Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-11-04 / 45. szám

1909. megmenteni a hazát. Csak egy bizonyos, az, hogy amely ker. egyház nem az istenséget és vallásosságot teszi a papi qualifikaczió ismérvéül, az elveszett. Rz Úristen őrizze meg ev. egyházunkat ilyen modern eljárástól. Ám, a bűnös bűnhődjék, ezt követeli a világrend fenntartása. Hangsúlyozom, hogy aki a magyar haza és a magyar nemzet ellen, ennek egysége és kulturája ellen vétkezik, az a törvény szigorával sujtassék. De ne egyházi férfiak és hatóságok, hanem az állami törvényszékek által és ne titkos érzületek, besugások és gyanítások, hanem bebizonyult cselekedetek alapján. Teljes tisztelettel vagyok mindenkinek meggyőződése iránt. Nem akarom kétségbe vonni, hogy a megbízható hazafiságról szóló pont -felvételében az illető javaslókat a legjobb szándék és a legtisztább hazafias meggyőződés vezérelte. De az bizonyosnak látszik előttem, hogy nem ismerik az emberi gonoszságnak és ravaszságnak tekervényes útait. Nem ismerik az ártatlanság és hazafiság szép köpenyegében járó hazaárulókat; nem ismerik a hazafias elveket és szent eszményeket hangoztató szédelgők nagy seregét. Nem ismerik az emberi önzés és hatalomvágy pusztító erejét és azokat a bűnöket, melyek miatt Krisztus urunk kiűzte az Úr templomából a kufárokatMagunk is valljuk a költővel, hogy az „Romlott szív és romlott elrrte, kit hazája hü szerelme széptettekre nem hevít." R rút tetteket lehet és kell elitélni, de nem lehet sem kikutatni, sem megbüntetni a szív mélyén lakozó érzelmeket. R hazafiság pedig a legbelsőbb érzelem, melyhez durva kézzel nyúlni nem szabad. Mert a honszeretet éppen oly szent, mint a vallásos érzelem. Senkinek sincs jogában és hatalmában mások szívében turkálni és ott aljas érzelmeket keresni. Vagy, ha igen, akkor hasonló joga van mindenkinek viszont a gyanusítóval szemben. Már a régiek, különösen a XVI. században szent igazság gyanánt hirdették, hogy három dolog van, ami halandó embernél lehetetlen: 1. Semmiből valamit teremteni. 2. Ä megtörtént eseményt meg nem történtté tenni és 3. Rz emberek veséit, titkos gondolatait, érzelmeit kikutatni. Ez ma is lehetetlen — és lehetetlen lesz örökké ! Valóban csodálatos, hogy a Krisztus evangeliomának hirdetésére, a szeretet apostolainak szent hivatalára felszentelt férfiaknál, akiknek tettei és cselekedetei nyilvánvalók, azt akarják kutatni, amit nem lehet kikutatni, mégis jó lelkiismerettel vélik kimondhatni, hogy az illető ,,megbízható vagy meg nem bizható" hazafi-e. Van-e ma olyan politikai nagyság, akit a politikai hatalomért dulakodó pártemberek megbízható hazafinak tartanának? Volt-e még Magyarországnak olyan ministerelnöke, akit ellenfelei hazaárulónak nem hirdettek volna? Nem tapasztaljuk-e naponta, hogy aki ma nagy hazafinak van kikiáltva, azt már holnap akasztófára való gazembernek ne mondanák .azok, akik irigyei és vetélytársai voltak, vagy akik annak helyére szeretnének jönni? Ilyen szellemet, ilyen dulakodást behurcolni a Krisztus egyházába, különösen a három nyelvű magyarhoni evang. egyházba: valóban egyenlő volna az egyházias, keresztyénies szellem kiölésével, az emberszeretet és isteni igazság megtaposásával. Nincs a gyanúsításnak és piszkos rágalmazásnak olyan neme, melyet a hazafiaknak látszani akaró emberek fel nem használnának azok ellen, akiket veszedelmes versenytársakúl tekintenek. Rz illető papjelölteknek nem papi erényeit, nem tudományát, nem becsületességét, szorgalmát, nemes tetteit és munkásságát fogják méltatni, hanem titkos hazafiatlan érzelmeit fogják bírálgatni. Mert ez mindig sikerrel jár. Ä tót papból panszlávot, a németből pangermánt fognak faragni aljas, erkölcstelen eszközökkel 1 Természetesen titokban — felelősség nélkül ! Ezt bizonyítja a hazai közélet és a történelem egyiránt. Ä nemzetiségi kérdés könyelmű kezelése végveszedelme a magyar hazának és a magyarhoni evangelikus egyháznak egyiránt. — Minden attól függ, komoly, lelkiismeretes és jellemes kipróbált férfiak intézik-e, avagy közönséges szédelgők és az élet komolyságát nem ismerő fanatikusok. Probatum est. Szabadjon ezen nézetemnek igazolására oly hazai nagyságokra és ünnepelt férfiakra hivatkoznom, akik valódi érdemeket szereztek magoknak a magyar nemzet érdekeinek előmozdításában és akiknek emlékszobrokat emelt a honfi kegyelet! Ezeknek nagysága fedezze az én csekélységemet; mély értelmök az én felfogásomat. Szándékosan azokra támaszkodom, akik 1848-ban is szerepeltek, amikor a hazafiságra nézve éppen olyan eltérő nézetek uralkodtak, mint ma. Deák Ferencz, a hazának elismert bölcse, még a pártharcokban is megtudta tartani higgadságát s minden körülmények között megkövetelte az igazság és becsületesség elveinek követését. Ä hazának minden nyelvű és vallású polgárait egyiránt szerette és minden alkalommal az ellentétek kiegyenlítésére törekedett. A nemzetiségi kérdésben is helyes uton járt, mikor társait arra lelkesítette, hogy legyenek jó magyarok és igazi hazafiak és ne üldözzék a másnyelvű polgártársaikat. Törekedjünk — u. m. — arra, hogy másnyelvű honfitársainkat értelmi felsőbbségünk, szívbeli jóságunk és testvéries érzelmeink által, jogaink és szabadságaink önkénytes megosztása által magunkhoz csatoljuk. 1872-ben szerb iskolákról lévén szó, ezeket mondotta : ... ha mi a nemzetiségeket megnyerni óhajtjuk, ennek nem az az útja, hogy őket mindenáron magyarosítsuk, hanem az, hogy velük a magyar viszonyokat megkedveltessük. Mert kettő tisztán áll előttem. Kiirtani őket istentelenség, barbárság lenne még akkor is, ha nem volnának oly számosak, minél fogva őket megsemmisíteni nem lehet. Ellenségünkké tenni őket nem fekszik érdekünkben. Hasonló helyzetben vannak ők is. Ha ők elszakadhatnának és egy nagy nemzetet képezhetnének, akkor érteném a netán erre irányzott törekvést; de az európai politikai viszonyok között ez lehetetlen. Mind a két félnek tehát arra kell törekednie, hogy együtt és egymás mellett minél jobb egyetértésben megéljünk. Hasonló nézetben volt B. Eötvös József, akinek a XIX. század uralkodó eszméiről szóló nagy műve a nemzetiségi kérdést magas bölcsészeti szempontból tárgyalja. De ki olvassa ezt ma ? Ennek a jelesünknek is szobrot emelt a honfi kegyelet. (Folyt, köv.)