Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-02-11 / 7. szám

19.9 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 55 gelikus leányt Eder Gizellát. Az eljegyzés a főhadnagy felettes hatóságának is tudomására jutott, mire a vőlegényt egy napon a katonai parancsnokság útján arról értesítette a tábori püspök, hogy az eskövőnek okvetlen római kath. templomban kell történnie, mert a házasság csak így lehet törvényes. Ä parancsnokság nem tűr meg a maga kebelében konkubinátust /« íme! a tény, mely lázítóbb, mint a protestánsok összes sopánkodása. Ä protestáns pap előtt kötött vegyes házasság egyszerűen konkubinátusnak van nyilvánítva. Erre még a művelt katona i-s gondolkodóba esik, vájjon az ő gyermekeit nem fogják-e egyszerűen fattyú-gyerekeknek bélyegezni? Igaz, hogy a vőlegény áttérhetne az ev. vallásra; de akkor veszélyezteti katonai tiszti rangját. Hiszen csak nem régen olvastuk a lapokban, hogy mi történt a bécsújhelyi katonai intézetben azzal az öt ifjúval, akik protestánsokká akartak lenni. Megbélyegezték és elcsapták őket, mint felségárulókat — fájdalom anélkül, hogy a prot. egyház fejei védelmükre keltek volna! És ki tudná híven elmondani mind azt, ami a jámbor, tudatlan néppel történik országszerte! Ä római kath. újságírók és jogtanárok nem győzik eléggé megnyugtatni a római anoH^iíveket azzal, hogy a »Ne temere«-féle uékrétumban milyen mély egyházjogi tudomány van elrejtve, és hogy milyen ostobák azok a protestánsok, akik ezt a mély tudományt nem tudják, vagy nem akarják megérteni! Tudni kell, hogy ezek a nagy tudósok mind római papok, tehát a pápának esküvel lekötelezett szolgái. Ezek a jó urak nem veszik észre, milyen nevetséges szerepre vállalkoznak, mikor a házasság szentségéről és jogáról beszélnek. Ők, akik a társadalmi élet alapját képező családi életet s magát a házasság szentségét is megvetik, ők magyarázzák meg a világnak, hogy a vegyes házasság egyházjogilag milyen fontos a társadalomra és a vallásfelekezeti békére nézve ! Lucus a non lucendoTessék csak becsületes emberek módjára megházasodni, kedves feleséget és gyermeket szívére ölelni, ezek földi boldogságáról, jövőjéről apailag gondoskodni: akkor majd más szemmel fogják nézni azt a pápai dekrétumot, mely gyűlölséget terjeszt és azt a keresztyén vallást, mely a testvéri szeretet alapján áll. Ne beszéljenek és ne prédikáljanak nekünk családi jogról azok, akik családon kivűl állanak; sem a házasság szentségéről, akik azt tényleg nem teljesítik. — Mindenki tudja, hogy a »Ne temerét« lélek-halászati czélból, a pápát körülvevő jezsuiták készítették, mégpedig a tridenti zsinat formulája szerint a »Tametsi« kezdetű dekrétum alapján, mely általában a keresztyének házasságáról szól. Készséggel valljuk mi protestánsok is, hogy keresztények vagyunk, de nem tartozunk a római pápa joghatósága alá. Éppen azért nem tűrhetjük el, hogy a pápa és hadj serege a protestáns házasfelek ügyébe bárminő ürügy alatt beleavatkozzék és a vegyes házasságot konkubinátusnak, ágyasságnak nevezhesse el. Nem egyébb, mint szent ámítás és kegyes csalás, vagy jezsuita ravaszság az, mikor a magyar főpapság és sajtója azt hirdeti, hogy a vegyes házasságokra vonatkozó pápai dekrétum a római egyház belügye, melyhez a protestánsoknak beleszólásuk nincs. — Hiszen a vegyes házasságok egyik fele többi nyire protestáns vallású ! Tehát éppen annyi i jogunk van beleszólni, mint a másik fél kath. I papjának. Ugyan mit mondanának római ke| resztény atyánkfiai ahoz, ha a jogegyenlőség ! és viszonosság elvének alapján valamely ! prot. főpap, vagy prot. világi fejedelem olyan I dekrétumot adna ki, hogy a vegyes házas| ságból származó gyermekek mind az evangélium alapján álló protestáns vallásban neveltessenek ! Ugye, hogy nemcsak a vatikáni fogoly, hanem az egész római papság felháborodnék felette 1 Ä tanúiság ebből az, hogy amit nem akarsz magadnak, te se tedd embertársadnak. Ez a keresztény morál főszabálya. Ne ámítsák a világot azzal, hogy a pápa »engedményt« tett a béke kedvéért. Mi nem szorultunk pápai engedményekre. Keresztyén önérzetünk mellett hivatkozunk arra, hogy vallásunk szabad gyakorlatát békekötések és országos törvények és királyi eskük biztosítják. 1848. óta pedig a tökéletes jogegyenlőség és viszonosság szent elve alapján állva, visszautasítunk minden római kegyet és engedményt. Érezzük és tudjuk, hogy ebben a harczban is velünk van a jog, törvény és igazság. Ä római pápa dekrétuma nem kerekedhetik a magyar államjog fölé, bármily gyöngének látszik törvényhozásunk szuverénítása. Ezen gyengeség mellett csak a lelki vak nem látja, hogy a római kúria megérezte a magyar klérus hatalmának igazi alapját és a hazai protestánsok bámulatos tehetetlenségét, azért sorozta a pápa hazánkat a »missiói területei« közé. Bezzeg nem merte oda sorozni Németországot, mert tudta, minő sorsa lenne ott