Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-03-31 / 14. szám

kezik s egyben rendelkezéseinek be nem tartása esetére a megtorlást kilátásba helyezi. De ismételjük, hogy a kilátásba helyezett megtorlásnak végrehajthatónak kell lenni, mert ennek hiányában a fenyegetés üres ijesztgetéssé törpül s csak a fenyegetőnek tekintélyét gyengíti. Mi a tárgyalás alatt levő körlevél legfőbb gyöngéjét egyrészt abban látjuk, hogy az a lelkésznek nem képviselővé való választását s illetve a mandátum elfogadását, — hanem már a mandátum felajánlását (tehát már a jelöltség elfogadhatását is) az egyházközség egyhangú hozzájárulásától teszi függővé, — másrészt pedig abban ismerjük fel, hogy az egyházközségnek ehhez való hozzájárulását és annak a püspöknél való előzetes bejelentését — ily irányú törvény vagy szabályrendeleti rendelkezés, tehát jogalap hiányában — a lelkész kötelességévé teszi. Mert, hogy minderről akár^az E. Ä., akár valamely szabályrendelet intézkednék, arról nem tudunk. Eddig, amelyik lelkészünk az országgyűlési képviselőséget ambicionálta, fellépett, megválasztatta magát anélkül, hogy akár saját egyházközségét előzetesen megkérdezte — avagy utólag annak beleegyezését kikérte — s minderről a püspöknek akár előzetesen, akár utólag jelentést tett volna. Sajnos, ezzel a nagy szabadsággal igen sok lelkész, illetve esperes visszaélt. Ennek az átkát szenvedte a bányakerület sok egyházközsége, s hasonló bajok megismétlődésének akart a körlevél gátat vetni. Äz intenció helyes, csak a mód és eszközök helytelenek, valamint az időpont megválasztása sem valami szerencsés. Ä körlevél, mint ilyen — eltekintve a kérdésben levőnek laza szerkezetétől s föltételezve a legminuciózusabb stilizációt is — soha sem pótolhatja azt a törvényt vagy törvényesen megalkotott szabályrendeletet, amelynek alapján az egyházközség érdekeit nemcsak ignoráló, de egyenesen károsító és egyébként a felsőbb hatóságokkal is szembe helyezkedő lelkész ellen megtorlólag, — tehát fegyelmi uton is — el lehet járni. Föntebb már ugyanis kimutattuk, hogy a kérdéses körrendeletnek olyan kötelező erőt tulajdonítani nem lehet, hogy az abban foglaltak meg nem tartása nagyobb mérvű engedetlenségnek, vagy tiszteletlenségnek minősíthető és a körrendeletet megszegő ellen a fegyelmi eljárás sikeresen alkalmazható lenne. Marad tehát minden a régiben, csakhogy a körrendelet révén még jobban ki fog világlani azon közismert és sajnálatos, — egyházunknak nem szabadságát, de szabadosságát jellemző tény, hogy vannak lelkészek és esperesek, akik a felsőbbséget per absolutum nem respektálják és egyházuk érdekével mit sem törődnek, hanem csakis önös érdekeiket szolgálják. Az igaz, hogy „végre is az egyház nem gazdátlan és szervezetlen testület. Valami rendnek és vallásos érzületnek mégis kell lennie." Mert az nem járja, hogy lelkészek, kik legtöbbnyire az ország legnépesebb, legtekintélyesebb evangélikus gyülekezetei élén állanak és fényesen vannak dotálva, teljesen a politika karjaiba vetik magukat, állandóan Budapesten tartózkodva, nagyságos képviselő urat játszanak, mig egyházuk a szegődtetett és irányítás nélküli káplán keze alatt teljesen züllésnek indul. Teljesen értjük a bányakerület elnökségének hangulatát, midőn a hétről-hétre panaszra járó vidéki egyházak küldöttségeinek jeremiádjaival betelt és a rákfenét egyszerre operációval orvosolni akarja, azonban a körrendelet erre nem alkalmas. Ez a baj máskép orvoslandó. Igen csodálkozunk, hogy ennek a bajnak orvoslására szolgáló árkánumot a bányakerület eddig meg nem találta, pedig elég hosszú ideig foglalkozott a lelkészválasztási szabályrendelet megalkotásával. Hisz a kérdéses bajnak orvoslására nem kell egyéb, mint a lelkészválasztási szabályrendeletbe felvétele annak, hogy : »Ä rendes lelkészi hivatal megüresedik, ha a rendes lelkész az egyházközség közgyűlésének hozzájárúlása nélkül országgyűlési képviselőséget vállal. A képviselőség elvállaltnak tekintetik, ha a rendes lelkész mandátumát az országgyűlésnek bemutatta és az az illetőt igazolt képviselőnek kijelentette." Ezzel segítve lesz a bajon anélkül, hogy valamelyik fél is jogfosztás, vagy más sérelem miatt panaszkodhatnék. Az egyházközség nem gátolja a lelkészt, hogy boldogúlását a zajos politikai pályán kereshesse, — viszont a lelkésznek, ha az egyházközség közgyűlése a képviselősködésbe bele nem egyeznék, választani kell a palást és a mandátum között, és ha ez utóbbit választja, stalluma automatice megüresedik s egyházközsége lelkészválasztási joga újból megnyílik. Nem oszthatjuk azonban azt a nézetet, hogy az egyházközségnek egyhangú hozzájárúlása volna szükséges a lelkész képviselőségéhez. Ez a kikötés teljesen lehetetlenné tenné azt, hogy a pap képviselő is legyen ; mert minden egyházban akadnak lelkek, kik a papnak személyes ellenségei és akik nem átallanák ez okból a kritikus pillanatban — még ha a kályhába kellene is elbujniok, — a fatális „Nye posvolim"-ot oda dörögni. Elég biztosíték a közgyűlés többséges akaratának megnyilvánúlása. Ebben mindenki megnyúgodhatik, még a bányakerületi lelkész-képviselő urak is. Mert ne feledjük, ! hogy a körrendelet azon kitétele, mely még a föl-