Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-02-25 / 9. szám
77 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ líK)é nak az, hogy nem csupán általános érvényű tapasz- | ialati igazságokat közöl, hanem objectiv jellegűeket is. > Első helyütt kívánok itt rámutatni arra, hogy a javaslat két helyütt valósággal megbélyegzi középiskoláinkat, amikor azt állítja, hogy azok kevés kivétellel, megszűntek evangéliomi keresztyén iskolák lenni, aminek eredménye az egyháztól elidegenedett nemzedék. Hogy 16 gimnáziumunk közül melyik az, vagy melyek azok, amelyek a kivételek közé tartoznak, vagy hogy mi igazolja a súlyos vádat, azzal adós marad az utasítás. Vagy csak hangulatos frázisok akarnának lenni a következő megjegyzésed ? : »A középiskolában s az ezekkel egy színvonalon álló egyéb intézetekben a vallástanítással évek hosszú során át nem törődött senki. . . . Avatottak és avatatlanok teljes önkény szerint, határozottan kitűzött eszményi cél, rendszer és terv nélkül járnak el abban. S az eredmény, hogy neveltünk egy nemzedéket, amely ! a vallástól és egyháztól majdnem egészen elidegenedett ... S ha akadnak is egyesek, akik e részben kivételt képeznek, ezt bizonnyal nem az iskolai vallástanításnak, hanem a család és környezet hagyományos vallásos szellemének köszönhetjük. — Hát kétségkívül ez a mi egyházunk legnagyobb baja s épen azért e baj orvoslása elsőrendű kötelesség. Ma úgy áll a dolog, hogy nekünk középiskoláinkat újra meí kell hódítanunk az egyház részére. Jani proximus ardet! (3. 1.) »Középiskoláink kevés kivétellel megszűntek nemcsak evangeliomi keresztyén, hanem általán nevelő intézetek lenni. Ma a szív- és jellemképzésre úgyszólván semmi súlyt sem fektetünk. A szaktanárok s köztük sokszor maga a vallástanár is, egész feladatát kimeritettnek gondolja, ha növendékeinek fejét a szaktárgya körébe vágó bőséges ismeretanyaggal megtömte". (5.1.) A tartalmi fogyatkozások címe alatt kívánok megemlékezni a javaslatnak azon gyarlóságáról, hogy az 1906-ban megjelent vallástaniiási tervről ilyeténképen zeng dicséretet: A tantervet »igen szerencsésnek s célravezetőnek mondhatjuk". — (12. 1.) — »Äz alsó gimnáziumban a tanítás ... a bibi. történetekhez fűződik. Igen helyesen«. (13. I.) — »A tanterv igen bölcsen jellemző kor- és életrajzokat követel.* (15. 1.) — »Tantervünk itt. .. a Miatyánkot írja elő. Helyes .. .« (16.1.) — »A tanterv ... a mennyiséget igen bölcsen nem szabja meg« (18. 1.) Mintha bizony a dicséret következtében jobbá válnék a tanterv! Mert a valóságban úgy áll a dolog, hogy az új tantervvel épen azok nincsenek megelégedve, akik annak megítélésére a leghivatottabbak, t. i. a vallástanárok. Nincsenek pedig megelégedve azért, mert a réginél alig valamivel jobb, és valójában nem is új, hanem a sokat ócsárolt, a sok panaszra okot szolgáltatott „elavult tervnek" csak egy kis bibliaolvasással, egyházi énekkel és imádsággal megtoldott kiadása. A tulajdonképeni tananyag, a vallástanítás gerincze osztályról osztályra ugyanaz maradt, ami volt korábban. A dunántúli egyházkerület új tantervet sürgetett a régi «elavult terv» helyett, amelynek mindenek előtt azzal kellett volna számot vetnie, hogy a valláserkölcsi nevelés terén ma már nem lehet számítani a család támogatására s emiatt a tanulót ma már nem csak vallási ismeretekkel kell ellátni, hanem élő keresztyén vallásosságra is nevelni. A sürgetett új tanterv helyett az 1897-ben és 1900-ban megjelent előadói javaslatok, vagy mondjuk, bizottsági munkálatok alapjan megkaptuk a kissé föleziezomázott régit. A régi, kopott köntösre új gomb és új vitézkötés került. Ebben állott a gimnáziumi vallástanításnak, — a javaslat szerint »helyesen, terv- és célszerűen végrehajtott reformja.» (3. 1.) Amikor a javaslat a tantervet dicséri, a javaslat szerzőjének egyéni véleményét tolmácsolja, aminek pedig az utasításban semmi helye sincs. Egyéni vélemény nyilvánul a következő megjegyzésekben is: »Eddigi vallástanításunk egészben véve dogmatikai alapra, vagyis a kátéra volt fektetve. Nézetem szerint tisztára tevésen és helytelenül« (10. 1.). — Az énekre és imádságra »sajnos, ma nagyon kevés gondot fordítunk . . .« (17. 1.). Ez a vélemény tevés is, amenynyiben az egyházi ének egyetemes egyházunk gimnáziumi rendtartásának 14. §-a szerint az alsó négy osztályban kötelező tantárgy és tanítványaink tudnak is énekelni. (Vége köv.) T Ä N Ü G Y. Az Országos ág. hitv. ev. Tanáregyesület Évkömgve az 1907/8. évről. Az ifjú egyesület első évkönyvének gazdag és változatos tartalma, gondos összeállítása Gömöry János titkárnak dicséretére válik. Nem a száraz hivatalos adatok nyújtására szoritkozík, hanem élénk képét adja a magyar protestáns tanárság belső életének és rámutat azokra a szempontokra is, melyek annak tömörülését olyan kívánatossá teszik, a melyek egyesülését előidézték. E tanúlságos fűzet olvasása arra is alkalmai nyújt, hogy az evangelikus tanárság legjelesebbjeit megismerhessük. Mindenekelőtt beszámol az Évkönyv az ág hitv. ev. Tanáregyesületnek 1907. okt. 20-án történt megalakúlásáról s közli a 2 alapító, 12 pártoló és 266 rendes tag névsorát. A megalakúló küzgyűlés lélekemelő ünnepséggé fejlődött s az ezen alkalommal úgyszintán az azt megelőző istentiszteleten elhangzott beszédeket egész terjedelmükben közli. Ezek megvilágítják az egyesület létrejöttének határozott czélját : nem a felekezeti különválásra törekszik, hanem épen ellenkezőleg az összetartás ápolására, az egyház elszigetelten működő munkásainak tömörítésére, hogy egységes evangelikus szellem hassa át középiskoláinkat, melyeket ujabban úgyis nem egy oldalról ért az egyháztól való elszakadás vádja. Hogy e vádak, melyek a vallásos buzgóság hanyatlásáról, az evangelikus szellem kihalásáról szólnak, mennyire túlzottak, azt semmi sem bízonyitja ékesszólóbban, mint az ág. hitv. ev. tanárságnak az a lelkesedése, mellyel az egyesülés eszméjét felkarolták, hogy ezentúl vállvetve munkálkodjanak az evangelikus középiskola százados, dicső tradiczióinak megőrzésén. Megtaláljuk az évkönyvben a memorandumot is, — Fischer Miklós alelnök műve — melyet az ág. hitv. ev. Tanáregyesület alakulása alkalmából a miniszterhez intézett s melyben a felekezeti tanárokra nézve nagyon fontos és aktuális kérdésekre figyelmét felhívja. Az egyesület első rendes közgyűlését 1908. jun. 10-én tartotta Eperjesen. Az ország távoleső részeiből is nagy számban vettek részt a tanárok a gyűlésen, melyet másnapon az eperjesi vértanúk emlékművének ünnepélyes leleplezése követett. A közgyűlésen a megnyitó, üdvözlő beszédeken kivűl néhány magas színvonalon álló tanulmány is szerepelt, melyek méltán helyet kaptak az Évkönyv lapjain is. Első volt ezek között s legterjedelmesebb Dr. Szelényi Ödön késmárki liczeumi tanár filozófiai felolvasása »A protestáns paedogógia eszméje." Az előadó alapos jártasságát árulja el a filozófia terén, de anélkül, hogy fejtegetései
