok a földi dolgokat kutatják és vitatkoznak azok felett, de itt is Plato az ég felé mutat. A theologia, amint azt a ,.Disputa" lefesti, csodálatot és imádást lehel az isteni mysteriumot illetőleg. A kép közepén ott van a megszentelt ostya az oltáron, maga az isteni az, mely leszállott a földre. Körül álják az egyház nagyjai és bölcsei, felül trónol a háromegy Isten, körülvéve angyaloktól és az ó és uj szövetség üdvözitettjeitől. Mindenki aki hivatást érez a theologiához, ösmeri az ily csendes látás utáni epedést és valamit át is él abból. De egészben véve a jelenkor protestáns theologiájának nincs ilyen jellege. Sokkal inkább kifelé néz, mint a régi theologiai jogát védeni kénytelen jobbra és balra is. Nem nyugalmas élet az, amely egész egyéniséget követel és megfeszített munkásságot Amikor a hit és tudomány vonalai látszat szerint eltérnek egymástól, akkor különösen ellen kell állnunk az elhamarkodott békekötés kísértésének. Amikor az istennel való élet érdekeit áldozzák fel, akkor meghal, elsatnyul a legfontosabb. De az a theologus, akinek van hivatása a kritikai kutatáshoz, hűtlenséget követ el Istennel szemben, ha a talentumot elássa. A tudományos munka a hivő theologusra nézve az Isten szolgálatában végzett munka. Sokszor a követelmény szigorúságára való hivatkozásunk nem egyéb gyengeségnél, mely titkos kételyt rejt magában, pedig szemébe kell nézni a dolognak. Végtére is a tudomány és hit vonalainak egybe kell folyniok. Ez a hittárgya, azon hité, mely a jövőre vonatkozik, és melyet gyakran — mint minden más igazi hitet is a jövőt illetőleg — viselnünk kell reménységgel szemben a reménységgel. * Eddig a kritikai kutatásról szólva lényegileg a történeti theologiára gondoltam. Most pár szóval megemlékezem a rendszeres theologiáról, különösen a dogmatikáról.