Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-03-31 / 14. szám

1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 123 kedés hangoztatása! Hisz a pártok fölé csak az emelkedhetik, aki csukaszürke, s hallgat, mint a sír. További pongyola stilizációja a körlevélnek az, midőn „paphoz nem illő korteskedés"-ről beszél. A'korteskedés egymagában még nem bűn, főképpen, ha 'az a föntebb kifejtettek szerint, tágabb értelemben, vagyis valamely eszme, vagy elv terjesztése és érvényre juttatása érdekében történik. De nem bűn akkor sem, ha a korteskedés a lelkész vagy más egyházi tisztviselő által valamely személy (jelölt) érdekében fejtetik ki, — föltéve, hogy az a kellő korlátok között marad. És mik ezek a korlátok ? Erre az E. A. 324. §-nak h) pontja megadja a feleletet. — Vagyis „nem illő" a paphoz vagy egyházi tisztviselőhöz az olyan korteskedés, mely hivatalának jellegével össze nem fér, vagy melynek során magaviseletével a közerkölcsiséget sérti. Ha a korteskedés e határok között s azok pontos betartásával gyakoroltatik, az ellen mit sem lehet tenni, attól még a lelkészt sem lehet visszariasztani, még kevésbbé „felelősség terhe alatt" eltiltani. Kérdjük ismét: mire volt jó a „paphoz nem illő korteskedést" kiélezni? Hisz ha valami történik is, az illető pap nem a korteskedés valamely nem lillö voltáért, hanem kizárólag hivatalának jellegével össze nem férő, vagy a közerkölcsiséget sértő magaviseletéért leszen fegyelmi alá vonható s megbüntethető. Nem akarjuk hinni, hogy a bányakerűleti elnökség a körlevél kibocsátásával, a korteskedés eltiltásával s illetve a pártok fölé helyezkedés kívánalmának elrendelésével oly szabályt óhajtott kreálni s azon célzattal, hogy mindazon lelkészeket, kik ezt hűségesen be nem tartják s annak, mint bekötött szemű neofiták, vakon eleget nem tesznek, az egyházi felsőség iránt nagyobb mérvű engedetlenséget s illetve tiszteletlenséget tanúsítóknak s így az E. A. 324. §. g) pontja alapján fegyelmi eljárás alá vonhatóknak tekinthesse. Az ily gondolat ellen is tiltakoznunk kell, még inkább annak megvalósítása ellen. Ez erőszakos törvénymagyarázat lenne. Ez okból ezen eset lehetőségének további pertraktálásába nem is bocsátkozunk. Annál kevésbbé pedig, mert tény az, hogy a lelkészt politikai jogainak gyakorlásától (s igy annak integráns részétől és egyik alkotó elemétől : a korteskedéstől) eltiltani nem lehet. Hisz Zsilinszky ő excellenciája maga enuncíálja — a „Magyar Szó" munkatársának adott szóbeli indokolása rendjén, — hogy „a lelkészektől senki sem akarja elvonni azt a jogot, hogy szavazatukat arra adják le, akire nekik tetszik, vagy hogy befolyásukat egyik vagy másik jelölt javára érvényesítsék." Csupán a „botrányos korteskedést és terrort" perhorreskálja. Leszögezzük tehát, hogy míg a körlevél nagy általánosságban „paphoz nem illő", tehát tágabban magyarázható, hajlítható s a felfogások szerint variálható korteskedésről beszél, — a szóbeli interpretálás ezt a kitételt helyesen csak a „botrányos korteskedésre és terrorra" korlátozza. De ha mégis egy lelkészt az E. A. 324. §. g) pontja alapján fegyelmi alá vonnának, akkor a „körlevél szövege", nem pedig a „Magyar Szó"-nak adott szóbeli indokolás lenne a közvádló és az ítélkező birák előtt a mérvadó. Az idézett szóbeli indokolás szerint tehát a lelkész is korteskedhetik, sőt befolyását egyik vagy másik jelölt érdekében is (csak ne botrányos módon, vagy terrorral) érvényesítheti. Ennek dacára a körlevélben a lelkész a választási mozgalmakban való tényleges részvételtől mégis „felelősség (tehát fegyelmi eljárás) terhe" alatt el lesz tiltva. Ez nyilt ellenmondás s jogtalan fenyegetés is. jogtalan pedig azon okból, mert: a) A körlevél leghivatottabb interpretálója, Zsilinszky Mihály ő excellenciája, maga is elismeri a lelkész kerteskedési jogát. (Csak ne legyen botrányos vagy terrorral fűszerezve.) b) Mert E. A.-nyunk a képviselő-választásnál való korteskedést egyházi vétségnek nem minősíti és azt me gtorolni nem rendeli ; és végül, mert : c) A vallás szabad gyakorlatáról szóló 1895. évi XLIII. országos törvény 4. §-a világosan rendeli, hogy egyházi fenyíték nem alkalmazható senki ellen abból az okból, mivel törvény által engedett polgári jogait (a fennforgó esetben elvek hirdetését, választási jogát s az azzal kapcsolatos korteskedést) szabadon gyakorolta. Ezzel is tehát végeztünk ; s az eddig elmondottakból azt hisszük, beigazolódott az, hogy egy körlevél kitételének helytelensége s szerkezetének pongyolasága a legjobb intenciót is agyonütheti, s hogy azt utólagos magyarázatokkal jóvátenni, új életre kelteni nem lehet. A késői indokolás csak további zavarok szülő anyja. A kifejtettekkel beigazoltnak véljük azt is, hogy legfőbb követelménye e nemű körleveleknek elsősorban az, hogy csak oly kívánságokkal álljanak elő, melyek törvényen, vagy szabályrendeleten alapúinak, tehát jogosak ; másodsorban pedig, hogy rendelkezései be nem tartásának megtorlásával ne foglaljon magában oly sanctiót, melynek érvényt szerezni nem lehet. A felső hatóság vagy atyai intelembe burkolt kérelemmel fordulhat az egyházi tisztviselőkhez megtorló módok és eszközök hiányában, — vagy rendel-