Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-03-11 / 11. szám
1-22 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 98 időleges viselésére pedig a kerületnek saját háztartásában kell fedezetet keresnie. E fedezetet a kerületnek saját háztartásában keresnie kell. Kötelezi őt erre fiskális szempontból volt tartozási kötelessége, a mely lekötöttség alul menekülni akar. Kötelezi őt erre saját erkölcsi tekintélye, jó hírneve fenntartásának érdeke. De hát talál-e ilyen fedezetet saját háztartásában? Ha akar, igen is talál! Találnia kell, mert találni ilyent becsületbeli kötelesség. Becsületbeli kötelezettsége teljesítésére egyes ember is kényszerítve érzi magát s alóla kibújni nem akar, hogyan akarhatna hát becsületbeli tartozása alul kibújni az a testület, mely a keresztyén erkölcsiségnek megtestesülése akar lenni, maga az egyház. Hiszen ez romboló hatással volna a közerkölcsi felfogásra. Akár mennyi pézbe kerül, a becsület, a kerület erkölcsi tekintélyét meg kell menteni a felszámolásnál minden áron! De hát ha meg is akarja találni e fedezetet a kerület, a maga háztartásában, hol találja meg ezt? Én számadatokkal nem rendelkezem s így feleletül speczíalis utmutatást nem adhatok. De mondok egy elvet, tessék betartani és az általánosságban mondott elv betartása minden specialis útmutatásnál többet ér; mert mindenüvé oda vezet, mindenütt talál valamit és összeállítja könyedén a fedezetet. Tessék meggazdálkodni a szükségelt összeget. Igen sajnálnám, ha e szavaimat, melyeket „sine ira et studio" mondok az ügy érdekében, bárki is félre magyarázná és rejtett értelmet tulajdonítana neki. Tehát meg kell gazdálkodni és készen lesz a fedezet. A bemutatott mathematicai mérleg ugyan ijeszt, de tőle félni nem szokás. Hallottunk mi már arra hivatkozni többször is, másszor is, s a kik legpedansabban hivatkoztak reá, azok tették rajt tul boszúlatlanul magukat. Azt is tapasztaltuk már kerületünkben, hogy egy-egy czélra végromlást sejtetően üres volt a pénztár, a másik perczben meg más czélra ugyanabból a kiürült pénztárból bajnélkül kerülhet pénz elő. Tehát, ha akarja a kerület, lesz a szükségletre pénze is a mindig növekedő állami és egyéb segélyek elérkeztének idején. Tehát csak tessék a luxuriosus ambítióknak egy kis időre való féken tartása mellett egy kicsit itt is, ott is meggazdálkodni valamit az elkölthető pénzekből; csak tessék szem előtt tartani, hogy a kerületnek becsületbeli adóssága kielegíteni alkalmazottainak jogos követelését és a fedezet megkerül. Aztán tessék e czélra felhasználni a gyámoldai köztőkét ís, mely erre való és a melynek más czélra, akár egy jövőkorbeli segélyezésre fordítása, jogtalanság lenne. El kell tehát ejteni a gyámoldai köztőkéből alakítható 100,000 koronás segélyalap tervét. Ezt a gyámolda felszámításakor, az actív tagok ki nem elégitése I mellett, felállítani különben is erkölcsi lehetetlenség; mert a ki nem elégített actív tagokat a kamatok elvonása után, folytonosan ingerelné, a segélyezetteknek meg panaszossá, keserűvé tenné e miatt a segélyt. Szinte óvást kell bejelentenem amaz eshetőség ellen, ha tán az actív tagok elhalálozása után, ezek befizetései, hátrahagyandó örököseiknek, gyámoldai segély gyanánt terveztetnék kifizettetni. Fizettessek az nekik ki csak mint egyszerű, apai illetmény, még pedig fizettessék ki ezeknek, az évente kifizetendő activ tagok sorrendjébe való felvételben. Végre még óhajtandónak tartom, hogy a gyülekezetek, az ő gyámoldai járuléktartozásaik alól ne akkor mentessenek fel, mikor majd az utolsó nyugdíjas is kihal, de mentessenek fel előbb, akkor, mikor az activ tagok kifizetve lettek, amikor már a kerület eme gyülekezeti járulékok nélkül ellehet; nehogy, már a nem létező intézmény fenntartási kötelezettségével izgattassanak. Mindezek szerint tehát azt hangoztatom, hogy ám számoljon fel a gyámolda, de számoljon fel úgy, hogy felszámolásánál kiméltessenek a tagok jogai, érdekei. Számoljon fel úgy, hogy meglegyenek nyugtatva az activ, passiv tagok; a kerületnek pedig az adott viszonyok közt lehetővé tétessék a leszámolás és ha lassú tempóban is, de megszabaduljon a gyámoldai kötelezettségek terhe alól. Mivel pedig szerintem az én fentebb hangoztatott indítványom mind a három érdekelt félnek teljes megnyugtatást adhat a jelen felszámolási viszonyok között; tehát azt tisztelettel ajánlom minden gyámoldai tagnak, kiváltképen pedig egyházkerületünk közgyűlése tagjainak jóakaratú becses figyelmébe. Kisbabot, 1909. február 22. Ihász László evang. lelkész. * Ugyanezen tárgyban vettük a következő sorokat is: A dunántuli egyházkerület által 63 év óta nagy áldozatokkal fönntartott gyámolda, mely fönnállása óta sok könnyeket fölszántott, sok özvegyet megvigasztalt, válságos helyzetbe jutott és eddigi működése körében tovább fön nem tartható. Szerencse e szerencsétlenségben, hogy ez a baj olyankor zudult reánk, a mikor a lelkészek és tanítók munkára képtelenségük idejére hátramaradt özvegyek és árváik is oly összegű biztos segélyben részesülhetnek, amilyenről egy-két évvel ezelőtt álmodni sem mertek. A kerület javaslattételre, hogy mimódon lehetne ezt a válságot a legméltányosabban megoldani, bizottságot küldött ki, a mely február 1-én Sopronban járt el megbízatásában. Addig is, míg a bizottságnak nyomtatásban is megjelenő jegyzőkönyve közkézen foroghat, czélszerünek vélem megállapodásait röviden közölni, mert sokan vannak az egyházkerületben, az egyházkerület kötelékein kivül is, akik ezen egyházi fontos közügy iránt élénk érdeklődéssel viseltetnek. A bizottság elé több javaslat terjesztetett. Beható tárgyalás után a következőkben állapodott meg: Elvi álláspontja az, hogy az egyházkerületnek és a gyámoldának vagyoni helyzetével számolni kell és nem szabad az egyházkerülettől, mely eddig is nagy áldozatok árán tartotta fön a gyámoldát, újabb oly áldozatokat követelni, m2lyeket a kerület sehogysem bír meg; viszont az egyházkerületnek sem szabad viszszariadnia a további áldozatoktól sem, melyeket bár | egyébb intézményeinek időleges háttérbe szorításával meghozni képes, hogy azoknak nyugdijáról, gyámolításáról gondoskodjék, akik a lelkészi nyugdíjintézetnek és illetve a tanítók állami nyugdíj intézetének jótékonyságában nem részesülnek. Ezen igényeknek kielégítésében a kerületnek el kell mennie a méltányosság és a lehetőség legszélső határáig. A bizottságnak javaslata főbb pontjaiban tehát ez: a) az egyházkerület teljesítse minden elvállalt kötelezettségét azok iránt, akiknek igényök a nyugdíjra, a segélyre 1908. decz. 31-ig megnyílt. b) A gyámolda többi (aktív) tagjainak a kerület szolgáltassa vissza befizetett pénzüket és pedig az egyszersmindenkorra fizetőknek befizetett összeget kamat nélkül, az évdíjasoknak nettobefizetéseiket, az