Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-03-04 / 10. szám

1-22 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 82 dologról csak akkor kap értesítést, amikor az illető levelező úr előbb több izben kialudta az illető gyűlés, vagy egyéb összejövetel fáradalmait. Aki akarja, hogy valamiről tudomást vegyünk, az tartsa magát ehez az eléggé méltányos kívánsághoz. A kartellbe természetesen csak azok a hírek, tudósítások tartoznak, amelyekre a többi lapoknak is szükségük lehet. Vagyis amelyek más kerületbeli olvasókat is érdekelhetnek. Az egyházi lapok minden közleményt megkapnak, a napilapok pedig csak azokat, melyek jelentőség, vagy érdekesség tekintetében az ő mértéküket is megütik. A sajtóiroda az egyházkerületi és egyetemes gyűléseket mint ezzel megbízott, ellátja. Az illető gyűlésekre elmegyek, a tudósítást elkészítem, aznap délben gyorsíró munkatársamnak (a Pesti Hirlap parlam. gyorsírója) telefon utján leadom, s így az még az aznap esti lapokban megjelenik. Ezeket a tudósításokat az egyházi lapoknak is küldöm. Mihelyt pedig a gyűlésről visszaérkezem, az egyházi lapok részére a pótló tudósítást, kiegészítés czéljából rögtön továbbítom. Az egyházkerületi püsp. hivatalok a kerületre vonatkozó közleményeket publikálás czéljából közvetlenül a sajtóirodába küldik be. — A sajtóiroda működésének megindulásáról szóló czikkében, amennyiben majd megjelenik ilyen, kérem a Nagytiszteletű Urat, méltóztassék azt is jelezni, hogy az a legmodernebb hírszolgálati eszközökkel van fölszerelve. Kapott szerepem igazolására pedig azt, hogy immár egy évtizede vagyok fővárosi n. lapok prot. referense. Jelenleg a Pesti Hírlapé. Nagybecsű lapjának t. példányát s hírszolgálati viszont támogatását kérve, fogadja kiváló tiszteletem kifejezését, mellyel vagyok híve : Budapest, 1909. február hó. ifj. Lukáts Gyula. Hang a közvélemény alsó rétegéből. Elgondolkodva itt asztalom mellett egyházunk ügyei fölött, most két dolog foglalja le gondolataimat. E két dolog egyike az egyetemes egyház adóalapjáról alkotott szabályrendelet, másika pedig dunántuli egyházkerületünk gyámoldai ügye. Egyike is, másika is aggodalmakkal tölt el. Tudom, hogy egyházunk bizottságai, gyűlései, alkotmány adta körükben, saját belátásuk és ehez igazodó akaratuk szerint, teljes joghatálylyal intézkedhetnek, anélkül, hogy intézkedéseiknél kényszeríthetők volnának egyebet is tekintetbe venni annál a jogformánál, mely csak az intézkedési joggal bírók szavazattöbbségére szorítkozik. Mégis e jogformának ridegsége mellett, szerintem, soha sem volna szabad elfelejteni egyházalkotmányunk 11. §~ának e megállapítását: »Az ágost. hitv. evang. egyházban minden hatalom az egyházközségből ered.« S nem volna szabad e mondást csak a választásokra vonatkoztatni úgy, hogy csak ez a megtett választás legyen és lehessen „az összes jogosult egyháztagok közrehatásának kifolyásaMert így egyházalkotmányunk democraticus önkormányzatának alapelvét, szellemét megöli a betű, s ez önkormányzatnak nevezett joggyakorlat, parlamenti önkénnyé, zsarnoksággá fajulhat, ahol már az összes jogosúlt egyháztagok közrehatására a sic volo, sic jubeo merénylete reagál. Az emberi természet gyengeségeiből eredhető | emez erkölcsi tévedés pedig könnyen megeshetik az önkormányzat minden fokán, bár alig kívánhatná ezt bárki is, bár ösztönszerűleg tiltakozna is ellene minden szerv. Szerintem e lehetőségnek elejét lehetne venni, ennek elejét kellene venni úgy, hogy mielőtt az ügyek egy egy hivatalos közhatározat által lezáratnának, azok közül az élet elevenébe vágó, elvi jelentőségű, fontosabb tárgyak kérdései, a nagyközönség elé, a nyilvános megvitatás szabad terére állíttatnának, hogy azután a hivatalos határozatok, a természetes uton kialakult, valóságos közvéleménynek szentesítő pecsétjei legyenek. Az egyes dolgokban rejlő eszméknek ez előzetes megtisztítása nélkül, a legszigorúbban megtartott jogforma mellett hozott határozatok is könynyen hibásakká, czéljoknak meg nem felelőkké válhatnak, s utólagos kiigazításuk már bajos és elkésett lehet. Igaz, hogy evangeliomi protestáns egyházunk szelleme nem csak eltűri, de követeli is, hogy, ha már az egyes kérdésekhez előzetesen hozzá szólani nem lehetett, lehessen hozzájuk szólani utólagosan is a tévedések kiigazítása, a hozott határozatok módosítása végett, de az tftólagos felszólalások minden ovatosság mellett is, fanyar ízzel bírnak és e meglepetésszerűvé vált határozatok eredményein ritkán segíthetnek. Bizony, nem válna az kárára közegyházunknak, ha a legalsó rétegeken elterülő közvéleménynek egyegy felfakadt hangját meghallanák, meg akarnák hallani előzetesen azok, akik hozandó határozataikkal a közegyház sorsa fölött döntenek. Igy alighanem sokszor más határozatot hoznának, mint a minőt hoztak ; s más világításban is látva a dolgokat, nem hoznák meg azokat a határozatokat, melyeket csak saját világításukban nézve, a közegyház javára valóknak képzeltek. Szavaim bár fanyarízüek; de kérem ne méltóztassék miattuk indignálódni, őszinte jóakaratuak azok. Az orvos is megállapítja bár a betegség nevét, nagyságát ; de mégis csak a beteg maga érzi és tudja legjobban mije fáj és mekkora az ő fájdalma, és csak a legközelebbi hozzátartozói ismerik legjobban a beteg kínlódását. Az orvos vizsgál, sőt kérdez is, mert a beteg és környezetének vallomásai az orvos diagnózisát helyes nyomra vihetik. 1. Betegnek valljuk egyházunkat és mindenfelé tervelik a mentő actiókat, keresik, készítik a gyógyiri. Egyházunk betegségének főokául az egyháztagok fizetési túlterheltsége tartatik, melyre ha nem is teljesen gyógyító, de legalább enyhítő szerül a sok panaszos követelésre, végre az állam is ide nyújtotta egyházunknak a* segélyt. Ez állami segélyből 1908. évi egyetemes egyházunk évente 415.000 koronát határozott fordítani a gyülekezeti kivetések könnyítésére. Én nem kifogásolom ez összeg kicsinységét, mint azt az „Evang. Őrálló" 4. és 7-dik számaiban megjelent „az adóteher könnyítése" czimű czikk írója tette. Azt sem panaszlom fel, hogy ez összeg mellett az egyház nyugdíjintézetére többet fordít az egyház, mint a mennyit az esetleges évi szükséglet felemészt. Sőt helyeslem ezt; mert először is oly haszonhajtó befektetés ez, mely a lelkész jókedvű munkásságában bőven megtérül; aztán meg csak helyeselni kell, hogy az egyház, a lehetőséghez képest, tőkét akar gyűjteni készletül az oly eshetőségekre, melyeknek beálltán, tőke nélkül, teljesen felfordúlna az államsegélyhez szoktatott közegyház hajója. — Abba az intézkedésbe is